Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - Monoszlóy Dezső: Sivatag (elbeszélés)
bekopogni, ha eléggé felforrtak a kémcsövek, ha elhitetik, hogy a tegnapi reakciók; kiábrándultságát egy újabbal el lehet feledtetni. Ha nem zavar túlságosan annak a> belgyógyásznak a tarka csillogású szeme. A Prof tíz év múlva nyugdíjba megy. Egy évre körülbelül háromszáz műtét esik. mennyi is az? Tízszer háromszáz. Igen, addig legalább háromezer műtét, és legkevesebb ugyanennyi asszisztálás a fejadag. És a legtöbb műtét egyhangú unalom. Csupa appendix, és azok a visszerek, azok a legundorítóbbak... Semmi meglepő, semmi váratlan ... Sérv, gyomor, epe, strúma... Ezekben sincs semmi érdekes. Egy nyelőcsőplasztika, az igen. De ez csak néha van. S néhány váratlan sérülés. Egy-két kacagtató eset. Például az a vénember, aki levágta a genitáliáit, mert nem akart katona lenni. És olykor a Profon is lehet nevetni, amikor úgy káromkodik, mint egy tüzérségi őrmester- Pedig az utóbbi időben már úgy látszott, hogy megváltozik, éppen akkor, amikor fel akarták venni a hangját. Még a műtőben is rejtett mikrofónokat helyeztek el. Klári is benne volt az összeesküvésben. A Prof azonban olyan szelíd volt, mint egy bárány. Egy illetlen szó se jött ki a száján. Hiába próbálták műtét közben is bosszantani, az se használt. Végül az egyik ápolót küldték utána, hogy megjöttek a matracok. A matracok ügye persze nem tartozik rá, az a főorvos dolga. De a Prof nem akart megfeledkezni magáról. Az ápolót udvariasan elirányította. Aztán újra visszaküldték hozzá, hogy nincs itt a főorvos. Akkor a főmadamhoz küldte. — Az sincs itt, professzor úr. — Na, végre! Elindult az áradat. — Hát akkor menjen, maga rinocéroszfejű az anyja ... Na, végre!... Naturam expellas furca, tamen usque recurret. Na, végre!... Legalább lehet nevetni... De tulajdonképpen min lehet nevetni? És meddig? A sivatagban lehet nevetni? Lehet, de úgyis homokszemekké válik a röhögés. Különben is miért nevetséges az, hogy a Prof káromkodik? Naturam expellas furca, tamen usque recurret. Mindenki olyan, amilyen, s ha a feje tetejére áll, akkor is olyan. Hogy nézne ki a Prof, ha a feje tetejére állna? De ez teljesen irreális elképzelés. A Prof úgy se áll a feje- tetejére. A Prof tekintély, s ha a feje tetejére állna, leesne a szemüvege. Az is lehet, hogy sohase fog nyugdíjba benni. Hetven éves korában szárnyai nőnek, s azokkal fog operálni. Mire a Prof hetven éves lesz, Gizi is vén banya lesz már, s az epeanatőmia is végképp megöregszik, addigra fehér szakálla lesz, s azzal hálózhatja be a telefon- fülkét. És Klári? Mi lesz Klárival? Klárinak nem lesznek gyerekei. Addigra beletörődik., hogy vele marad a sivatagban, együtt fogják lapátolni a homokot. Évente háromszáz műtétet és háromszáz asszisztálását. És időnként valaki meghal, akit vissza kell varrni. De ebben nincsen semmi megható. Naponként edződik hozzá az ember. Csak be kell menni a tizennégyesbe. A tizennégyesen keresztülment az autó, mind a két lába szét van roncsolva, nyitott szemmel és tátott szájjal alszik. Mindjárt kellett volna amputálni mind a két lábát. Most már késő. A tizennégyes szétroncsolt végtagjain férgek mászkálnak. Egy könnycseppért azonban nagyon sokáig kellene turkálni a levágott végtagok között, két évtized hullái között, ott legalul, ott fekszik az öccse, ő is orvosnak készült, aznap avatták. Rajta is keresztülment az autó. A Prof operálta, nem lehetett segíteni rajta. A mama tíz évig gyászolta, s aztán a mamán se lehetett segíteni,, a mamának gyomorrákja volt, azt is a Prof operálta, s az operáció után két napig nem káromkodott. Ha akkor küldik a matracokkal az ápolót, akkor talán igen. De ez is hamisítatlan sivatagi ötlet, hogy a mamáról a matracok jutnak az eszébe. „Maga hájfejű rinocérosz, menjen az anyja ...“ Pedig a Prof nem is káromkodott, nem voltak matracok. Csak a mama feküdt ott lecsukott szemekkel, s ha a mamát akkor megmentik ... De nem lehetett . .. Elrepültek a gólyák ... Van azért valami jó is a sivatagban. Nem működik olyan intenzíven az emlékezet. A sivatagban minden elfér, és semmi sem fér el. A sivatagban matrac lesz a mamából. És Kláriból? Klári a tizen- négyesben ül tátott szájjal és kimeredt pupillákkal... — Doktor úr. — Mi van? — A tizennégyes ... — Jó, jövök azonnal. Klári és a tizennégyes. Persze, hogy nem Klári az ... Klári ott áll a folyosón, és a belgyógyásszal beszélget. A tizennégyes szobából pedig kimondhatatlan bűz árad, a tizen- négyesnek nincsen lábfeje. — Doktor úr, ugye ... Ugye ... Ugye ... Nem operálják le a lábamat?
