Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - Gál Sándor: Improvizációk (vers)
Gál Sándor improvizációk A hallgatag ég ma meghasadt, s a zápor dőlt kaszája lezúdul a tájra. Megértheted mily hatalmak állnak körül. Hát ne dajkáld szívedben a csendet. A forradalmat forró valódból szüld meg újra, még akkor is, ha megköveznek! A láz csak téged éget, szakadó gyökerek csak néked fájnak; dombok mögött felhős az ég, komor felhők alászállnak. Ilyenkor este már halkul az élet, Emelkednek a karcsú párák. Egyedül vagy és senki se véd meg! Elhullunk sorra mi is: eleven vérű anyag — — szétdarabol a rothadás kése, s gyönyörű, csont-szirt álmainkat felfalja a szikár idő. Kiáltás volt ez, az életről szólt tán; meghalhatsz csendben, ha életedben kiáltás voltál. Giacomo Manzii: Vetkőzés közben, bronz, 196 5
/
