Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - ANKÉT - Jaroslava Pašiaková: Avantgardista törekvések a magyar irodalomban
Az alábbiakban vázolni szeretném a magyar avantgardizmus fejlődési tendenciáit és jelentőségét a nemzeti irodalom szempontjából. A magyar avantgarde átment a világirodalom avantgardistái által megteremtett csaknem valamennyi irányzaton. Magyarországon olyan jelentős költők és írók képviselték ezeket az irányzatokat, mint például Kassák Lajos, Déry Tibor, Lengyel József, Barta Sándor, Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Komjáth Aladár, József Attila és Radnóti Miklós. A fent említettek közül két költőtípust választottam ki; ezek két ellentétes pólust képviselnek a magyar avantgardisták táborában: Kassák Lajost és Illyés Gyulát. Ezek a költők azonban csupán kulcsként szolgálnak a magyar avantgardizmus bonyolult fejlődésének, sőt ellentmondásainak megértéséhez; műveik világosan tükrözik a két fő irányvonal különféle eszközeit és tendenciáit. Kassák a művészi konstruktivizmus, az ideológiai anacionalizmus, mondhatnánk, a szélsőséges internacionalizmus és politikailag a kommunizmus képviselője, noha mindvégig egyedül maradt, és távol tartotta magát a II. és III. Internacionálétól is. Művészi és eszmei fejlődésében világosan láthatjuk a német kultúra és a német művészi környezet hatását, ahol kitűnő magyar képzőművészek működtek, mint például Moholy-Nagy, Kállai stb. A modern nagyváros, a huszadik század városi proletariátusának jellegzetes költője. Közben azonban hazai szervezője, propagálója és teoretikusa minden avantgardista törekvésnek is, melyek — hála az ő éberségének — aránylag gyorsan kerültek bele a magyar irodalom vérkeringésébe. Nagyon jellemző, hogy nem zárkózott el egyetlen új irányzat elől sem, sőt egyidejűleg propagálta lapjaiban (Tett, Ma, Dokumentum, Munka) az összes irányzatot. Illyés Gyula így ír Kassák lapjairól: az első világháború után „az egyedül kézbe vehető magyar folyóiratok ...“ Kassák folyóiratai soha nem voltak szűkkeblűek, szektánsak, a Ma például „egyszerre volt kubista, expresszionista, antifuturista és aktivista — ami a szocialista lírát jelentette — s mintegy összefoglalásul szimultanista. Magába fogadott — igen helyesen — minden újat!“ (Illyés Gyula: Bartáról szólva. Üj írás, 1962. szept.. 1030 ). Illyés Gyula viszont a francia műveltség hatása alatt fejlődött költővé, a mindig forradalmi hangulatú Párizs hatására, melyre így emlékszik vissza: „Párizs tett emberré! Párizs tett magyarrá! 19 éves koromban tettem földjére a lábam és 23 éves voltam, amikor először elhagytam... Örökre Párizs száműzöttje leszek. Nekem az volt az eszmélés, aztán az eszmék kora. Hogy mi a szabadság: azt én ott ismertem meg. Hogy hogyan kell a szabadságért küzdeni: arra is ott kaptam leckét“ (Párizs felé, Jövendő, 1946. nov. 19.). Ez a vallomás közérthetővé teszi a Kassák és Illyés közti alapvető különbséget két fontos kérdésben is, melyek nem kis mértékben befolyásolták őket emberi és művészi fejlődésükben egyaránt: 1. a legyőzött magyar proletárforradalomhoz és 2. a nemzeti kulturális és forradalmi hagyományokhoz való viszony. Míg Illyést a proletárdiktatúra bukása nem ejtette kétségbe, sőt nem is kételkedett egy elkövetkező proletárforradalom győzelmi esélyeiben, addig Kassák nagy megrázkódtatáson ment át, és megingott abbeli hite, hogy az adott történelmi helyzetben győzhet-e egyáltalán a forradalom Magyarországon. A munkásmozgalom egységéből való kiábrándulásának hatására fogalmazza meg az éppen lezajlott történelmi lecke keserű tanulságát. Erre alapozza vádjait is, amikor a munkáspártokat teszi felelőssé a forradalom vereségéért. A mült év októberében a Szlovák Tudományos Akadémia háromnapos konferenciát tartott Az avantgarde a világirodalomban címmel. A részt vevő száz irodalomtudós, esztéta és irodalomtörténész között sok volt a külföldi is. A konferencia felvetette problémák máig foglalkoztatják a cseh és szlovák irodalmi közvéleményt. Ebből az alkalomból közöljük Jaroslava Pašiaková és Dobossy László hasonló tárgyú írásait. Jaroslava Pašiaková avantgardista törekvések a magyar irodalomban
