Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Mondottam: Ember, küzdj és higgy!

elnyelheti. E rendezésnek az erényeit kiemeli az a tény is, hogy a kassai színház távolról sem tartozik köztársaságunk legjobb együttesei közé, s így a rendezői elképzelés és a megvalósítás között tátongó szakadék egybe- ívelése külön küzdelmet jelenthetett.

Ott azonban, ahol ez a birkózás megfelelő színészegyéniség segítségével találkozott, teljes sikerrel járt; gondolunk itt mindenekelőtt Ján Bzduch Luciferére. Pedig vele kapcsolatban még alkati előítéletek is jelentkeztek; éppen a beidegződött hagyományosságokból kiindulva a karcsú, a szarkasztikus, a hórihor- gas, a délceg ördögöt kerestük, ehelyett egy zömök, kövérkés, gyakran szinte megbocsá- tóan fintorgó Ädám-Luciferrel találkoztunk. De ahogy pergett a párbeszéd, egyre meggyőzőbben éreztük alakításának emberségét, s felszabadultunk a fiziológiai elképzelések és álelképzelések babonái alól. Elvégre miért ne lehetne a kételkedés szelleme kövér, vagy akár pocakos? Már a londoni színben hajlamosak vagyunk az anya szavaival dicsérni: „Nekem még társam sincsen ellenemre. Bár orra kissé horgas, lába görbe. De olyan tisztes, éltes férfiú.“ S az utolsó jelenetben is Lucifernek adunk igazat, aki a szerzői utasítással is szembefordulva, nem kacagva, de mély szomorúsággal mondja: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, Ki sárból, napsugárból összegyúrva, Tudásra törpe, és vakságra nagy?“

Ivan Rajniak Ädámja e sokszínű szellemes és pátosztalan alteregójával szemben lényegesen halványabbra sikerült. Hiányzott belőle a gradáció. Harsánysága Lucifer töprengő és civil zengésű szavaival szemben minduntalan alulmaradt. A hagyományos színjátszás béklyóiban sínylődött, és a Kepler-jelenetet leszámítva, az előadás modern tablójából szinte kilógott. > Y |

Elena Volková Éva szerepében — ha nem is emelkedett a karvezető Lucifer élményszerű alakításáig — végig beleilleszkedett az előadás egészébe, s különösen a kosztümös jelenetekben (tehát az álomképekben) mindenütt jobbnak és természetesebbnek bizonyult, mint Ádám.

Számos epizódszereplő is dicséretet érdemel, hogy csak egyet említsünk: Jozef Ho- dorovský tudósa, s még egy hang is, az Űr hangja, Elő Romančiké magnószalagról.

Ki kell emelni még Ladislav Vychodil kitűnő díszleteit, amelyek végig szuggesztív és modern keretbe foglalták Ädám álmodását.

Madách Imre Tragédiájának kassai bemutatója kiemelkedő ünnep volt, nemcsak azért, mert szinte jelképesen is szűkebb pátriájában szólalt meg a színpadról idegen nyelven a fel- szabadulás óta először, hanem azért is, mert szóban és hangban is egyaránt méltóképpen hangzott, és nem kicsinyítette az ember örök tragédiáját, hanem szembenézett vele.

Eryk Lipiňski: Alásan jelentem, hogy civilben költő vagyok