Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - FIGYELŐ - Kovács Vilmos: Holnap is élünk (regényrészlet)
Kovács Vilmos holnap is élünk (Regényrészlet) Kovács Vilmos (1927—) kárpát-ukrajnai magyar író. Verseskötetei után főleg a Holnap is élünk c. regényével hívta fel magára a figyelmet. Az alábbiakban részleteket közlünk a regényből. Ezerkilencszáznegyvenkilenc. Falun csak tavaly zajlott le az általános kollektivizálás, hozzá még szűk esztendő is volt az a tavalyi, és a város súlyos kenyérgondokkal küzd. A kenyeresboltok előtt éjjelnappal hosszú sorok állanak, főként asszonyok. Legnagyobb részük falusi. A városiak átkozzák a falusiakat, hogy miattuk nem jut nekik minden napra kenyér. A falusiak a magasságos istent szidják meg a városiakat, akik mindent felzabálnak előlük, és minden potom áron kell nekik. Éjfél tájban a lárma elcsitul, a falusiak a batyujukra telepednek, a városiak pedig gyalogszékeikre, de nem alszanak, nehogy valaki eléjük furakodjon. Az éjszakák hosszúak és hűvösek. A boltok csak reggel hatkor nyitnak, és ki tudja, lesz-e kenyér? Gáborék már második éve bent laknak a városban. Nekik nincs kenyérproblémájuk, mert Ildikó a vasúti pénztárban dolgozik, a vasúti alkalmazottaknak pedig külön boltjuk van. A kenyérhez persze még sok minden kell, különösen a kis Gabinak, aki kétéves, meg Árpinak, az Ildikó öccsének, aki vérszegény. A keresetből pedig jó, ha cukorra és tejre futja. Igaz, hogy zöldségféle kerül a konyhakertből, amelyet a Gábor édesanyja tavasszal felásott és beültetett. Ősszel gyümölcs is lesz elég, különösen szilva. A szilva már pirosodik. A nagymama naphosszat a fák alatt üldögél, és vigyáz rájuk, mert a szomszéd gyerekek bizony nem várják meg, amíg a szilva megérik. A ház, amelyben Gáborék laknak, a nagymamáé, és az Ildikó anyja örökli majd. A nagyapa állami alerdész volt, réges-régen meghalt, az özvegy a nyugdíjból építette fel a házat. A csehszlovák állam jól megfizette azokat, akik hűségesen szolgálták, és hozzátartozóikról is gondoskodott. Persze, futotta az amerikai és francia hitelekből, amelyeket később, szerencsére, törölt a történelem. A nagymama most is kap nyugdíjat, kilenc- venhárom rubelt. Ez nagyon kevés, de kiadja a szobáját havi száz rubelért, és még ötven rubelt kap azért, hogy napközben vigyáz a lakó hároméves kislányára. A nagymama különben ingyen is vigyázna rá, mert szereti a kisgyermekeket. A lányát, az Ildikó anyját viszont utálja. A lakó fiatalasszony. Férje nincs. Faluról került fel, a gyermekkórházban dolgozik a konyhán. Az asszonyka ukrán, magyarul nem tud. Gáborral oroszul beszél, de az oroszt is töri, és mindig mosolyog. Az Ildikó anyja szerint folyton vigyorog Gáborra. Az asszonyka különben is mindig mosolyog. Mosolyog, ha a nagymama magyarul szól hozzá, és ő nem érti, mosolyog, amikor a Gáborék szobáját súrolja, mosolyog, ha a kislánya akadozva mondja nagymama után a magyar szót. Mosolyog, nem bánja. Az egyszerű emberek nem nacionalisták. A nacionalizmus főleg intellektuális lelki táplálék. Gáborék a ház másik részében laknak szobakonyhában. Mind az öten. Ha villany van — néha hetenként háromszor is bekapcsolják —, akkor Gábor kint alszik a konyhában, és késő éjszakáig olvas. Másnap együtt ébred a legyekkel, és álmosan megy munkába. Gábor egy bútorüzemben dolgozik, a műszaki osztályon. Tervező. Az üzem még negyvenhatban alakult egy jókora asztalosműhely helyén, szövetkezeti alapon. Ma már több mint százan dolgoznak benne, és főként konyhabútort készítenek, néha hálószoba-berendezést és kombinált szekrényeket diófából. Azt mondják, az új igazgató, azaz hát — szövetkezetről lévén szó — az új elnök jövőre át akarja állítani az üzemet székgyártásra, mivel az egyszerűbb és jövedelmezőbb.
