Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Szexuális összeállítás és felelősség

számára az erkölcs és emberi érzelem nyugtalanító ballaszt, és a komfortos életstílus első számú ellensége. Renč elidegenedése tudatos, de csak részben indokolt. Mentalitásának ilyen alakulását társadalmi körülményei is elősegítik, a sablonos látszatmunkát és állandó képmutatást igénylő munkahely, az érzésekre képtelen és közömbös baráti kör „modernül szellemes" légköre, a fiziológiai és pszichológiai tényezők azonban rejtve maradnak. Milyen belső adottságok birtokában válhat az ember közömbössé és idegenné az élettel szemben? ,

Az elidegenedés jellegére vonatkozóan így is leszűrhetünk néhány tanulságot:

megfigyelhető, hogy minden esetben szerepel a képmutatás igénye és a tehetetlenség ténye (a „fejesekkel“ szemben az ember tehetetlen), melyeket életkörülményei szuggerál- nak az emberbe;

az elidegenedők kivétel nélkül rendezett élet- körülmények között élő, anyagi gondoktól mentes entellektüelek, akiknek nincsenek lét- fenntartási gondjaik. (Veres Péter ezt úgy írta valahol, hogy akinek küzdenie kell a létéért, annak nincs ideje elidegenedni!);

az elidegenedők rendszerint jó megjelenésű és szellemes fiatal férfiak, szexuális téren hatalmas tapasztalatokkal rendelkezők, mondhatnánk: kiéltek és kiégettek, s a nőkkel szemben rendkívül fölényesek. A szerelmet, mint olyat, megvetik, egyedül a „szexuális összeállítások" létjogosultságát ismerik el, ami az erkölcsi dekadencia kétségbevonhatatlan előjele.

Josef Škvorecký Emőke legendája című novellájának férfi alakja felismeri az igazi, nagy érzés lehetőségét, csak arra nincs ereje, hogy megszokott hétköznapjaiból kizökkenve, tegyen érte valamit, próbáljon harcolni ennek a lehetőségnek a valóra váltásáért. így nem lát más kiutat, mítoszt teremt Emőkéből, körülveszi őt az elérhetetlenség és örök vágy romantikus fényeivel, és tovább él, szürkén, megszokottan, egyedül. Aztán elfelejti az egész történetet.

Ezek után megállapíthatjuk, hogy egy következetesen emberközpontú, emberfilozófiájű irodalmi művel állunk szemben a „Senki sem jog nevetni" című novellaválogatás esetében. Az egyes írások nem annyira a társadalmi mozgásokat, mint az egyén helyzetét, körülményeit és lehetőségeit próbálják művészileg felkutatni és ábrázolni. Jiŕí Hájek a Piámén ez évi 1. számában az „emberi felelősség irodalmának" nevezte ezt a fajta irodalmat.

Arnost Lustig „A sötétségnek nincs árnyéka" című novellájának két szökevénye a németek elől menekül. Szökésük során eljutnak

az emberi nyomorúság és a lét legmélyebb és legsötétebb fokára, ahol az ember már semmi egyebet nem kíván, csak élni. Élni, egy kis kenyeret enni, melyért ölni is képes, ha másképp nem tudja megszerezni. A szenvedésnek ezen a csúcsán görcsös, lihegő futás az élet a halál elől... Igen, Milán Renč arca mellett ez is egy lehetséges emberarc. Itt már nem probléma az elidegenedés, itt a lét problematikus,- s az elbeszélés filozófiai tételt bizonyít: az ember életre született! Még mélyebb filozófiai igény jegyében íródott a kiváló cseh költő, František Hrubín novellája, az Arany- ranett. Egy ember két napra visszatér fiatalsága színhelyére, és számot vet önmagával. A költészet intuíciós erejétől és szimbolikájának általánosító mélységeitől áthatva egy történéssé keveredik jelen, múlt és jövő, s az idő fogalmának kiesésével az marad meg csupán, amely egy emberi élet lényegét jelenti. A végső kép nem optimista, „A jelentés — start!

— még nem jött"; „Nem szólalt meg semmi."

Az egész kötet legfurcsább figurája Miloš Hrma vasúti segédgyakornok. (Bohumil Hrabal: Élesen követett vonatok.) Csodálja Hubička forgalmista urat, aki egyszer egy bizonyos nőszeméllyel átrepesztette az állomásfőnök díványának viaszosvászon huzatát, ő maga kudarcot vall a férfiasságával, amikor Máša, a szerelme kiszökik mellé a sátorponyva alá. Aztán mégis férfi lesz, azzá teszi Viktória, a titokzatos tiroli ruhás lány, hogy fél óra múlva Miloš felrobbantson egy német lőszeres vonatot, és maga is elpusztuljon. Mondom, Miloš furcsa figura, mégis nagyon emberinek érezzük, s ez Hrabal írásművészetének az érdeme. Jiri Hájek így jellemezte a hrabali világ benső törvényszerűségeit: „Hrabal világa... nem az emberi magányosság világa. Ennek a világnak legnagyobb erőssége az emberi rokonszenv ereje, mely semmilyen elméleti megindokolást nem igényel, mely az emberi együvétartozás, bizalom és szeretet által adott." Hrabal világa a groteszk esetlegességek világa, szereplői kivétel nélkül rendkívüli individuumok, rendkívüliek a maguk kicsinységében, periférikus voltában és minden általános típuson kívül- állóságukban. Cselekedeteik legtöbbször a groteszk valószínűtlenség határait súrolják, s a maguk atmoszférájában mégis reálisak és rokonszenvesek. Hrabal írói eszközei közé tartozik az anekdota, a paradox, az aforisztikus történetszilánk. Elbeszélését nem a logikai cselekménysorrend, hanem az intuíció, a költői gondolat és fantázia csapongása köti össze. (Alakjaiban és meséi légkörében Moldovához hasonlít.) S ha mondanivalója filozófiáját keresnénk, a rendkívüli történetek mögött egyetlen életérzéssé — hősei életérzésévé — széle