Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - Lehocky Teréz: Siqqurratu
— Mondtam neki a végén, hogy kivésem éppúgy, mint ahogy Gudeánál látta. De ö lefitymált. „Méghogy te! ... Én dioritot hozatok Arábiából. Örökkévaló akarok lenni. Te meg a kezemet, lábamat mozgásban ábrázolnád. Elmúlásban“. Kisvártatva a keserűsége elérzékenyülésbe csap át. — Mi lesz velünk? Ügy látszik, már korábban megfordult a fejében egy ötlet, csak nem fejtette ki. Még volt remény, hogy a siqqurratu domborműveit rája bízzák. Most, hogy egyéb kiút nincs, előhozakodik vele. — Ne bánkódj, kicsi. Fölcsapok katonajobbágynak. Hűbéres leszek. Fönt északon ha- dirríérftökök mérik ki az örökös telket. Annyit, hogy ház, szőlő és éden is kitelik belőle. Te meg hagyod az írnokságot. Ügy se véglegesítettek. Van benne valami. A mundérosok hűbére szűkös, de biztos. Lehet családot alapítani. Megnyugodtak. Megszelídültek. Akkor este először ömlöttek át egymás érzékein. Nem baj, szomorodnak meg utána. Olyanok lesznek, mint mások. Válogatnak majd a szúrós kalászok közt. A pálmák levelét kosárnak fonják meg. Vén félcsizmát foltoznak télidőn, és várják közben csöndben, hogy elmúljon az élet. Az épülő siqqurratu előtti téren esketik az újoncokat. Hatos sorokban állanak. A fejükön olcsó, borzas vendéghaj, azon rézsisak. A ba! kezükben lándzsa, a jobbjukban négyszögű rézpajzs. A paróka alatt azonban a legény- ségbéí.inek kopaszra van nyírva a haja. A tiszteken már több a sallang. Rangjuk jele a bronzfejű korbács, s ha volt elég gyűrűje vagy gabonája, vett rajta hetita kést, amit a tamgarü hozott magával nyugatról. Oldalvást várakoznak a főfő tisztek, az övék a kétkerekű nehéz harckocsi. A csődület áhítattal bámészkodik a kocsik elé fogott lovakra. Ritka és drága állatok ezek. Félistenszámba mennek. Nagyarányú volt a toborzás. No, kevés ember állt Urukból kötélnek. Meggondolandó, hogy valaki a fiát és annak is a fiát a kardhoz és a vele járó röghöz kösse. A legtöbb katona gašgaj zsoldos, a szapora nemzedék. Olyanok, mint hullán a kukacok. Tegnap befogadtak aratónak, mára katona, és holnapra, ha ugyan obsitos is, leigáz. Am, mit lehet tenni, ha Simurrü és Urbillum városa a határvillongás miatt azt üzente, hogy az istenek tegyenek igazságot, azaz legyen vérontás. Zamama hadisten előtt kezdődik a ceremónia dobpergés és harsona rivalgása mellett. A labűttüm* és a napisten-pap végzi az eske- tést. A gyalogságból kilép a déküm**. A la- büttüm kezébe adta a megőrölt árpakenyeret. — Mint ez a cipó, úgy lesz szétmorzsolva az, aki esküszegő lesz. Ráordítják: „Ügy legyen!“ Öszvért vezetnek elő. A seregvén megérinti. — Mint ez az öszvér, legyen meddő az, és annak az asszonya, az ágyasa és szolgalánya és barma, aki megszegi az esküt. Tükrös női lebenyt hoznak. Guzsalyt, rok- kát, vetélőt. — Legyen a férfiból fehérnép, ha megfutamodik a csatában, s kapjon a kezébe főzőka- nalat lándzsa helyett! Legvégül vakot, bénát, süketet parancsolnak elő. — Vakuljon, süketüljön, meg, váljon nyomorékká az, aki megszegi az esküt! Kendők lobogása és sírás mellett vonulnak el tömött sorokban észak felé, hogy pusztítsanak és pusztuljanak. A had távoztával megcsöndesedett Kullabü szélén a csapszék. Kimaradtak a részegeskedő tiszti ficsúrok, az ezüstgyűrűkkel fizető ivócimborák. Néha ugyan mámorukban összevagdalták az italboltot, de másnap megadták az árát. Most csak kisember tér be a kimérés ajtaján, házaló, aki a tamgarutól hitelbe vett portékával ógyeleg Uruk egyik kapujától a másikig, hogy estére, a szatyrával, mérleggel egy ka*** fekete sört fölhörpintsen, és elfelejtsen mindent. Vagy a piaci írnokok néznek be. akik hiába ólálkodtak a magtárak és csűrök körül, ha egyszer nem volt bolt, amit írásba kellett volna foglalni. Meg minden más söpredék, aki a szabott árakból megélni nem tud, s szükségből csalnia kell. Az az egy szerencse, hogy épül a siqqurratu, s bekukkant a munka után a mesterember: az ötvös, faragó, pallér, a kohász és kovács. Ezek nem idevalósiak, és nem is gabonával fizetnek. Meg lehet őket vágni. Legalább behozzák a veszteséget, amivel egy šabuipar jár. Mert mondjuk, bejön egy dülöngö alak, ami nem baj, sőt! Az ilyenek szórják két- marokkal a šét, rendelnek a csontkarikás lotyóknak is itókát, meg se nézve, hogy jól kapnak-e vissza. Egyszóval nyakalják a szé- zámpálinkát. Mikor vizelni mennek, a šabu él a gyanúperrel. Meglógnak! Hát rászól őkel- mére: „Hé! Fizetni ki fog?“ * A. m.: tiszt ** Altiszt, káplár *** Szumer űrmérték: 4,04 del
