Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Árpád: A problematikus Forbáth Imre
s költészete ma is aktivizálható és ható költészet. Eredeti ott, ahol mondanivalóját nem torzíthatja torzóvá konkrét nemzet és konkrét ember feletti attitűdje, tehát háborúellenességében, a tudatelidegenedettség meghökkentő mélységeinek világgá kiáltásában, s abban a törekvésében, hogy az ebből eredő bizonytalanságokat, tudatalatti tartalmakat tudati, sőt tudományos képekbe és képletekbe fogja; s számunkra is aktivizálható azért, mert korunkban újra fennáll a háború veszélye; az elidegenedés, úgy tűnik, a civilizáció kísérőjelensége, s nem egy társadalmi rendszeré (mint eddig hittük), tehát mi is küzdünk vele; s végül azért, mert bizonytalanságainak közepette (a bevezetőben már írtam a marxizmus általános esztétikai győzelmének távlatiságáról) mi is a tudományokban keressük a bizonyosságot, s ez a keresés soha nem látott mértékben forradalmasítja az újabb költői világképet s eszközöket is. Forbáth antimilitarizmusát és elidegenedettségét Fábry Zoltán már kellőképpen kiemelte és méltatta. (Zárójelben azonban hadd jegyezzem meg, hogy a válogatás, Mikor a néma beszélni kezd (1958), amelynek bevezető tanulmányában ezt elvégzi, nem emeli ki ugyanúgy ezt a For- báth-lényeget. Hiányzik például, hogy csak egyet említsek, a két háború közötti világ fertelmeit, elidegenedettségét rettentő látomásban tömörítő Sötétség litániája, amely kavargó kétségbeesésével, filozófiákat, kultúrákat, háborúkat, embertársadalmakat és korokat befogó képzettársításaival, képeinek színeiben, szerkezetében füstölgő bibliai ítéletével, lefojtott dühével s tudományosan exakt gondolatparaboláival olyan mai, modern vers mellé kínálkozik, mint Ginsberg „Üvöltés“-e. S kevés a Forbáthra annyira jellemző „anyag- szeretetből“ született vers is. S így aztán a súly természetszerűen tolódott a szociális tárgyú és „szocialista“ versek felé, a szintézist megkísérlő (sajnos, sokszor kudarccal!) Forbáthra. Mindenképpen szükséges lenne tehát egy új, Forbáthot lényegében, eredetiségében bemutató válogatásra.) Szóljunk most tehát anyag- és tárgyszemléletéről, arról a törekvéséről, amellyel a kor tudományos szemléletével költészetét igyekezett megtermékenyíteni. Az avantgardisták nemcsak a különböző művészi ágak, de a művészet és tudomány szintézisét is meg akarták teremteni. A Prágában orvosnak tanuló Forbáth életkörülményei ebből a szempontból szerencsések: a tudományokkal szakmájából következően is foglalkoznia kell. Erre később így emlékezik a költő: „ ... koponyámat át- meg áthasítják vad spekulációk, nagy egyenleteken töröm a fejemet, s a bolygó szisztémák függvényein mindamellett kémikus koromból megőriztem az anyag szeretetét: a lombok kísérteties zúgása kátrányok sistergésére emlékeztet a lombikokban a felhőkön keresztül a nap fluoreszkál, mint a haemotoporphyrinek, kristályosán exakt a mindenség körülöttem, a fák csillogó madaraikkal egy őrült isten geometriája,“ (Napraforgók) De tudjuk azt is, hogy a prágai magyar avantgardisták gyakori találkozóikon nemcsak művészetről és politikáról, de tudományokról is vitatkoztak. Idézzük ismét a költőt: „Társaságunk legérdekesebb tagja azonban Bauer Ervin volt, a biológus, aki ma a leningrádi egyetem professzora. Ő hozta közénk a magas tudományosságot, az exakt kísérletek és a matematikai gondolkodásmód szellemét." Ez a „matematikai gondolkodásmód“, „tudományosság“ át- meg átitatja Forbáth költészetét, s nem csak úgy, hogy modern képeket ad neki! De persze úgy is, s ez is fontos. A húszas évek második felében, mikor József Attila a „Pöttyös" korszakát („népi szürrealizmus“) éli, s más viszonylatban ugyan, de Illyés is a népi hagyományok s az avantgarde vívmányainak a szintézisével kísérletezik, Forbáth ilyen urbánus-tudományos képekben vall civilizációról, őrületről: „Gyorsabb lett a lépésünk, igen, hisz benzinnel töltjük beleinket“ (Kiemelés tőlem. T. A.) Vagy: „Egy őrült találta föl a kockát Százezer évvel ezelőtt, Egy emberevő geometria tanár, Ki a Semmi körül sík lapokat rakott De él a kocka'. Kocka pl. melyben lakunk: a ház! Barakok, átkozott barakok, Mikben születnünk, élnünk és döglenünk muszáj, És egy gömbölyű kocka a föld, S egy spirális kocka a költő-agyvelő, S egy kocka rothadt húsból az emberi szío, Kocka és kocka és kocka Kocka'.“ (Kocka) A 19. század végén Baudelaire-ék és Rimbau- dék és később Apollinaire-ék vad sejtésekben élnek, a tudomány elmarad a valóság követel
