Irodalmi Szemle, 1966

1966/1 - HAGYOMÁNY - Mártonvölgyi László: Ányos Pál szlovákiai vonatkozásai

ményeitől, s a megmagyarázhatatlan mélysé­gek, titkok „tudatalatti“ tartalmakban jelent­keznek. A valóság és a művész közvetlen ér­zéki kapcsolata megszűnik, s a költészet egye­düli tárgya az ösztönvilág, a bizonytalanságok világa lesz. Csakhogy ezek a „bizonytalansá­gok" Forbáth korában már többnyire tudomá­nyos bizonyosságok (gondoljunk a freudizmus­ra, de a társadalomtudományokra, szociográ­fiára, szociológiára is!), megnevezett, érzékel­hető valóság. „komprimált erők ezek, ekrazitpatrónok! gyomrok készülnek itt mohón, hogy mindent megemésszenek, villogó, éles fogak széjjelszaggatni a vonagló zsákmányt, kezek acélosan markolni a matériát, agyvelők, hogy uralkodjanak a téren és az időn! ezek a rugalmas anyaméhek tömlők.. (Termékeny asszonyok) Az idézet nem a legszerencsésebb, nem egé­szen fejezi ki, illusztrálja mondanivalómat, de megsejtetéséhez talán elég. Az ilyen és hasonló Forbáth-versekben a Rimbaudék és Tzaraék felbontotta valóság és tudat természetes érzéki kapcsolata áll vissza, s válik a költő alapértékeinek és élményeinek egyikévé, ere­deti mondanivalójának meghatározó lényegévé. S befejezésül? Nincsen befejezésül. Forbáth Imréről a mondandót nem befejezni kell, ha­nem elkezdeni, s mondani mindaddig, míg irodalomtudományunkban és kritikánkban is ki nem alakul körülötte az a mítosz (természete­sen érvekből szőtt), amelyet szóban és szór­ványos kritikákban már előlegeztünk neki. Persze közben tisztázni kell a mítosz elője­lét is. Mártonvölgyi László Ányos Pál szlovákiai vonatkozásai 1756-ban született Ányos Pál, a magyar szentimentális költészet első nagy alakja. A zöld Zobor oldalából fehér hasábként csillan elő az egykoron híres zobori kolostor jellegzetes épülete. A távoli fák lombkoronája közül felvillanó hármas kupola viszont Felső­elefánt (Horné Lefantovce) egykori kolosto­rának épülete. A vasúton egymástól jó messze eső kolostorokat valaha a hegygerincen át gyalogösvény kötötte össze, melyet a nép Ba­rát útnak nevezett el. Ezt az utat itt a szín­szlovák környezetben valaha egy magyar poéta taposta, Ányos Pál, akit szentimentális verse után a halo vány hold költőjének is neveztek. A zobori kolostor utolsó lakói a kamaldóli szerzetesek voltak. A felsőelefánti kolostoré a fehér ruhás, nagy kalapos pálosok. Az utolsó felsőelefánti fehérbarát a monda szerint a rend feloszlatása után egy kis kalyibába vonult vissza az erdő mélyén, s itt a hó betemette. A nép ezt az erdőt ma is Ferdinandkának nevezi, mert az utolsó barátot is Ferdinandnak hívták. Ányos Pál is nagy kalapos pálos volt, rendje 1781 szeptemberében (néhány életrajz­írója szerint novemberében) helyezte őt ide a Nyitra-völgybe, ahol azelőtt sohasem járt. A polgári irodalomtörténetek vitáztak azon, miért helyezte rendje Ányost ide az isten háta mögé, az eldugott kolostorba. Császár Elemér azt állította, hogy a pálosok egyszerűen el­küldték tagjaikat egy-egy évig remetéskedni valamelyik elhagyottabb rendházukba. Endrődy Sándor szerint Ányost rendje ide büntetésből küldte. Mittuch József (Adatok Elefánt törté­netéhez — 1904) hozzátette, hogy a rendet ebben az intézkedésben taktikai okok is ve­zethették. A felvilágosodott uralkodó, II. Jó­zsef általában nem jó szemmel nézte a reak­ciót hordozó egyházi rendeket, a pálosokban még kevésbé bízott, mert az ráadásul magyar rend is volt. Ányos a rend kebelében is egye­nes gondolkodású ember volt, egyáltalában nem volt reakciós csúszó-mászó, mint a leg­több rendtag. Gerinces magyar volt, az oszt­rák elnyomás tudatos elítélője. Mittuch azt jegyezte meg róla, hogy nem törődve a fenye­gető veszéllyel, bátran, nyílt sisakkal lépett ki a porondra, s harsogó szóval lelkesített a magyar nemzeti szellem terjesztésére, amel­lett annyira demokratikus gondolkozású nemes volt, hogy egyik művében Julius Caesárt csak azért támadta, mert arra használta fel hatal­mát, hogy a köztársaságot megbuktassa. A rend tehát, mely jól ismerte Ányos gerinces

Next

/
Oldalképek
Tartalom