Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - Monoszlóy Dezső: Tetovált angyalok (II)

Nem tudom, miket hadartam még össze. Vecserkát még aznap délután megoperálták. A műtét után haza is vihettem volna, de a főorvos megengedte, hogy Vecserka a kötözésekig, három napra, bennmaradjon.

Másnap virágot vittem Vecserkának. A főorvos éppen a sebét kötözte át.

— Még sohasem kaptam virágot — mondta Vecserka.

— Két nap alatt két „sohasem“ halála — dörmögte a barátom. — Ebből is látszik, milyen gyors iramban élünk — és biztatóan hátba veregetett.

Erre a biztatásra egyébként nagy szükségem volt. Borsódzott a hátam a visszaúttól. Féltem •az angyalok házától. Vecserka különben maga sürgette az utazást.

— Hát nem érti, minél előbb, annál jobb... Ha még egy-két napig itt maradok, sokkal nehezebb lesz visszamenni.

Az igazgatónő kedvesen fogadott.

— És miért nem mondta meg a telefonba, hogy miről van szó?

— Nem akartam elárulni Vecserka tartózkodási helyét. Ha a rendőrség megtudja, hogy plasztikai műtétről van sző, esetleg odamegy a kórházba.

— Na persze.

— És különben is szétkapcsoltak.

Vecserka egészen a kapuig kísér.

— Már csak négy hónap az egész, ezt guggolva is kibírja.

— Ha tovább tart, akkor is kibírom, már nem vagyok tetovált angyal... Most már olyan vagyok, mint a többi gyerek.

Gyors léptekkel elindulok, s megfogadom magamban, hogy nem nézek vissza. De nem tudom megállni. Az igazgatónő szemüvege csillan a szemembe. De most nem úgy, mint az a két megfagyott jégcsepp a „seholsincsvége“ út közepén, valahogy puhábban, fehérebben, úgy, mint az ágakon a hó, vagy talán úgy, mint a tejbegríz... Igen, egészen olyanformán, mint az a tejbegríz, amelyet egy régen- régen elfelejtett babaszékben ettem.

Eryk Lipiňski: Ha Rodin lengyelnek született volna.