Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Árpád: A problematikus Forbáth Imre
Hogy betyár tollforgatók hazudhassanak tovább, Hogy császárok s királyok üljenek bársony trónuson, És legyenek vidám professzoraink, Kik eltűnődnek foszgéngázokon, És legyenek öntelt hivatalnokaink, És szülessenek új paragrafusok, Azért kellett megdögölnetek —" (Mikor a néma beszélni kezd) S ugyanígy az „Üdvözlégy újszülött"-ben: „ ... s várnak már a tilalomtáblák: „Belépni tilos!" fullánkos kígyószemek vigyáznak lépteidre hurkokkal és csapdákkal — jaj, ha tilosba tévedsz! és jól vigyázz! parázsba dugod a kezedet, ha megérinted, ami nem tiéd! szigorú mutatóujjal int a Rend szőrös öklök várnak, hogy arcodba csapjanak! szöges csizmák indulnak taposni gyenge lábaidra, csuklóidat kicsavarni, csontjaidat összetörni már készülnek a fasizmus káplárai, gazfickók, örült paprikajancsik ordítanak zúgó füledbe hurrát s hogy szemeid közé köpjék mérges nyálukat — ha te is, gyermekem, az elnyomottak barátja leszel!“ S ha féloldó szempontnak mégis a „tisztán látott társadalmi szükségszerűséget" teszi meg, akkor csak általánosításra, szólamra (ha még oly csillogó szólamra is!) telik erejéből: „Milyen szépen szól a dal! de a gyönyörűséges föld fölött éhség és szomjúság fekete éneke zúg. Kiáltások futnak az éhes falvakból, mint üvöltő ebek. A bányák mélyéből is fel-felhallat szik egy vörös sikoly, az utcaköveken demonstrációk lépte kong, és várjatok csak: nemsokára megint szögesdrótok közt éviekéi a hús, az agyvelő gírusai összevissza sodorvák üszkös gondolatok labirintusaiban — gázmaszkákkal díszítve leend ez az utolsó karnevál.. .“ De: Valahol épül már a dolgozók hóna, vörös szikrák repülnek millió üllőről, hová mázsásán hull a kalapács, Millió sarlóra hull a fény égő és vérző, csodálatos, nagy csillagokból." (Költőkhöz intő szózat) A Forbáth-költészet lényege: az antimilita- rizmus — a kor lényege is. Lényeglátása helyzeti magányából (nyelve miatt magányos volt a cseh környezetben, s szociális érdeklődése, anacionalizmusa, európaisága miatt Magyar- országon és a szlovákiai magyarok között) s az avantgardista magányból (Sartre: „A művész úgy érzi, távol áll a burzsoa közönségtől“) következik. Csakhogy a lényegre szorít- kozás veszélyes művelet, ugyanis magában hordja az általánosítás, tehát a hiteltelenség veszélyét. A kor gazdag, összetett, s a költő egyszeri valóságával együtt még gazdagabb és összetettebb. Forbáth az avantgarde programoknak megfelelően anacionális költészetet akar teremteni, de míg Nezvalék, vagy Eluar- dék akaratuk és hirdetett törekvéseik ellenére sem tudtak szabadulni a nemzeti hagyományoktól, tehát a nemzeti folytonosság velük nem megszakadt, hanem folytatódott (lásd Dobossy László felszólalását a már említett smolenicei konferencián!), addig Forbáthnak ez a törekvése a vártnál is jobban sikerült. Nem azért, mert költészetéből hiányzanak a nemzeti vonatkozások (Fábry), hisz azok éppen nem hiányoznak: Petőfiről verset ír, Dózsát négy versében is említi, hanem azért, mert a nemzetközösség-tudat (a cseh nem- zetközösség-tudat is!) hiányzik belőle. Ez a hiány újabb alapszintézist tesz lehetetlenné, s így a Forbáth-költészet másik alapgyengé- .jének eredője lesz. Illyés Gyulának a Kortársban megjelent interjúja szerint (1965/5) „a magyar költőnek az a tragikus és erősítő helyzete, hogy itten: ha nem vagy hű az anyanyelved népéhez, akkor nem vagy író. Kifúj a történelem. Tíz év múlva nem fogják a nevedet említeni." Ha jól sejtem, a hűség itt ugyanazt jelenti, mint az én nemzetközösség-tudat kifejezésem feljebb, s ilyen formában minden nemzet költőjére érvényes. Forbáth Európa-tudata (Ber- kó Sándor azt írta róla, hogy Győryvel ellentétben „európai mértékben gondolkodó szlo- venszkói magyar") s nagy távolságokat befogó humanizmusa vitathatatlan, de mivel nemzetek felett él, európaisága nem konkrét európaiság. Pedig a költő igazsága mindig saját egyszeri valóságának (amely mindig egy nemzet valóságában válik konkréttá) s az egész emberiség valóságának a szintézise. Forbáth esetében azonban a szintézis első tagja sajnálatosan hiányzik. „Szlovenszkói magyar", de szlovákiai vonatkozásai is csak „vonatkozások" (Szlovák tájkép, Fekete irt vány on stb.), s nem tudat hordozói. Ezért érezzük hellyel úgy, mintha Forbáth csak egyszerűen magyarra fordította volna a két háború közötti Európát, Picassót, és Apollinairet, Nezvalt és Goyát. S Forbáth mindennek ellenére (majdnem: éppen ezért) egyszeri jelenség, eredeti költő.
