Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Ezra Pound: Visszapillantás (Tanulmány)
Ne törődj azok véleményével, akik maguk soha egyetlen figyelemreméltó sort le nem írtak. Figyeld meg az ellentétet a görög költők és drámaírók ma is időszerű müvei és a görög-római filológusok elméletei között, akik arra vállalkoztak, hogy megmagyarázzák a költők mértékeit. > Nyelv Ne használj felesleges szót, se melléknevet, ha nem fedez fel semmit! Ne használj olyan kifejezést, mint „a béke borús földje“! Elhomályosítja a képet Az elvontat a megfoghatóval keveri. Onnan ered, hogy az író nem tudja: mindig a természeti tárgy a megfelelő jelkép. Őrizkedj minden elvonttól! Ne mondd el újra közepes versekben azt, amit mások jó prózában már elmondtak! Ne hidd, hogy egyetlen gondolkodó ember is hagyja magát becsapni, ha úgy akarsz kitérni a jó prózaírás kimondhatatlanul nehéz művészetének minden nehézsége elől, hogy kompozíciódat hosszú sorokba tördeled! Amit a szakember ma unalmasnak talál, holnap a közönség is unalmasnak fogja találni. Ne hidd, hogy a költő művészete bármivel is egyszerűbb^ a muzsikus művészeténél, vagy hogy a szakértőnek örömet szerezhetsz anélkül, hogy legalább annyi erőt szenteltél volna a verselés művészetének, amennyit az átlagos zongoratanár szentel a muzsikának! Bármennyi nagy művész hasson is rád, legyen benned annyi becsület, hogy őszintén beismerd, mivel tartozol nekik, vagy igyekezz elrejteni a hatást! Ne hagyd, hogy a „hatás“ csak annyiból álljon, hogy felszippantod egy-két véletlenül csodált költő egyéni, dekoratív szókincsét! A török háború egyik tudósítóját úgy csípték rajta fecsegésen, hogy sürgönyeiben „galambszürke“ vagy „gyöngyhalvány“ dombokról dadogott, nem is tudom már pontosan. Vagy ne használj díszítést, vagy csak jó díszítést használj! Ritmus és rím A kezdő költő a legjobb ritmusképietekkel töltheti meg agyát, találhat is eleget, elsősorban idegen nyelveken, úgyhogy a szavak jelentése nem téríti el annyira figyelmét a ritmus lüktetéséről: így például a szász varázsigék, a Hebridák népdalai, Dante versei és Shakespeare lírája — ha a szót el tudja választani a ritmustól. Bontsa fel hidegen Goethe líráját hangértékeire, hosszú és rövid, hangsúlyos és hangsúlytalan szótagaira, magán- és mássalhangzóira. Nem fontos, hogy a vers a muzsikára támaszkodjon, de ha a muzsikára támaszkodik, ez a muzsika olyan legyen, hogy megnyerje a szakértőket. Az újonc ismerje az asszonáncot és az alliterációt, a páros és az ölelkező, az egyszerű és a polifon rímet, ahogy a muzsikustól is elvárják, hogy ismerje az ellenpontot és az összhangzattant, valamint mesterségének minden fortélyát. Minden ráfordított idő kevés, ha ezekke! a dolgokkal vagy közülük valamelyikkel foglalkozunk, még akkor is, ha a művésznek csak elvétve van rájuk szüksége. Ne hidd, hogy bármi is „bejuthat“ a versbe csak azért, mert prózának unalmas! Ne légy „látványos“ — hagyd ezt a kis bölcseleti esszékre! Ne légy leíró; jegyezd meg, hogy a festő sokkal pontosabban leírhat egy tájat, mint te, s neki sokkal többet kell tudnia róla, mint neked. Amikor Shakespeare „rőtbarna palástba öltözött hajnal“-ról beszél, valami olyat ábrázol, amire a festő képtelen. Nincs ebben a sorban semmi, amit leírásnak nevezhetnénk. Shakespeare ábrázol. Inkább kövessétek a tudósok, mint egy új szappanmárka reklámügynökének példáját! Egy tudós sem várja, hogy nagy tudósnak kiáltsák ki, amíg fel nem fedezett valamit. Először is megtanulja, amit mások már fölfedeztek. Belőle indul ki. Nem várja, hogy a remek fiút lássák benne. Nem várja barátaitól, hogy megtapsolják gólya korában írt dolgozatának eredményeit. A költészet gólyáit, sajnos, nem zárják határozott és felismerhető osztályokba. Szétszórtan, „össze-vissza“ élnek. Lehet-e hát csodálkozni, hogy „a közönséget nem érdekli a költészet"?
