Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon
Gyorsan felöltözött, a lakást nyitva hagyta, és rohant a sörgyár vendéglőjébe, hogy sört igyon. És embereket lásson, meg beszéljen valakivel. A vendéglőben párás meleg, füst és sörszag ült az asztalok között, cigányok mulattak, és sápadt utcalányok nézde- géltek férfiak után. Az emberek arca piros volt a melegtől és az italtól, meg az igyekezettől, hogy egymást túlharsogják, mert mindannyian ordítozva beszéltek, s közben egymás mellét bökdösték, markolászták. Morvái egy sarokba állva, kábultan figyelte a zsivajt, és egyik korsó sört a másik után itta. Egy részeg öreg gnómmaJ beszédbe is elegyedett, s az öreg el-elcsukló hangon panaszolta neki, hogy a felesége megőrült. Felmászik a háztetőre, meg valami magas várfalra, és cserepeket meg téglákat dobál a járókelőkre. — Azt hiszi, hogy tehetek ellene valamit? — siránkozott a görbe hátú emberke. — Ilyenkor hozzám is téglát vág, ha meglát. Hiába mondom neki, hogy Jozefinám, hagyd abba, öreg vagy te már ehhez... ! A múltkor is tűzoltók szedték le a háztetőről, és szemen köpött egy csővezetőt, aki a vállán lecipelte ... Könnyezett nagy keserűségében a vénember, és a könnye belépotyogott a sörébe. Morvái azt tanácsolta neki, hogy ha a felesége legközelebb újra felmászik a háztetőre, célozza meg egy féltéglával, talán az segít, s az öreg erre a gondolatra egészen felvidult .,. Zárás után haza indult. A Hal téren részegek verekedtek, egy rendőr távolról figyelte a jelenetet, és gumibotját szorongatta. Morvái dúdolt a sok sörtől, és fényeket látott világítani az éjszakában. A fények az égboltozaton lobogtak. Mintha jelek lennének. A lány már ott lesz, összekuporodva fekszik a sárga pokróc alatt, és várja őt. De az is lehet, hogy elaludt, és halkan szuszog. És akkor ő megcsókolja, egészen puhán, hogy fel ne ébressze. Szájon csókolja, és csendesen azt mondja neki: — Hát itt vagy, Yvetta . . . örülök neked, mert színeket és fényeket hoztál az életembe, szép színeket és gyönyörű, lobogó fényeket... S mjntha ezek a színek és fények messziről, irdatlan és romantikus messzeségből villognának felém, csábítón és biztatón. S tudom, hogy ha utánuk indulok, és elérem őket, abban a irdatlan messzeségben téged talállak ott, mert te vagy a fények forrása, vadmacska, te... így morfondírozott magában, amíg a házuk elé ért, de ablaka sötét volt, és a szoba üres. Kihűlt a szoba, sarkaiból savanykás, ódon illatok törtek fel, és bírókra keltek az égett zsírszagokkal. Ügy feküdt le, hogy nem zárta kulcsra az ajtaját. És másnap sorra járta a kávéházakat, borozókat, figyelte a mozikból kijövő közönséget, és végigment a korzón. Kereste a lányt. Este ágyára feküdt, hogy lássa az eblakot, és várta őt. Egészen tisztán látta, ahogy megy az utcán, megáll a kirakatok előtt, és megnézi a divatos ruhákat, cipőket, kézitáskákat, és mindent, ami egy nőt felettébb érdekel, s közben eszébe jutott, hogy az egyetem előtt még nem várta őt. Másnap déltájban hát hosszan várakozott a lépcsők alatt, arcukba nézett a diáklányoknak, és érdeklődni akart utána, de nem tudott kitől. így várta a vadmacskát napokig, feküdt az ágyán, cigarettázott, és nézte az ablakot. S az ötödik napon történt, hogy kilenc óra tájban halkan megkocogtatták az ablakot. Szerényen kopogtak, mint amikor a cinke kopog a konyhaablakon télvíz idején kenyér- morzsa után. Morvái felugrott, feldöntötte a támlátlan széket, de nem törődött vei?. Kinézett a függöny mögött, és arcán boldog mosoly és várakozás ült. S az ablak alatt egy piros orrú, bojtos házisapkás, ösztövér vénember állt, reszketett a hidegtől, és valamit mondott, de Morvái nem értette, mit beszél. Kiment hozzá, és elkeseredve az arcába bámult. —, Szomszéd úr — motyogta az öreg, és kérőén nyújtotta feléje a kezét —, szomszéd úr, nem bírtam tovább ... Le kellett jönnöm ... Vaksötétben ülök, és félek egyedül... Felment utána a rozoga lépcsőkön, ugyanolyan szobába nyitott, mint az övé, csak az öregnél az illatok orgiája erős sajtszaggal volt gazdagabb. A kiégett biztosíték helyébe újat csavart. Az öreg hálásan meg akarta ragadni a kezét, és az ügyességéről motyogott, de ő kiugrott a szobából, és lerohant a lépcsőkön. Azonnal lefeküdt,'és igyekezett elaludni. Másnap hosszas fontolgatás után a postán kitöltött a menyasszonya címére egy távirati szelvényt: „Szombaton gyere. Nagyon várlak.“ Aztán gondolkodott, még egyszer elolvasta a táviratot, összegyűrte, és bedobta a papírkosárba. Kiment az utcára, s az üvegajtó sokáig lengett utána, mintha bólogatna.
