Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon
ö szerelemmel és szenvedéllyel szereti a menyasszonyát, kívánja, vágyik utána, ha nincs vele... S hogy megbizonyosodjon erről, és diadalt arasson nyugtalan, kétkedő énje felett, újra a kerevethez hívta, és szenvedélyesen csókolgatta... Testében, érzékei által akart megbizonyosodni szerelméről, és eloltotta a lámpát, és megnyugodott. Megérezte a bizonyosságot. Ott volt mellette. Magda volt. A múltat, a távoli falut és az emlékeket jelentette, az élet gyökereit, melyek által táplálkozott... 6. Éjszaka egy mulatóban táncoltak, és Morvainak a mulatság négyszáz * koronájába került. Szórta a pénzt, sokat ivott, és berúgott. Rózsacsokrot vett a menyasszonyának. Kért a számára sósmandulát és tortát, gavalléros bőkezűséggel leste kívánságait, és nagyon szerette. Úgy viselkedett, mint aki belé van a menyasszonyába habarodva. És hitte, hogy midez igaz. Másnap délután, az állomás felé egész úton arról beszéltek, hogy rövidesen összeesküsznek. Nem bírják így tovább. Azonnal összeesküsznek, ahogy a körülmények engedik. Szövetkezeti lakást vesznok. Morvái majd takarékoskodik, és sokat dolgozik, pénzt gyűjt a lakájra. — Ugye, vágyói ma- a családi élet után? — kérdezte Magda. — Ugye, unod a magányt ... ? — Unom — mondta Morvái. A menyasszonya minden idegszálával hitte, amit beszéltek, de a szerkesztő szemében furcsa, idegen fényeket látott felvillanni, és elszorult láttukra a szíve. S valóban, ahogy kísérte őt az állomás felé, Morvái néha arra gondolt, hogy másnap a vadmacska újra kopog az ablakon. 7. Ismerve a kutyaól belsejét, minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy ezen az estén parádés díszbe öltözött. A sima és foltos deszkaasztalt halványzöld terítő fedte, közepén, karcsú, sárga vázában három piros szegfű emelte büszkén a pókhálótlanított mennyezet felé virágfejét. A hátsó falrészen színes reprodukció függött, Van Gogh egyik képe, fehér vitorlás sajkák sora vág neki a tengernek, s az elsők már a messzeségbe vesznek, kettő még a parton hever. A fantázia és a messzeség távlatait példázta a kép. Az asztal felett, a falon ornamentikával díszített papírlapról, közvetlen hangú biztatás szólt az emberhez: „Kedves vendég, érezd jól magad, és igyál!“ S mindezek tetejébe az asztal sarkán három valódi porcelán tányér, kések és villák és egy befőttesüveg, teli savanyú uborkával. Mellette friss barna kenyér. Négy csokoládé tetejű krémes, selyempapírba csomagolva. Az ágy rendbe téve és leterítve, tisztaság mindenütt. És meleg, a vaskályha bőszülten sugározza a hőt. Sötét bíbor karikáin ott ül a kormos lábas, hurka sül benne. Morvái kenyérszeleteket tornyoz hófehér szalvétára, szenet hoz, és megigazítja a vázában a vörös szegfűszálakat. Nyolc óra múlt. Öntött magának egy pohárka kisüstit, és felhajtotta. Később a kályháról levette a lábast, és egy kevés vizet öntött a hurka alá, ahogy az anyjától látta valamikor, aztán újra feltette. Ne süljön szárazra, jó zsíros legyen. Pecsenyét is melegített, és az egészet tányérra rakta. Uborkát szedett ki az üvegből, és azt is a tányérra rakta. Kész a vacsora, jöhet a vendég, mondta magának ... Amikor mindennel elkészült, lefeküdt a heverőre, és olvasni kezdte a Fiatal bűnözőket. Elolvasta azt a fejezetet, melyet Yvetta olvasott, a fiatal csavargók természetéről és azokról az erőkről, melyek a nagyvilágba lökik őket, s amikor elolvasta, újra kezdte elölről a fejezetet. Tizenegy óráig olvasta ugyanazt a fejezetet, s akkor meghökkent, mert nem értett belőle semmit, és nem is érthetett, nem figyelt oda, hogy mit olvas. Minden idegszálával az ablakra figyelt. — Ohó — horkant fel idegesen, amikor mindezt tudatosította —, úgy látszik, kissé meghülyültem. .., mintha nem lennék normális.
