Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon

Sokáig feküdtek egymás mellett, és nézték az ördögfiókákként ugráló és ölelkező fénynyelvek játékát a szoba falán. Nyugalom és az egymáshoz tartozás békessége telepedett közéjük.

Beszélgetni kezdtek szavakkal, félmondatokkal. Morvái a menyasszonya nyaka alá dugta a karját, és simogatta az arcát, a fülével játszott, és a haját sodorgatta. Jövőjükről beszéltek. Hogyan házasodhatnának össze. A házasság szó már hangzásában is házat tételez fel, s a kutyaól semmiképpen sem látszott alkalmasnak arra, hogy egy boldogan mosolygó, fiatal férj karján hozza belé bájos, ifjú hitvesét. Panaszkodva beszéltek életsorsukról, de nem voltak szomorúak, mert egymás mellett feküdhettek, és ez a tény óriási erőnek bizonyult, könnyen elűzte a szomorúságot és a kétség- beesést. S közben a tűz pattogva égett a kályhában, a falakon ádáz csatákat vívtak a lángnyelvek fényei.

— Jó így —< mondta Morvái —, óriási érzés, így, veled... Sajnos, vannak hangulatok, melyek nem tartanak örökké...

S a menyasszonya hallgatta, ahogy közhelyekkel kevert egyéni nézeteit fejtette ki az életről, szerelemről és boldogságról, a sors hatalmáról és a halálról. Szerette hallgatni, amikor így beszélt, nem szólt közbe, és gyakran érezte, hogy a gondolat- menetét sem követi, csak hallgatja a hangját, és ez jó, mert közben érzi a keze érintését, a testét maga mellett.

— Bort hoztam — jutott egyszerre eszébe —, meg kisüstit, és kostolót a disznótorból... Édesanyád küldte...

S erre Morvái elfelejtette a filozófiát és az élet értelmének a keresését, szélsebes sólyomként suhant a nagy bőröndhöz, és kinyitotta. És a bőröndben bamálló papír- csomagok és nylonzacskók csodás kincseket rejtegettek. Mindannyin látta, látni vélte anyja gondos, öreg keze nyomát. A sima deszkaasztalra rakta a csomagokat, és poharakat keresett, de a lakás egyetlen üvegholmija a falitükrön kívül, a söröskorsó volt. Sem egy. pohár, sem egy csésze, de még színes műanyag fogmosó pohár sem akadt. Rövid mérlegelés után az ablakra helyezte a szegfűcsokrot.

— Egészen rövid időre — mondta megnyugtatóan, és kiöblítette a söröskorsót. Gyöngyöző vörös borral töltötte félig, de akkor eszébe jutott a kisüsti, és abból ivott. Az üvegből ivott néhány kortyot; szemét elfutotta a könny, lelkesen huhogott és krákogott. Előre örült a nagyszerű estének, és menyasszonyának szertartásosan kezet csókolt.

— A ház asszonya pihenjen, és engedje, hogy a legalázatosabb híve szolgálja őt...

Tarka sállal kötötte át a fejét, ingujját feltűrte, és azt mondta, ő a gazdasszony.

Rövid vizsgálódás után egy kormos lábast húzott elő valahonnan, kimosta, és a tűzhelyre tette. Közben azzal dicsekedett, hogy a katonaságnál egy ideig szakács volt, és kiváló eredményekkel dicsekedhet e téren. A szobában meleg zslrszag kezdett uralkodni, könnyedén elnyomva és hatálytalanítva a parfümillatot. Előbb pecsenyét és sült kolbászt melegített, aztán hurkát sütött, s ahogy az ételek elkészültek, úgy ették őket sorban egymás után. És bort ittak hozzá szorgalmasan a söröskorsóból, és mindketten bizonygatták, hogy boldogok. S jóllakva újra ittak és csókolóztak.

— Kutyaólnak hívom — mesélte Morvái a lakásról —, s hiszed, vagy nem, kétezerötszáz koronámba került. De még a szerkesztőségnek is belé kellett szólnia az ügybe, hogy a városi tanács ki ne kergessen belőle...

Határozottan uzsorás disznónak és kéjencnek nevezte Fekete urat, s a menyasszonya helyesiően bólogatott. Az ilyen szívtelen, nagyravágyó dög nem ember, csakugyan... A szerkesztő nézte menyasszonya kipirult arcát, rövidre vágott körmű, széles kezét, erős karját, és azt mondta neki:

— Olyan vagy, amilyen az anyám lehetett fiatal korában... Egyszerű és természetesen szép...

— Jó, hogy olyan vagyok...?

— Jó — töprengett Morvái —, nagy nyugalmat és biztonságot érzek melletted. Azt hiszem, erősebb vagy, mint én...

Mintha ebben a pillanatban megkocogtatták volna az ablakot, összerezzent, bár tudta, hogy hallucináció. Yvetta egyszer kísértett ezen az estén, alakja felködlött egy pillanatra, és nyugtalanságot hagyott maga után. A vadmacska talán valami hasonlót érez iránta, mint most ő a menyasszonya iránt. Megrettent a gondolattól. Nem lehet.