Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Fábry Zoltán: Az elévülés: azonosulás
kelés alapja: korunk háborús viszonylata. A tegnapi szörnyvalóság után oly közeli, oly lélegzetállító és agybénító a harmadik világháború lehetősége, hogy erre szabad és kell szorítkozni, és boldogabb időkre hagyni a feladatot: az egész komplexum átszűrését, s a mindenképpen helytálló objektív ítéletet. Aki és ami ezt a könyvet írta, az az antifasizmus. Sem több, sem kevesebb! A háború és béke mai perében az antifasizmus az egyedül illetékes vádló és bíró. Az antifasizmusnak — amikor az órák mutatója újra öt perccel áll tizenkettő előtt — szót kell kérnie, és szót kell kapnia. Az antifasizmus mindenki másnál jobban tudja és mondja a háború lehetőségét, a szorongás bizonyosságát. Oly időket élünk újra, amikor minden életmegnyilvánulás, életkedv, ambíció, akarat meg van bénítva, amikor az atomnihilizmussal szemben minden jövő optimizmus utolsót sikolt, és veszélyt jelez. Emberek, hatalmak, erők, kormányok és vezérkarok új „végmegoldások“ lehetőségeit latolgatják és realizálják. És nemcsak a német militarizmus térfelén. „Európa elrablása“: a cím súlyos; a könyv a történelmet a kriminalista okán és fokán kénytelen rögzíteni. Néhány lappal odébb, az egyik mottóban Goebbelst idézzük, aki közvetlenül öngyilkossága előtt jelentette ki: „Minden háború végeredményében két tényezőnek ad sok munkát: a vádnak és a védelemnek“. Hitler szerint a történelmet a győztesek írják. És ezt háborúja kezdetén ön-végbi- zonyosságként hirdette. 1945-ben ő lett a vesztes. De 1965-ben ki a győztes, és hol a vesztes ? A vae victis és a vae victoribus — a jaj a legyőzöttnek és jaj a győztesnek — úgy összekeveredett, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza értelmét és igazát! Ki meri mondani, hogy Adenauer vagy Erhard jajjal fizet, és hogy John Kennedy a győzelem embereként halt meg?! Dallas történelmi forduló. A tegnapba zuhanás kezdő lökése stílszerűen csak gyilkosság lehetett. Gyilkosság, melyet hazugság glóriáz. A náci annáleszek szerint a Reichstag épületét sem Göring gyújtotta fel, Kennedy igaz gyilkosainak nevét máig sem ismerjük. De ahogy tegnap mindent sejtettünk és tudtunk a Reichstag-komédiáról — a második világháború e lángban-foganta- tásáról — úgy ma is mindent sejt és tud a világ Dallasról és következményeiről. Gold- water és Johnson túl mohón bizonyítanak. De mit keresünk Amerikában, amikor Európa német elrablásáról akarunk beszélni? Az azonosságot, a tükörképet, az előre- és visszafutó vonalakat és összekötő fonalakat, melyek Goldwatert Hitlerhez kötözik, és Johnsont Adenauer-Erhardhoz közelít. Mintha csak egy drámarendező játszaná a kezünkbe a tromfokat: bevezetőnk végszavait, mondanivalóját Erhard és Johnson diktálják. A könyv igazát Bonn és Dallas-Washington egyformán bizonyítják. A német és amerikai imperializmus közös, egyenlítő és közelítő varázsszava: az elévülés, melynek elmaradhatatlan következménye az azonosulás. Az elévülés: azonosulás! Ez és ennyi napjaink közös német és amerikai igazsága. Világigazsága: világveszélye. A náci bűnök elévülésének kimondása és kodifikálása az az egyenlítő gesztus, mely a német tegnapot a holnappal köti össze. Amikor Johnson Amerikája — mint a tegnapi antihitlerista koalíció egyetlen tagja — 1945. május 9-e huszadik évfordulójának megünneplését tüntetően elszabotálta, akkor ezzel nemcsak az elévülés tényét hangsúlyozta ki, de egyértelműen az azonosságot, a szolidaritást: az azonosulást. Másképp nem tehetett. A mai előfutam, Vietnam: Guernica az x hatványon. Lidice és Oradour lángjai és árnyai, halottai és emlékei nem vethetnek többé gátat az új rokon-tekintetnélküliségnek. Az újsághír szenvtelenül bizonyít: „Az amerikai katonák a Da Nang-i támaszpont környékén levő falvakat körülzárták, napalmbombákkal és lángszórókkal felégették a házakat, és lakóikat meggyilkolták". A második világháború német bűneinek elévülését Bonn lényegében csak pro domo szorgalmazhatta. Világelévültté, világérvényessé, új háborúk azonos alapjává, gyakorlatává, ismétlési kényszerévé azonban Washington legalizálta. Az azonossággal. Az azonosulással. Egyazon bűn művelői — ha más időpontban is — egymás hatálytalanítói lesznek. A tegnapi elévülést úgy kell kimondani és szorgalmazni, hogy az új bűn eleve menlevelet, bűnbocsánatot, abszolúciót kapjon. A náci bűnök elévülésének amerikai igenlése az egyazonos bűntudat kilúgozását jelenti: a bűn tovább burjánzását, felerősítését. Az elévülés: azonosulás. Az elévülés potenciális erővé válik: azonossággá, szolidaritássá, szövetségessé, végső fokon — új világháborúvá! Az elévülés kivédhetetlen gyakorlati következménye az azonosulás. Az elévülés az azonosság realitása és realizálása. Veszély minden vonatkozásban és viszonylatban. Ne legyenek illúzióink: az elévülés kimondása nemcsak hatalmi tollvonás, parlamenti mesterkedés eredménye. Az elévülési stratégia az emberi gyarlóságra épít. A pszichológiai hadvezetés jogaiba lép: az elévülés az emberekben, lelkekben már végbement folyamat következetes megragadása és láthatóvá tétele. Az elévülés logikai záróaktusa egy ^állapotnak, egy reali
