Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Štefan Žáry: Versek
Štefan Žáry Az egykori szlovák szürrealista csoport tagja ma a legtermékenyebb, s ugyanakkor a legsokoldalúbb szlovák költők közé tartozik. Eddig több mint húsz könyvet írt, s valamennyi külön világot jelent. Korábbi költészetére egyként jellemző a szürrealista formagazdagság, képi bujaság s a társadalmi elkötelezettség tudata. Ebből a korszakból származnak a Pečat plných amfor (Telt amforák pecsétje, 1944), Stigmazovaný vek (Stigmatizált kor, 1944) című verskötetei. 1948 után a költő szakít a szürrealista poétikával, s mint akkor annyian saját gyermekkora felé fordul (Üt, 1952). Sokoldalú költői tehetsége azonban a későbbiek során teljesedik ki teljes gazdagságában; költői csendéleteket alkot (Aká to vôňa, Milyen illat, 1954), terjedelmes bölcselkedő- reflexív müvet (Zázračný triezvy koráb, Csodás józan hajó, 1960), népdal ihletésű verseket, stb. A kozmikus korszak küszöbén álló ember éppúgy érdekli, mint a jövő századok embere, a mikrokozmos éppúgy, mint a makrokozmosz. Az idősebb nemzedékből szinte egyedül Žáry figyeli és érzékeli következetesen a modern idők ritmusát. A témák és metaforák heves anyagcseréje s az élet ún. költőietlen területeinek intenzív vizsgálata, az in- tellektualizmus és az antiszentimentalizmus jellemzi. Legújabb kötete 1965-ben jelent meg A múzsa megszállja Tróját címmel. (t)-O-g 0 C E .c 'Ö t) 45 8 És vígy minket a kísértésbe ... Ott, hol vattabimbókat nyit az égi függöny, metszet hallgat a vertikálison, s aranyfürt mérőónként függ a kéj árka felett. Ott, éppen ott emelkedik a kibontott test millió pórusából hasis-gőz, pára, s Szaturnusz-gyűrűbe fogott halálos légkör. Érzéki vágta egyetlen célba, az izmokat korbács sürgeti, az erek türelmetlen vértől duzzadnak, a légzés kifeszített fonala görcsös halálban rángatózik, a fájó érzékenység gyönyörű, eufonikus halálában. S ott, éppen ott pattan ki az élet a combok kovájából, az álmok őrült malmaiban, a ritmusra kínzott test sikolyában, áldozatnyelő futóhomokban. Cseppkőbarlang-sír: a felmeredő stalagmitok közt szenvedély-alámosta áttetsző nő pihen — ölében karbunkulus énekel s örökfény világít. Une saison en fair Rövid téli idénnyel csábít a pokol, szépen lobogó tűzzel — most, mikor a fagy szorosabbra fogja csavarait, s karunk esztergakései riasztják el a szerelmet. A pokollal álmodunk, izzó kovácskohóként látjuk, rajta füstölgő katlan, s épp egy lélek fürdőzik benne. Brikett és szurok szaga száll, s az olvadt cin alakzataiba belelátjuk a megkínzottak elbájoló vonaglásait. A patás kovács alkalmas kulcsot kovácsol a halhatatlan unalom zárját nyitni, sánta segédje ujját kalapácsa alá tette, s a hangsor hangjegyeit sziszegi, DO RE MI FA SOL LA RE MI, ami azt jelenti: enni kap, mert fő a bab, a tűzről leveszi, megsózza ártatlan gyermekek könnyeivel. A fújtató is eszköze a zengő patkóvas, szögek, láncok filharmóniájának, a kémény oboája, az elektrofonikus piszkavas is. Be jó lenne meghúzódni itt, hogy édes szendergés közben megoldjuk A FEJLŐDÉS MEGGYORSÍTÁSÁNAK problémáit! Hát nem csoda, ha csábít e rövid pokolbéli idény, a szépen lobogó tűzhely, ahol nem fázik az ember, s nem éri soha bánat, mert becse van még az alapos kétkézi mívességnek. TŐZSÉR ÁRPÁD fordítása BÄBI TIBOR fordítása
