Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: A csehszlovákiai magyar próza egy esztendeje

atyai gesztusok, didaktikus ráhatások vagy a szegény rokonnak kijáró legyezgetések, vállveregetések nélkül is képes bebizonyítani erejét, életrevalóságát.

Irodalmunk a pártos szocialista realista művészet útját járja, s ae elmúlt évek tanúsága szerint felismerte: a művészet csak akkor hat igazán az emberre, akkor töltheti be tisztét, ha az életet a maga összetettségében, bonyolultságában, ellentmondásaival együtt tükrözi. A teljes élet tükrözésének ez a szándéka egyre erőteljesebben nyilvánul meg. Az új fejlődési szakaszt jelentő 1963-as év valóban korszakhatárnak tekintendő. A lelkesedésből és lelkendezésből, a sematizmus hínárjából kivezető utat a szépprózában Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz és Dobos László: Messze voltak a csillagok című regénye, illetve Duba Gyula: Csillagtalan égen strucc- madár című novelláskönyve jelentette. Hangsúlyozni szeretném, nem remekművekről van szó, de mégis olyan alkotásokról, melyeknek társadalmi felelősségtudata és esztétikai értéke lényegesen nagyobb a megelőzőkétől. Olyan művek, hogy a provinciális keretekből kilépve, művészi igényesség dolgában méltán illeszkedhetnek be a szlovák és cseh irodalom fejlődési vonalába. Joggal állapította meg egy évvel ezelőtt az Üj Szónak adott interjújában Fábry Zoltán: „A tematika — újabban különösen a regényírás — mintha csak az irodalmi folytonosság eddig volt légüres tereit akarná kitölteni, eddig volt kihagyásait pótolni: igyekszik tegnapi és mai életünket keretbe foglalni, történelmet írni. És ez így van rendjén..." A történelemábrázolásnak ezt a szándékát tükrözi Egri Viktor: Megmondom mindenkinek című regénye is, mert az izgató témalátás igényét bizonyítja.

A tematikai változatosság, a differenciált alkotó módszerek mellett a korszerűség és időszerűség problémáival is egyre biztosabban birkózik meg irodalmunk. A korszerűséget nem a forma bravúros kezelésében keresi, hanem a mondanivaló korszerűségét tekinti elsődlegesnek, s az időszerűséget nem az alkalmi célok szolgálatában, hanem mélyebben, a kor problémáit tükröző és megoldásukat elősegítő témákban látja. Az élet valóságának ez az irodalmi művekben lecsapódó tudatosítása irodalmunk színeit árnyaltabbá, gazdagabbá teszi. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az utóbbi években tematikai igényesség, művészi színvonal, eszmei mélység, valóság- hűség és esztétikai élmények dolgában biztatón fejlődik irodalmunk.

Ez a megállapítás többé-kevésbé az 1966-os év könyvtermésére is vonatkozik. A megjelent nyolc mű közül három1 a széppróza, egy a gyermekirodalom, négy pedig az esszé és tanulmányok kategóriájába tartozik.

Az év meglepetéseként Dávid Teréz Kásahegy című szatirikus regényét említeném. Az eddig drámaíróként ismert írónőnek ez a második prózai műve és első regénye. Maga az ötlet nem ismeretlen, de regényformává szélesítése eredetiségre vall. Dávid Teréz egy kérdőív kitöltésének ürügyén szatirikus feleleteivel korokat, embereket és jellemeket állít görbe tükör 'elé. A „volt egyszer egy ember“ kálváriája vonul el előttünk, s ezen keresztül egy letűnt kor, illetve letűnt korok eseményei, melyek a múltban nem egyszer zavarba hozhatták az embert. A kérdőív kitöltésének ürügyén (a regény hősnőjén, hozzátartozóin, rokonain keresztül) elevenedik meg Közép-Európa mozgalmas, megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel nehezített történelmének néhány évtizede. A Kásahegy az első köztársaságba és az ún. Szlovák Államba vezeti vissza az olvasót, sőt, a sors szeszélye Magyarországra és az ostrom alatt álló Budapestre is elveti. 'Bármennyire is a múlt idéződik fel ezekben a képekben, a szatíra elsősorban a személyi kultusz ellen irányul. Az eszme és a valóság közt tátongó szakadékot, a hatalomnak az emberekhez való formális viszonyát gúnyolja ki az írónő. Bőven él a műfaj adta lehetőségekkel, a torzítás, az irónia és a szatíra eszközeivel..

Regényében az írónő a modern regény szemléletmódjának, technikájának számos elemét igyekszik felhasználni. A leghatásosabbak azok a részek, ahol az események, emberi sorsok és jellemek színes forgataga idéződik elénk. Stílusa kifejező és tömör

— s ez az utóbbi sajátság néha hátrányt is jelent. A regény szerkezete arányos, a csevegő társasági stílus .könnyedsége éppúgy megtalálható benne, mint a szatíra frappáns, egy-két kihegyezett mondattal is az elevenbe vágó stíluseszközei. Mindezek a valóság hívebb kifejezését hivatottak szolgálni úgy, hogy az alakokat és jellemeket egy-egy pillanatra reflektorfénybe állítja. A főhős bölcs nyugalma és szenvtelen iróniája ellenére is a humanizmus hangja csendül ki a regényből.. . Szemünk előtt folyik szét a kásahegy, s a kölöncöktől mentes emberi élet pártján állva értelmét veszíti a vakond-elmélet, s kiegyenesednek az embert keserítő kérdőjelek.