Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: A csehszlovákiai magyar próza egy esztendeje

A regény hibájául egy-két elnagyolt részt róhatnánk fel, vagy azt is, hogy a hősnő tettei és kinyilatkoztatásai nem mindig következnek jelleméből. Távol áll tőlünk, hogy rendkívüli teljesítménynek kiáltsuk ki a regényt, de abban nem túlzunk, hogy ez a szellemes mű joggal számíthat az egész hazai olvasóközönség figyelmére.

Rácz Olivér Egyszerű ügy című regényét a Kelet-szlovákiai Könyvkiadó jelentette meg. Az eredetileg költőként és műfordítóként ismert szerző a prózában az ifjúsági zsáner művelésével és néhány évvel ezelőtt megjelent Megtudtam, hogy élsz című regényével vált népszerűvé. Sajnos, az új regény címe egy kicsit a mű értékére is vonatkozik. A könyv egy huligán-üggyel rokon történetet dolgoz fel, melyről kiderül, hogy vaskos tévedés. A felnőttek okvetetlenkedése miatt a regény hősét, az érettségi előtt álló Farkas Évát csaknem kizárják az iskolából, mert az egyszerű fegyelmi vétség mögött a felnőttek valami „többet“ sejtenek. Külöaböző bonyodalmaknak lehetünk a tanúi anélkül, hogy a regény különösebben megragadna bennünket.

A téma ugyanis lehet időszerű, de a regény konfliktusai mesterségesen konstruáltak. Rácz kiváló megfigyelő, ismeri a fiatalok problémáit, lelki életüket, gondolkozásukat. A regényben csupán az arányokkal van baj. Sok hasznosat mond az ifjúságról, de a felnőttek társadalmáról is. Csupán a szerkesztésnél jön zavarba, ami aztán sok egyenetlenséget, monoton és funkciótlan túlírást eredményez. A választott téma szempontjából pedig nemcsak a hagyományos regénytípus alkalmazása, hanem a túldíszített krúdys stílus is hátrányos. Az események lendületét és szenvedélyét .sokszor nem annyira a cselekmény, a konfliktusok valószerűsége, hanem az elbeszélés expresszivitása határozza meg. A romantizáló stílus ilyen téma esetében anakronizmusként hat, s nem minden esetben sikerül az írói szubjektivitás hőfokát sem érzékelni. Annak ellenére, hogy Rácz kitűnő stílusát, gazdag képteremtő fantáziáját, sőt, a jassznyelvben való otthonosságát is megcsodáltuk, nem mondhatunk mást, mint hogy a kevesebb több lett volna. Ez a sajnálatosan elmulasztott lehetőség Déry Tibor szavait juttatja eszünkbe: „Törölni — akár még papírra vetés előtt, akár után — nehezebb próbája az írói idegrendszernek, mint maga az írás." Kár, hogy az adott esetben az idegrendszernek ez a próbája a vártnál gyengébbre sikerült.

A szépprózában örömmel fogadtuk Duba Gyula Na, ki vagyok című, szatirikus elbeszéléseket és humoreszkeket tartalmazó könyvét. Ez a kötet ismét a humoristát mutatja be az olvasónak. A Na, ki vagyok? cím mögött az író a „na, kik vagyunk?“ kérdésre felel. Ebben a kötetben nemcsak hogy azt az utat járja, melyre Nevető ember és Szemez a feleségem című könyveiben lépett, hanem a humor és szatíra műfajaiban művészi fejlődésének is tanújelét adja. A műfaj adta lehetőségekkel hatásosabban él, mélyül ábrázolásmódja, árnyaltabbá vált szemlélete, s fokozódott szatíráinak, humoreszkjeinek társadalmi hatóereje.

Duba Gyula kiváló érzékű humorista, s könyve témákban és formai megoldásokban egyaránt gazdag. Jó érzékkel képes kiemelni az emberben és az életben lappangó visszás tüneteket, s ezeket a humor adta formai lehetőségek kiaknázásával csak fokozza. Az örök témák mellett (házastársak, pincérek stb.) arra is törekszik, hogy a társadalmi élet visszásságait állítsa a görbe tükör elé ötletesen és igényesen. A politikai szatírák és humoreszkek is Duba tehetségét dicsérik. Nem az olcsó közhelyek vagy helyzetkomikumok dominálnak bennük, hanem a gondolatiság. Karinthy elvéhez igazodva — ő sem ismer a humorban tréfát. írásain ott van az alkotás felelősségétől áthatott művész kézjegye.

A Na, ki vagyok?-ban sorakozó írások művészi erő szempontjából nem egyenletesek. Nem előre átgondolt terv szerint, hanem alkalomszerűen születtek, ám ennek ellenére igényesek. Ötletességre, egészséges, jóízű humorra, kulturált gondolkodásra vallanak. Irodalmunk kedves színfoltja ez a könyv, és bizakodással tölt el Duba további fejlődését illetően. (Melesleg hadd jegyezzem meg, hogy Duba Gyula humoreszkjeiből és szatíráiból egy színvonalas szlovák válogatásra könnyen futná.)

Hasonlóan kedves színfoltja gyermekirodalmunknak az eddig költőként és újságíróként ismert Ozsvald Árpád A kis postás című könyve. Saját gyermekkoráról vall benne Ozsvald. Egy segédpostásnak felcsapó kisfiú tapasztalatain, élményein keresztül ábrázolja a falut. A történetben egy darab múlt elevenedik meg, az a már réginek számító múlt, mely közvetlenül a felszabadulás előtt jellemezte a falut. Ozsvald úgy beszél róla, hogy egy pillanatig sem érezzük könyvén az erőszakoltságot. Művészetének külön hangulata, íze és zamata van, stílusa egyszerű, de igényes. Az élet