Irodalmi Szemle, 1965
1965/8 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom hagyományai
magyar tanszékének professzora a Československá vlastiveda (Csehszlovák honismeret) hatalmas példányszámban kiadott irodalom- történeti kötetében a csehszlovák olvasók számára írt pozitivista jellegű tájékoztató tanulmányt az itteni magyar irodalomról. Tanulmányának egyik jellegzetessége, hogy földrajzi alapon, a XII. századtól számítja a szlovákiai magyar irodalmat, s így ide sorolja Balassit, Madáchot, Jókait, Mikszáthot és hasonló írókat. A Bújnák halálára kiadott emlékkönyvbe (Pavlovi Bujnákovi, 1933) összefoglaló tanulmányt írt Magyar irodalom Csehszlovákiában címmel Zapf (Bellyei) László, akinek kéziratban levő részletesebb szlovákiai magyar irodalomtörténetére későbbi történészek is hivatkoznak. A Magyar írás című irodalmi folyóiratban is találkozunk egy-egy itteni könyvet ismertető recenzióval, s ugyanitt Féja Géza „Magyar Könyvszemle" címmel rendszeresen ismertette a szlovákiai magyar könyveket is. 1938 után Dél-Szlovákia egyes területeinek Magyarországhoz csatolásával kapcsolatosan konjunkturálisán megszaporodott az itteni magyar irodalmat vagy a „Felvidék szellemi életét“ bemutató könyvek és írások száma: Jócsik: Iskola a magyarságra, Idegen igában, a Borsody István szerkesztette Magyarok Csehszlovákiában, Kemény Gábor: így tűnt el egy gondolat. Ezeket természetesen csak erős kritikával lehet ma fogadni, s már akkor is kritizálták a „felvidéki szellemnek“ ilyen na- cionális felfogását a Korunkban: Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Berkó Sándor, Sándor László és mások, akik felül tudtak emelkedni a nemzeti korlátokon. Kemény Gábor könyve azonban — az említett helyzetből és szempontból következő hibái és kezdetleges koncepciója ellenére — így is a legtöbb tárgyi és bibliográfiai adatot szolgáltatja a két világháború közti szlovákiai magyar irodalom tanulmányozásához. Az már többé-kevésbé köztudomású, hogy a felszabadulás óta folyik irodalmunk régebbi hagyományainak feltárása és értékelése. Fábry Zoltán említett tanulmánykötetein kívül hasznos adalékot talál az olvasó Turczel Lajos könyveiben: írások mérlegén (1958), írás és szolgálat (1965); e sorok szerzőjének tanulmányköteteiben: Valóság és illúzió (1962), Hidak sorsa (1965); Botka Ferencnek, Sze- berényi Zoltánnak és másoknak, főként az Irodalmi Szemlében megjelent tanulmányaiban. Nem véletlenül kezdtük a hagyományok értékelését az eddigi értékelések vázlatos bemutatásával; 'először azt kell tudnunk, mit és hol írtak eddig a témáról, nehogy „újrafelfedezzük“, amit már régebben felfedeztek, s az is valószínű, hogy a régebbi kritikák, értékelések nem egy szempontja, megállapítása — a helyzeti és történelmi hasonlóság folytán — mai irodalmunkra is érvényes. Egyúttal azt is meg kell állapítani, hogy valóban nem kevés még a szlovákiai magyar irodalom történetében a „fehér folt“, a felfedezésre váró terület. Csak példaként említsünk néhányat: 1938 körül éppen a leghaladóbb, a marxista folyóiratokkal és írókkal nem foglalkoztak az átértékelők, vagy ha igen, elfogult szemlélettel. Hiányzik a Magyar Nap c. kommunista népfrontlapnak és az írók közé tartozó munkatársai tevékenységének értékelése, a tanácsköztársasági emigráció szlovákiai működésének elemzése stb. Számos régebbi írónkról szinte megfeledkeztünk a felszabadulás után: Darkó Istvánról, Palotai Borisról, Mécs Lászlóról, Szenes Piroskáról, Neubauer Pálról. (Csak ötletszerűen említettünk néhány nevet.) A megoldandó kérdések közt számos elvi és esztétikai problémát is találunk: stílusok, korszakok, irányok értékelése, a nemzeti kisebbségi irodalmakra esetleg általában is jellemző törvényszerűségek megállapítása stb., stb. Mindez majd az akció végén derül ki, itt csupán még néhány jelentősebb napilap és folyóirat bemutatását kíséreljük meg, hogy bevezetésként lássuk, milyen fórumok, közlési lehetőségek álltak a két világháború közti csehszlovákiai magyar írók rendelkezésére, s ezek mai szemmel témánk legfontosabb forrásai közé tartoznak. « A magyarországi lapok és folyóiratok legnagyobb részének terjesztését — az irredenta, horthysta közlemények miatt — Csehszlovákiában megtiltották. Ez egyrészt azt jelentette, hogy hirtelen megszakadt a kapcsolat a pesti kulturális centrummal, de egyúttal azt is, hogy a keletkező új lapok és folyóiratok könnyebben toborozhattak a maguk számára olvasóközönséget. Folyóiratokat először a régebbről fennmaradt vidéki kaszinók és irodalmi körök próbáltak kiadni, ilyen volt pl. a rövid életű pozsonyi Tavasz, a komáromi Vagyunk, a galántai Mátyusföldi Lapok. Ezek irodalmi színvonala meglehetősen dilettáns jellegű volt. A színvonalasabb irodalom fellendülése sokat köszönhet a nagyrészt Bécsen keresztül Csehszlovákiába érkező magyarországi politikai emigránsoknak, akik között különböző világnézetű írók és publicisták voltak: kommunisták, szociáldemokraták, köztársaságpárti ká- rolyisták, s olyanok is, akiket csupán fajuk miatt üldöztek egyes ellenforradalmi terroristák. így került hosszabb vagy rövidebb időre Szlovákiába Ignotus (a huszas évek elején a Kassai Naplót szerkesztette), Mácza János,
