Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Az írói erkölcs legendája
irodalmában nemcsak lehetséges, de erkölcsi krédó lehet. Ezekben az években formálódott irodalmi életérzéssé bizonyos expresszionista írói hivatástudat, valamilyen embert és világot megváltani és megváltoztatni törekvő indulat, mely azóta sem múlt el nyomtalanul. Talán a megrendült létbiztonság és tétpva helykeresés a világban, valamilyen hovatar- tozási komplexumok reakciójának a tükrözése; az írók és költők fennen hangoztatott társadalmi felelősségtudata magatartássá és kortünetté nőtt. Az irodalmi művek címei, a kötetcímek is tükrözik ezt az irodalmi korérzést: „Szedjetek szét, csillagok“, „Rabszolgák énekelnek“, „Hitetlenek testvérisége". „Emberhez szent utunk", „Én öltelek meg ...?“, „Lelkek feltámadása" stb. S bár a progresszív írófront sem egységes, népies, szocialista és polgári humanista mentalitást egyesít, de a nép ügyével kapcsolatos felelősségtudatában és a múlterőkkel szembeni elvető magatartásában egységesnek tűnik. Fábry 1929-ben írja le a következő kortünetként, hogy „a líra ma: menekülés", majd 1935-ben Vozári Dezső költészetével kapcsolatban: „Ma az entellektüel a munkásság emberségügyét már nem vállalja ugyanolyan hévvel, mint azelőtt. A koncentrációs táborok tény lidérce ráfeküdt a költők hangjára, itt- ott még finom rezdüléseket csal elő, de a szocializmus ügyének tiszta és nyílt vállalása már nem csap ki sloraikból“. Ez a szlovákiai magyar irodalom marxista szellemű diagnózisa 1935-ben. „Szlovenszkó — szabad terület, jól fizető üzlet, prostitúció, irodalmi álarcban.“ „Szlovenszkó — emberfőid. Nyugat — kelet között, köldökzsinór nélkül.“ (Fábry) Emberfőid — ahol minden emberi jellemvonás és tulajdonság fokozottan érvényesül. Egyik oldalon a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás szűk látókörű felelőtlensége és könnyelmű kényelme, másfelől a feladatokat felismerő, célratörő hivatástudat és hit. Az eredmény, a konglomerátum: szlovákai magyar írótársadalom. Az író? Kétféle. Az egyik fajta: „... mindenki, aki olvashatatlan aláírással dicsekedhet, egyszerre felfedezte magában az írót; a gyönyörködtetőt, a hittartót, a váteszt és megváltót. Érdekszövekezetek, irodalmi részvénytársaságok alakultak az egyivásúak állandó védelmére és dicséretére. Egész Szlovenszkó egy nagyszerűen megszervezett önképzőkör. Dúvadak mindenütt, és mindenki szájában a jelszó: kíméleti idő! Mindenki, aki áldoz és áldozni akar a „magyarság oltárán" — író, és beléphet a véd és dacszövetségbe. Örökös moratórium: kíméleti idő, hogy szaporodjanak! Ma mintegy száz-százötven írót tenyésztenek ilymódon. Volt polgármesterek, bankettszónokok, ügyvédek és az összes papok és párttitkárok, akik önképzőköri játékaikat ilymódon mentették át a szlovenszkói kultúra arénájába ... Ami persze minden esetben azt jelenti, hogy él és virul a kilencvenes évek magyar irodalma, a dzsentris és paprikaszalon- nás szalonirodalom, „lélekrajzos" epigoniroda- lom, a császárelemérek és pintérek szívgyönyörűsége. Hiába volt rettenetes földet, embert rengető vihar, az itteni kúriairodalom mintha álomból horkanna; folytatja a kérőd- zést...“ (1926). A helyzet adott. A kisebbségi lét szűkmarkú a lehetőségek terén. Maga a tény — kisebbségben lenni — alapszituációt rögzít, s mélyén ott rejtőzik a bizonytalanság és nyugtalanság. Az entellektüel szellemi nyugtalansága felfokozódik, s egyben fokozódik a múlthoz, a biztoshoz, a hagyományoshoz való ragaszkodás, a nosztalgia. A bizonytalanság szilárd pontom kát, kapaszkodókat keres; egygondolkozásúa- kat, együttérzőket, társakat. Hasonlóan bizonytalan lelkű társakat, akikkel szájíz szerint lehet megbeszélni a problémákat, akiknél a saját gondolatok visszhangra lelnek, akikkel együtt lehet bánkódni, búsulni, iszogatni. És — negatív értelemben — tovább ...! Akikkel kvaterkázni lehet, kényelemben, szellemi erőfeszítés nélkül élni a mát, mindig csak a mát, mely napról napra adptt. A holnap úgyis bizonytalan, és csak olyan értelemben fontos, hogy az maradjon meg, ami ma van. Könyörtelen pszichológia ez, mely a cél nélküli embert, a zavarosan látót, vagy magában sem hívőt pókhálójába szövi, és törpévé alacso- nyítja. Ehhez társul (a húszas-harmincas évekről beszélünk) — elemi erejű deformáló erőként — a kiváltságok görcsös őrzése, az úri világhoz való ragaszkodás, az a tény, hogy a múlt magyar társadalmának dzsentrijét egy új országhatár, váratlan kisebbségi sors sem változtatja meg. Az marad, aki volt. S az eredmény? A kvaterkaíró... S azon túl...? ......nem ezekről a senki prófétákról, nem e zekről a restilovagokról, fehérasztalos urakról van szó, de a káplános tömjénezésen, ördögűzésen és a révkalauz buta, értetlen, szemtelen invitáló gesztusán túl — meztelen valóságában ott áll az egész tragikus magyar mentalitás, a kvaterkaélet hű tükörképe; a hivatalos, fémjelzett és népszerű magyar kvaterka- irodalom. A magyar kvaterkairodalom, mely öcsémuramozással, nemzeti színnel, boros frá
