Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Az írói erkölcs legendája
ségesen szárnyaló muzsikát.“ Elhisszük-e, hogy ez a Végh Miska így érez, hogy érzéseinek ez a fűtöttségi szintje; s hogy így gondol vissza a részeges öreg koldúsasszonyra: „a koros hajadonság lökte fullasztó italmámorba“?! — És ráadásul mindez a rakodókért szalmáján hanyatt fekve! Vagy egy másik részlet: „így kezdte már számtalanszor a hódítást, és hogy tudta mondani. Mennyi érzéssel, mennyi szívet mozdító szenvedéllyel! — A... lány sem védekezett sokáig, megállt velük a kerékpár, megállt az idő, az éjszakába forduló este, s a világ percekig húnyva tartotta a szemét.“ Milyen megható volna ez a romantikus jelenet, ha nem tudnánk, hogy nem a fess gárdakapitány és a törékeny grófnő hajdani szerelméről szól, hanem mai falusi jelenet akar lenni, ahol a .......lány“ szó (elejével együtt) „vénlány“ a z eredetiben, „akinek az arca olyan volt, akár a fonnyadt alma“, a csábító amorózó pedig , ötvenéves, egy kicsit görbe a háta, és jobbját ferdén viszi előre“! Az „előre mutató negatívum“ ellentéteként, annak gondolati-nyelv.i játékát folytatva, talán „visszafelé mutató pozitívum“-naik nevezhetnénk ezt az öncélú stíluscifrázást. — Nem az igényesség ellen szólok persze, csak az önmagáért való igényeskedést ellenezném, amely indokolatlan (s ezért gyakran erőtlenre sikerült, nem is meggyőző) formai megoldásaival éppen hogy elvonja a figyelmet a tartalomró'. Talán sikerült némileg rámutatnom az előbbiekben: magam e Szkülla és Kharübdisz között hol érzem a biztos utat. Lehet, hogy csalódást okoztam most Mács Józsefnek, azt dicsérvén benne, amit ő épp kevesebbre becsül, s azt gáncsolván, amit maga sokra tart; de az írás nem önkiélés csupán, hanem funkcióvállalás; s a stílus sem öncél, hanem a mondanivalót szolgáló adekvát forma, vagy legalább is törekvés afelé. — Persze nem vagyok pápa, nem tartom magamat csalatkozhatatlannak. Ám talán megfontolandó mégis, hogy nem én vagyok az első, sem az egyetlen, aki a tartalomhoz simuló, funkcioná - lis stílusmegoldást tartja nála szépnek, az itt-ott még felbukkanó keresett szépségről viszont lebeszélni igyekszik őt. Duba Gyula m Az írói erkölcs legendája Fábry Zoltán: Kúria, kvaterka, kultúra. Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, 1965. A fogalomalkotó történelem ezelőtt negyvenöt évvel teremtett egy új fogalmat: a szlovákiai magyar irodalom fogalmát. Az életvalóság, melyet absztrahál és felölel, életképesnek bizonyult, a fogalom bekerült a köztudatba. Azóta éli a bizonytalan fogalmak kettős életét, az olyan fogalmakét, melyeknek felületét, szóbeli értelmét mindenki ismeri ugyan, de a mélyüket, a valóságot, melyet körülhatárolnak és megfoghatóvá tesznek, annál kevesebben. Olyannyira kevesen, hogy a fogalom mai hordozói és megtestesítői sem ismerik eléggé szellemi gyökereiket; a szlovákiai magyar irodalom felületesen ismeri húsz év előtti énjét, nem ismeri önmagát. Egyéb okok (önelégültség, túlságos önbizalom vagy felelőtlenség?) mellett említsünk meg csupán egyet: a szlovákiai magyar irodalmat 20—25 évvel ezelőtt — hasonlóan ahhoz, ahogyan létrehívta — szétrobbantotta a történelem, s még a nyjoknait is belészórta a szelekbe, hogy 1950-ben gyámoltalanul tapogatózónak, gyerekbetegségekkel kínlódónak újrateremtse. Hogy ez a történelmi szeszélyek játékszerének kitettség hatással volt magára a játékszerre, az nyilvánvaló. Talán innen (?) rövid emlékezete is, de ez most nem lényeges. A fontos az, hogy elérkezett az ideje annak, hogy komolyan érdeklődjünk szellemi elődeink, s az első csehszlovák köztársaság magyar irodalmának művészeti és filozófiai tartalma és eredményei iránt. Ha a probléma nem érdekelne és nem érintene bennünket személyesen, a kérdés akkor is érdekes. A különféle kultúrák és szellemterületek gyökerei a történelem mélyéig nyúlnak vissza, alakulásuk évszázadokra, esetleg évezredekre tehető, és csak közvetve, mások szellemi tolmácsolása által közelíthetők meg. De hogyan alakul ki a 20. század Közép-Európájában egy sajátos és önálló szellemterület, nem több mint egy emberöltő alatt? És valóban sajátos és önálló-e? Hogyan hatnak rá maga mögött hagyott, hagyományait őrző részei, melyekről leválasztották, hogyan alakítják születésével kapott adottságai és létfeltételei? Egyszóval: milyen irodalom volt, milyen jelenleg, és milyen lehet a jövőben a szlovákiai magyar irodalom? A kérdésnek a múltra vonatkozó részét
