Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - Turczel Lajos: Gyurcsó István köszöntése
A félévszázadnyi élet felső határához lejutott ifjú-öreg költő küzdelmes emberi és költői pályára tekinthet vissza. Annak az autodidakta munkásköltőnek a pályája ez, aki harminchárom éves koráig az írásnak csak a fizikai robotból ellopott perceit szentelhette, és akinek az első verskötete negyven éves korában jelent meg. Az anyám mosolyog című első Verskötetében és a Számvetés című önéletrajzi versben Gyurcsó a falusi proletárcsaládban eltöltött nehéz gyermekkorát és egy szlovákiai magyar Ábel alakját felidéző ifjúkori odisszeáját énekelte meg. Azl955-ben kiadott első kötet egyik ciklusában azok a versek foglaltak helyet (Megy a vonat, Köbölkútról jöttek stb.), amelyekben a csehországi deportálást is végig szenvedő költő a 45—47-es évek gyökérvesztett magyar életét mutatta be. Ugyancsak az első kötetben vagyunk tanúi annak is, amit Fábry Zoltán a 48 után újraéledő irodalmunkban a sovinizmus gátló zavarai elemésztésé- nek nevezett. Ezt az erkölcsi feladatot Gyurcsó a maga részéről azokban a költeményekben végezte el, amelyekben a 48 februárja által lehetővé tett szocialista építésre lelkes igent mondott. A Gyurcsóra jellemző költői alkat a második verseskötetében (T e r- m ő időben, 1960) mutatkozott meg a legfrappánsabban. E kötet kritikusai olyan „költő-publicistának“, „költő-riporternek“ nevezték Gyurcsót, „aki élénk érdeklődéssel reagál életünk közérdekű kérdéseire, és az épülő szocializmusról riporteri közvetlenséggel meglátott pillanatképeket és életmozzanatokat közvetít.“ Gyurcsónak ezt az alkatát találóan fejezte ki az a verstöredék is, amely a második kötet mottójaként szerepelt: Nagykapostól Chebig Kelet-Nyugat, s fölötte íves csillagboltozat; alatta egy ország él és üzen: s a sok között dobog az én szívem. A kritikusok által adott minősítést a harmadik Gyurcsó-kötet, az 1961-ben kiadott Hegyeken-völgyeken című riportkönyv is igazolta. Ebből az is kiderült, hogy Gyurcsó költői és riporteri tevékenysége között érdekes és szoros kölcsönhatás van. Gyurcsó negyedik kötetét, a Nyugtalan ének című versgyűjteményt — amelyről fentebb már szólottunk — intenzív befeléfordulás jellemzi. Ez azonban — úgy látszik — nem jelenti azt, hogy Gyurcsó az alkatából adódó publicista-költői és riporter-költői magatartástól és a lírai realizmus módszerétől elszakadni igyekszik. Egyik versében (Ének a szilicei fennsíkon) mindkét alkati adottsága mellett arspoetikus módon áll ki: Inkább sebezzék kövek a lábam lent, ott fönn nem akad, nincsen hű rokonom. Hideg csillagok, csábító közelség, csalóka fény az, s oly messze van, messze. Ti kövek, bokrok, fü, fa, vas, víz, utak..., szívem az embert csak itt lent keresse. Magamat is, lám, közietek találom, Itt fut össze minden emberi lábnyom. Az alkotóereje teljében levő ötvenéves Gyurcsó István előtt még hosszú út áll. írótársai és olvasói szeretettel köszöntik őt a félszázados születési évfordulón, és szívből kívánják, hogy a további pályáját erőben, egészségben és a művészi kiteljesedéshez eljutva fussa be.
