Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Miről ír a prágai Plamen

I Konccoi László I miről ír a prágai Plameň Wiener professzor a matematikáról és a tudósok felelősségéről. Kautman a realizmusról „A XX. század eszméi" című rovatban Nor­bert Wiener amerikai matematikusnak, a kibernetika megalapítójának önéletrajzi köny­véből közöl részleteket a „Plameň“ (I am a Mathematician, New York, 1956). Wiener pro­fesszor a Massachusetts Institute of Techno­logy dolgozója, a háború előtt elméleti mate­matikus, a háború alatt a radar egyik feltalálója, s ő dolgozta ki a tüzérségi lég­elhárítás programvezérlésének módszerét. 1948- ban adta ki leghíresebb könyvét az általa megalapított új tudományról, a kibernetikáról, amely hallatlan ütemben fejlődött azóta, for­radalmasítva a tudományt és a technikát. Wiener professzor gondolatai között köz­ponti helyet foglal el a tudomány szerepének, a tudomány békés vagy háborús felhasznála- sának, a tudós erkölcsi felelősségének kérdése. Elmondja, hogyan lett matematikus, milyen céltudatos munkát és mennyi áldozatot köve­telő pálya a tudósé, s a matematikát a fiatalok tudományának nevezi, mert az ifjúkori célok kitűzésétől függ, hogyan alakul később a kutató pályája. „Ha a matematikus el akarja kerülni, hogy tudományos pályája lassú süly- lyedés legyen, alkotó erőinek virágzása idején a tudomány olyan területei és olyan új felada­tok felé kell fordulnia, amelyek belső tartalmuk és megfelelő tárgyi értékük által biztosítják számára, hogy hátralevő évei során végig hatékonyan dolgozhasson a választott irány­ban." Beszél arról, milyen elszomorítók a köz­vélemény nézetei a matematikáról, s beszél a matematika szerepéről a világ megismerésé­nek folyamatában. Szól a tudósok életéről, megerőltető munkájáról, magánéletük igényei­ről. Elmondja, hogyan tanulta meg az apjától, hogy a tudomány oszthatatlan egész, s egy- egy ország tudománya, bármilyen fejlett is önmagában véve, csak része ennek az osztat­lan tudománynak, s ez az egység a tudósokat állandó együttműködésre kényszeríti, szemé­lyes vonzalmaktól és ellentéteiktől függetlenül. Beszél a haladásról s a tudományos haladást fékező tudományos erőkről. A tudományos­fantasztikus regények divatjáról: „ ... Ko­runkban a tudományos-fantasztikus irodalom divattá vált; köztiszteletben álló tudósok is írnak tudományos-fantasztikus regényeket, és elismerésre érdemes dolognak tartják. Gyer­mekkoromban J. Verne és H. Wells, a mai tudományos-fantasztikus irodalom két atyja kötötte le a figyelmemet, de az, amit manapság írnak, a könnyebb utat választja, és össze­hasonlíthatatlanul több kárt okoz. Egyrészt az irodalomnak ez a fajtája feltámasztja az erőszak és a durvaság ösztönét, s ugyanolyan romboló hatása van, mint a kétség bee j tőén nern komikus „comics“ irodalomnak, vagy a gengsz­tertörténeteknek, ahol a hősök „matatva kúsznak a sötétben, s a holttestek tompa puffanással dőlnek el a földön." Másrészt ez az irodalom abban a hitben neveli az ifjú­ságot, hogy a tudományos-fantasztikus iro­dalom terminológiájának megismerésével meg­tanul tudományos fogalmakban gondolkodni. A tudományos és technikai kádereket nevelő intézményeinknek nagy nehézségeket okoz a tanulók átnevelése, akik többé-kevésbé csak azért akarnak tudományos pályára lépni, mert megszokták, hogy a romboló erők új világok és kozmikus utazások képzeleteivel játssza­nak.“ Wiener mindezt a második világháború er­kölcsromboló hatásából származtatja, amely a tudományos világot sem hagyta érintetlenül. Mivel a munka megszaporodott, s kevés volt az utánpótlás, fiatalemberek özöne árasztotta el a kutatóintézeteket, mert a hiányzó minő­séget mennyiséggel kellett pótolni. Ezek az emberek féltek a megerőltető és igényes kutatómunkától, a könnyebb utat és nagyobb keresetet választották. A helyzet — fejtegeti Norbert Wiener — máig sem változott. Ugyan­csak a háború éveiből hagyományozódott a gyanakvás és titkolózás szelleme a tudomány­ban, s körülbelül a háborúban, illetve köz­vetlenül a háború, Hirosima után fordult a közvélemény egy. része a tudósok ellen, mint akik a megtörtént és várható katasztrófákért felelősek. „Az utca emberének, aki nem sokat tud a tudósokról, és különös, zárt kasztnak tekinti őket, nem volt nehéz megvádolnia a tudósokat, hogy magukhoz akarják ragadni az atombombában rejlő romboló erők fölötti hatalmat. Miközben az aktív tudósoknak sze­mély szerint birtokában volt ugyan ez a romboló erő, de ők alig törődtek vele, ott volt a tudomány hivatalos protektorainak népes csoportja, akik nagyon is ügyeltek arra, hogy a hatalomért folytatott harcban 823 folyóiratszemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom