Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - Dobos László: „....a víznak árja”
a szülők nagy része milyen bizalmatlanul fogadta ezt. Tudták, gondoskodnak gyerekeikről, de ha módjukban állt, tíz körömmel kaparták vissza őket. Voltak és vannak falvak, ahol minden áldozatot vállalva tatarozták az iskolát, csak maradjon otthon a gyerek... Ide kell számolnunk a szülő természetes féltését, azonban valami mást is: a múlt feltámadt félelmét. Első látásra érthetetlen bizalmatlanság, mégis érthető és megdöbbentő. A tizennyolc éve történt megaláztatás az idegekben vibrál. Részese és áldozata voltam a magyarellenes erőszakoskodásnak. Már kezdtem hinni, hogy az elmúlt két évben kibeszéltük magunkból ezt a megalázó emléket. Nem így van. A félelem és a megaláztatás érzése hosszú életű. Élettartama szinte kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan az újrajelentkezés hőfoka is. A nemzeti önérzetében megalázott ember érzékennyé válik. S ez az érzékenység rányomja bélyegét egy egész generációra, sőt még öröklődhet is. Ez nem magyar vonás, ez általános emberi tulajdonság. Példa erre a szlovák nemzet történetének elmúlt évszázada is. Hosszú lejáratú a tisztulás, a teljes megtisztulás folyamata is. A bizalmatlanságot, a félelem érzését csak a teljes bizalom légköre oszlathatja szét teljesen. Bennünk és másokban is. Egy valamikori sokk maradványait hordozzuk magunkban. Nagy teher ez. Lelket és gondolkodást merevítő kölönc. Elég egy drámai pillanat, és már húsz évet lépünk, visszafelé. „Segítünk." Jó lenne ezt a szót megfosztani érzelgős mellékízétől: felváltani okosságra, józanságra, elemzőkészségre. Ezt kellene tennünk sok más szóval és fogalommal is. A gesztusokkal, az ígérgetésekkel, a fogadkozásokkal, hangulatokkal is. Gyökerükre mezteleníteni a szavakat, a tényeket. Naiv-romantikus magatartásunkat más vágányra kell váltanunk. Át kell hangolódnunk. Változtatnunk kell ítéletalkotásaink módszerén is. Az árvíz megrázkódtatás volt. Emellett sok mindenre fényt vetett. Felfedte publicisztikánk nemzetiségi politikánkról hangoztatott nézeteinek egyoldalúságát is. Figyelmünket és erőnket másfél évtizeden át a népművelés, az iskolaügy és az irodalom problémáira koncentráltuk. A társadalom szociális gondjai, a magyar lakosság szociális átrétegeződése, az anyagi lét kérdései idegenek, illetve ismeretlenek maradtak számukra. Egy mai szlovák publicista A Csallóköz kérdőjelei címmel írt az árvízről. A kérdője! után súlyos és elgondolkodtató tényék következnek. A dunaszerdahelyi járásban a lakosságnak csupán 1,8 százaléka dolgozik az iparban, a komáromiban pedig 6,7 (a szlovákiai átlag 11 százalék). A két csallóközi járásban a munkabíró lakosság 25 százalékának helyben nincs munkalehetősége. A produktív koriban levő férfiak egyötöde lakóhelyétől messze eső munkahelyeken dolgozik. Az országos átlaghoz képest alacsony az egy főre eső jövedelem. Nagy kérdőjelek sora ez. Igaz, az ország más részein is találunk hasonló helyzetet. Nem láthatjuk csak Csallóközt. Viszont a Csallóköz gazdag vidék. Ennek ellenére is azt kell mondanunk, elmaradott országrész. A csallóközi árvíz felfedezés volt. Döbbenet, meglepetés. Gazdagság, elmaradottság és lehetőségek megkésett felismerése. Tragikus felfedezés. Falhoz szorító kényszer. A helyzet összegezése már nem megy számok nélkül. A szemrevételezés idejétmúlta mértékegység. Az emberi sorsokat a számok tükrében is látnunk kell.
