Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - Dobos László: „....a víznak árja”
tényeket rögzített. Dokumentált. Azonban a katasztrófa érzelmi vetületeiről annál kevesebb szó esett. Ügy érzem, hogy valamit lebecsülünk és elhallgatunk. Számokkal, kimutatásokkal érvelünk, viszont a történtek erkölcsi-érzelmi hátteréről egyáltalán vagy csak halkan szólunk. Pedig az árvíz drámája ezen a ponton, a tömegérzések megnyilvánulásával érinti a történelmet. A csehszlovákiai magyarság történelmét, a szlovák nép történelmét, együttélésünk múltját és jelenét. így, hogy az árvízkatasztrófa kísérő érzései nem lehetnek perdöntőek. Az egyéni vagy akár a közösségi érzés megnyilvánulásai ebben az esetben nem bonyolódtak feloldhatatlan konfliktusokká. Azonban mégis motiviváljak a történteket, s a konkrét emberi magatartás szempontjából fontosak. Ha leírjuk e szót, magatartás, egy pillanatra önkéntelenül is megállunk. Számunkra e szónak különös jelentése van; történelme és erkölcsi fedezete. Ezzel mérjük magunkat, eszerint ítélünk másokat. A csehszlovákiai magyarságnak nincs történelmet igazító helyzete. Legfeljebb részesei avagy ellenzői lehetünk a történteknek. Társadalmi és szellemi tevékenységünk egyik legfontosabb értékmérője az etika: az erkölcsi hozzáállás. Értéklésünk; látásunk, hallásunk, tapintásunk az emberi magatartásra koncentrál. Értelmünk is ezt teszi. Az árvízdrámának sokféle összefüggése van. Többféle a magyarázó képlete is. Érdekes utólag áttekintenünk a magyar sajtó árvízhíreit. Megkapó helyzetjelentések, tárgyilagos beszámolók: az aggódás és együttérzés hangján írott riportok. Az írások alaphangja emocionális, emberi, s egyetlen szóban nyer kifejezést: Segítsünk. Tehát: indítékaiban, érvelésében és konzekvenciáiban is erkölcsi alapállás. Pontosan: ösztönösen érvényesülő etikai magatartás. Mindez a szlovák sajtótól sem vitatható el. Azonban ugyanarról a témáról sokkal többet mond. Keresi a katasztrófa okait. Összefüggések után kutat. A csallóközi árvíz itt már nemzetgazdasági problémaként szerepel. A szlovák sajtó messze vezető kérdé - seket tesz fel: Ki a felelős?; A Csallóköz kérdőjelei. Az árvízkatasztrófa problémáit, ■ökonómiai vonatkozásait sokkal nagyobb térfélen veti_fel, mint a magyar. Szélesebben és mélyebben. Sokrétűbben. Az államvezetés, a központi irányítás szintjén. Ebből látható: az etikai alapállás sok és kevés is lehet. Sok, ha a humanitás nevében emberi sorsközösséget vállal. Kevés, ha érvényesíteni akarja erkölcsi meggyőződését. Az árvíz erre is rávillantott: a magyar és szlovák sajtó között hatékonysági szint- különbség van. A magyar publicisztika rangosnak mondható írásai is legfeljebb alsó szintjét érinthetik az államapparátus gépezetének. Kézenfekvő az ellenvetés: hisz nem, vagy nemcsak az államapparátus számára írunk. Igaz, nemcsak! Viszont az egyre bonyolultabbá váló nemzeti, nemzetiségi életnek van egy alapkérdése: hogyan érintkezünk a hatalom szerveivel? Egyenesen, avagy hosszadalmas áttételekkel? Nemzetiségi életünk ügye-bajának hosszadalmas intézését nem az áttételek nehezítik? A fontosnak hitt, de valójában már felesleges áttételek. Emberek és intézmények, így voltunk az árvízzel is: mire hosszadalmas kapcsolások után megszólalt a vészcsengő, gátat szakított a víz. A csicsói gátszakadást követő hatodik napon néhányadmagammal itt álltam a megyer—bogyai vasúti töltés hídján. Alattunk megállíthatatlan vízáradat. Kétezer méterrel arrább már a vasút tetején ömlött át a víz. Három kilakoltatott bogyai ember .a tiltás ellenére is megpróbált visszajutni a faluba. Kettő halálsápadtan visszafordult. A sínek felett már vállukig ért a víz: „Kis híján odavesztünk“ — mondták reszketve. A harmadik a halált is vállalva, „hazament szétnézni“. Nagymegyeren helikopter pilótájával beszélgettem: „Nem értem teljesen azokat az embereket, akik megvárják, hogy értük menjünk, és erőszakkal cipeljük el őket“ — mondta fáradt indulattal. Nagybáron temetésre készültek a legnagyobb veszély napjaiban. Népes család és nagyszámú rokonság hányta-vetette a gondot: „Hova temessük?“ „Maradjon itt, vagy vigyük máshová?“ Az otthoni földbe hántolták. Ez volt a halott anya utolsó kívánsága. így, akarta a család és a rokonság is. A kritikus napokban híre járt, hogy a hajlék nélküli családokat átmenetileg Csehországba evakuálják. Komoly szándék volt-e ez, avagy kószahír? Nem tudom. Most már nem is ez a fontos, hanem az emberek reagálása. A rémült reflexió. Komáromból elindult egy evakuáló vonat, s mire Pozsonyba ért, alig volt rajta ember. A nyár folyamán sok száz magyar gyerek talált kedves fogadtatásra a csehországi üdülőtáborokban és internátusokban. Pedagógusok a megmondhatói, hogy
