Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - Szabó Béla: Steiner Gábor (regényrészletek)

a tenyerét, és a Dohány utcában úgy ismerték őt, mint egy bennszülöttet. Jókedvű, élénk eszű, gyors felfogású teremtés volt, amellett jólelkű is; nemegyszer gyűjtést rendezett, ha látta, hogy valamelyik sokgyermekes zsidó család nélkülöz, mégis az üzlet, a cserebere volt életében a legfontosabb. Az üzlet kedvéért ott hagyta Komáromban kisgyermekét, de ha kellett volna, a férjét is ott hagyta volna. Még szombaton se tudott pihenni... Ilyenkor a fiatalokat vette számba, hogy kit kivel lehetne összeházasítani. így került sor arra is, hogy Gábornak egy elvált, jómódú zsidó asszonyt ajánlott. Azt mondta, hogy arany dolga lesz nála, van lakása, pénze, és van egy nagyszerűen menő kávémérése a Dob utcában...

Gábor nevetett:

— Szóval egy használt nőt ajánlasz nekem.

Fancsi nem sértődött meg, talpraesetten válaszolt. Azt mondta, hogy ezek az úgynevezett „használt nők“ többet érnek az elkényeztetett, érintetlen fruskáknál. Amellett — tette hozzá

— egyáltalán nem biztos, hogy azok a fruskák érintetlenek. Erről a kérdésről ő eleget tudna beszélni. Végül nagy komolyan óva intette attól, hogy valami ismeretlen lányba habarodjon, mert azt nyögni fogja egy életen át.

Hát nem volt egészen úgy, ahogy Fancsi ezt megjósolta; nem ő vesztette el a fejét, hanem fordítva, a lány habarodjott belé, mégpedig a jámbor Kriegel úr, a főbérlő Margit nevű lánya. A három Kriegel-lány között Margit a középső volt. Ügyes, okos teremtés, Fancsi nagyon szerette, mert nemegyszer, ha elküldte valahová „üzleti ügyben“, jól, kifogástalanul intézte el megbízatását. A bosszantó csak az volt ebben az ismeretségben, hogy minden a szeme előtt játszódott le, és sem ő, sem a lány szülei vagy testvérei nem vették észre semmit, sőt Gábor maga is csak akkor kapott észhez, amikor már nyakig benne volt a játékosnak induló viszonyban, amikor már nem visszakozhatott.

És meg kell adni, az okos kis Margit, aki Fancsi megbízatásait oly kifogástalanul végezte el, és aki a Klauzál téren a sátornál kedvesen szolgálta ki a vevőit, amikor cipőfűzőt, halcsontot, biztosítótút vagy más apróságot vásároltak nála, az első perctől kezdve, ahogy megismerte Gábort, tudatosan, előre megfontolt szándékkal mindent megtett, hogy Gábor a férje legyen. Ebben a törekvésében nem volt sem okos, sem körültekintő, mint más zsidó lány, csak ment egyenesen a szive sugallata után. Hirsch néninek — így hívták Fancsit a férje után — nagyon kedveskedett, leste a szavait, és noha szülei nem vették jónéven, hogy annyit járkál az albérlőhöz.

ő kitartott, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy Gábor közelében lehessen. Gábor ritkán járt fel Fancsihoz, legalábbis Margit kevesellte ezeket a látogatásokat. Amikor megtudta, hogy Gábor a Csengeri utca elején lakik, nem volt rest, ott keringett az utca körüli téren, addig, amíg „véletlenül“ nem találkozott vele.

A véletlen találkozás Gábornak nem esett rosszul, mert volt valami ennek a fiatal lánynak átható, tiszta tekintetében, ami megszépítette. Sétált is vele, elkísérte egy darabon.. . a körút előtt azonban megállt. Azt mondta, tovább nem kísérheti, mert munkából jön, és ebben az olajos kabátban mégsem mutatkozhat az emberek előtt. Erre Margit tágra nyitotta szép szemét, és azt válaszolta, hogy nála ez nem számít, de ha restelli, akkor menjen, öltözzön át, szívesen megvárja addig a sarkon. És Gábor rohant átöltözni. Mire visszajött, Margit azzal a boldog, varázslatos mosollyal fogadta, amelyben a lélek reszket és világít.

— Szép, hogy várt rám — mondta Gábor kissé lihegve.

— Szívesen vártam — válaszolta Margit szívdobogva, és legszívesebben ott a körúton a nyakába borult volna. De nem tehette, mert ilyesmit fiatal lányok nem szoktak tenni. Azt sem mondhatta meg neki, hogy már napok óta keringett órák hosszat a Csengeri utcán, és csak most sikerült vele véletlenül találkoznia. És sok mindent nem mondhatott meg. Azt sem, hogy a Klauzál téren, miközben kiszolgálja vevőit, az ő fényesen sötét, értelmes tekintetét látja, és hogy álmaiban gyakran hallja a hangját.

— Oly szívesen várja a fiatalembereket? — kérdezte Gábor pajkos, tréfás hangon.

— Maga nekem nem fiatalember.

— Hát mi vagyok? ...

Margit tétován pislogott, zavarban volt. Mit mondjon, az igazat?... Hisz lehetetlen, sem az anyjának, sem a testvéreinek nem tudná megmjondani, hogy mit gondol, mit érez... Nem, képtelenség, hisz csak elriasztaná, majd máskor, majd később, és miközben aggódva felnevetett, naivan ezt válaszolta:

— Hát Hirsch néni rokona.

— Most már értem, azért várt rám.

— Azért is ...

Gábornak tetszik ez az évődő hang. Átmennek a körúton, ott egy homályos mellékutcába fordulnak; udvarló módján kísérletezik, ölelő mozdulattal a lány derekára teszi a kezét. A lány megrezzen, a kéz ott marad, s minden ujja érzi a fiatal lánytest remegését; tovább, feljebb indulna ... de részvét, józanság, tartja vissza. Egyszerre a kivilágított Nagymező utcá-