Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - Szabó Béla: Steiner Gábor (regényrészletek)

mosodában alkalmazott. Lakása a mosoda mögött, az udvarban volt. Rend és tisztaság uralkodott nála, ám e rend és tisztaság mögött minden bűzlött.

Mindezt nővérei mondták el Gábornak, akik közben férjhez mentek. Nem bírták otthon a „nagy rendet“, és igyekeztek minél előbb kikerülni az otthon fojtogató légköréből. Majdnem egyszerre tartották meg az esküvőt. Mindketten mázolósegédhez mentek feleségül. Ezek a segédek barátok voltak, egyszerre kezdtek udvarolni a lányoknak, Traubné hozta őket össze, persze önzetlenségből, mert — amint mondta — fiatal lányok nem élhetnek ilyen mostoha mellett. A közvetítési díjat azért behajtotta, de már az esküvő után. Szidi, az idősebb azt is elmondta, hogy az apjukat magához akarta venni, férjének semmi kifogása nem volt ellene, de az öreg hallani sem akart arról, hogy elhagyja a feleségét. Gábornak is azt mondta, ne legyenek gondjai miatta, jól érzi magát asszonya mellett. Ha a konyhában is alszik, nem panaszkodhat, felesége mindennel ellátja. Még csak azt sem mondja neki, hogy menjen dolgozni... Nem; akkor megy, amikor akar. Ha hozzájárul valamivel a konyhához, jó, ha nem, akkor is jó. Soha az ő felesége nem tett neki szemrehányást emiatt.

— Csak ti vagytok iránta hálátlanok — tört ki az öreg —, pedig felnevelt, rendre, tisztaságra tanított benneteket.

Gábor lehajtott fővel hallgatta apját, nem lehetett szólni, nem lehetett beavatkozni. Sőt, apja kedvéért azt is megtette, hogy néhányszor ott ebédelt. Fáni néni örömmel fogadta, a legjobbakat tálalta tiszteletére. Apjával is nagyon udvariasan bánt. Ami azonban meglepte: már nem szólította apját a nevén, hanem „apunak“ nevezte, akárcsak ő ... És ez a megszólítás nem volt kirívó, mert Fáni néni szépsége most volt virulóban, és valóban úgy nézett ki, mintha lánya lenne.

Ott kellett hagynia Komáromot, nem talált más megoldást. Ősszel arról értesült, hogy Salgótarjánban munkát kaphat. Szedte a sátorfáját, és odament. Onnan újra Pestre került, és 1907-ben felváltva a Brozsa-, a Korvin- és a Nagy Sándor-nyomdában dolgozott. Komolyabb társadalmi munkát nem tudott kifejteni, mert állandóan pendlizett, egyik munkahelyről a másikra vándorolt, közben gyomorbaja is gyakran kiújult, betegállományba került. Ilyenkor Zsiga nővére ápolta; szerette, ragaszkodott hozzá, akárcsak Zsiga, és diétás kosztot főzött neki.

Évekig tart ez a gyökértelen, otthontalan élet. Végül 1910 januárjában a Wodianer- nyomdában jut állandó munkához. Zsiga akkor

már nős volt, és Fancsi is feljött a férjével Pestre szerencsét próbálni. A tervnek Fancsi volt a kezdeményezője, vállalkozó természetének Komárom szűknek bizonyult, és azt hitte, Budapesten több lehetőség kínálkozik az önállóság megteremtésére. Kiváló érzéke volt az adásvételhez, különösen régi, ócska holmik közt tudott válogatni... Egy pillantással felmérte egy-egy használt bútordarab vagy ócska ruha értékét. Kísérletezett, próbálkozott ezzel a foglalkozással már Komáromban is; közvetített, futott, szaladt, rohant utcáról utcára, hogy egy-egy üzletet nyélbe üssön. Ezért, amióta férjhez ment, sohasem volt ideje varrásra vagy főzésre. Az ócska holmik ellenállhatatlanul vonzották, állandó izgalomban, nyitott szemmel és füllel járt szomszédtól szomszédig, hogy ellessen valamit, felfedezze, ami közvetítésével gazdát cserélhetne. A nagy izgalom, az állandó készenlét azért élt benne, mert attól tartott, hogy valaki megelőzi. Aggodalmai, sajnos, indokoltak voltak. Gyakran megtörtént, hogy megelőzték, mert Komáromban sokkal ügyesebbek, szegényebbek és gyakorlottabb kereskedők is voltak, mint ő. Ezért azt hitte, hogy Pesten jobban érvényesül majd. Az volt a vágya, hogy ócska holmikból egy boltot nyisson. A bolt úgy szerepelt álmaiban, hogy abban minden kapható lesz a használt bútortól kezdve a használt alsónadrágig. Soha új holmik, új bútordarabok nem szerepeltek terveiben, és ha valakit születésnapján megajándékozott valamivel, az is viselt, „jó minőségű“ holmi volt.

Férje gyakran kétségbeesett feleségének e szenvedélye miatt, de nem tehetett ellene semmit. Fancsi olyan meggyőző érvekkel hozakodott elő, hogy tervétől nem lehtetett eltántorítani. Rövid néhány hónap alatt olyan ismeretségekre tett szert a Dob és Dohány utcában, a Klauzál téren, továbbá a Teleki téren, hogy az ócskaruha-kereskedők komoly szakértőként kezdték kezelni, és nem volt nap, hogy közvetítéssel néhány koronát ne szerzett volna. Persze a férje is keresett, a külvárosba, vagy vidékre járt lakásokat festeni. Ezeket a munkákat természetesen Fancsi szerezte széles körű összeköttetései révén, így éltek szerény körülmények között, albérletben egy Kriegel nevű családnál, a Klauzál tér közelében. Haza csak akkor gondolt, amikor pénzt vagy levelet kellett küldeni Szidi nővérének, akinél egyesztendős Ilonka kislányát hagyta.

Gábor, e bogarai ellenére kedvelte Fancsit. Annyi vitalitás, vállalkozókedv volt benne, hogy mindenkit izgalomban tudott tartani. Lehetetlen volt mellette unatkozni. E néhány hónap alatt már úgy ismerte Budapestet, mint