Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - Mács József: Adósságtörlesztés

üzletes befogta a fülét, úgy ordított ránk: ne povedáljanak annyit, a jóisten se tud itt számolni, amilyen ricsajt csapnak.

— Ennyi hát a baj — kerített hatalmába az izgalom.

•' — Nem elég? Van több is.

— Mi?

— A bátyád nem jár haza aludni. Ficánkol a kisasszonnyal, míg egy rúddal ki nem verem a hivatalból. Vadházasságban élnek a szégyentelenek. Szólhatnál neki, észhez téríthetnéd.

— Ilyesmibe nem jó beleavatkozni. Menye lehet majd, nekem meg sógornőm.

— Abból nem eszik.

A levest bekanalaztam, a rizskásához hozzá se nyúltam. Az asszonyok veszekedése és Barnabásné sértő megjegyzése teljesen levert. Mi lesz, ha kitudódik, hogy Erzsiké és én bolygók lettünk, keringünk egymás körül? Mit szól majd ehhez Borosné asszony. Megátkoz, bemocskol, a falu meg gúnyosan leszólja:

— No, a nagyhírű fia még egy lányt se tud megtartani maga mellett.

Nemrégen fogadkoztam, nem futok versenyt Boros Gézával, nem dobom nevem a falu szájára. Most mást diktált a szívem. Pukkadjanak meg, üsse meg őket a guta! Erzsiké az enyém lesz. Csináljanak a földükkel, amit akarnak! Nem érdekel. A lány engem szeret. Boros Gézát bolondítani fogja.

Anyámnak nem szóltam Erzsikéről, pedig erős a gyanúm, hogy a sértegetés hátterében ez állt. Ledőltem a díványra, és az ábrándok vizein úsztam. Edénymosogatás után újra kezdte mondókáját, de én már csak egyes szófoszlányokat hallottam.

A sógoromról beszélt, hogy üres zsebbel, tehén ára nélkül állított haza Csehországból. A hátsó szobában alszik, édesanyjával, a nővérem nem engedi be magához. A borbély meg a konyhában nyúzza a lóbőrt, a felesége így bünteti.

Mondhatott, amit akart, érzéketlen voltam. Erzsiké töltötte be a szívemet.

Borsos Miklós: Leány tehénnel, tus