Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - Mács József: Adósságtörlesztés
— Nekem semmi... De a nagyságos asszony elájult, amikor kész tények elé állították. Két hete történt. Van esze annak a Klinyecnek! — Miért? — Most intéző, hintón jár, ha meg az amerikaiak ledobják ránk az atombombát, mint a japánokra, és visszaadják a nagybirtokot, felesége után úr maradhat tovább! — Abból nem lesz semmi. Bolondokat beszélsz — tolta el maga elől zajosan a tányért Horkay. — Ki tudja; a másik oldalról is megtámasztotta magát. Bottafalvi úr nyáron jó színben csépelt, jó étvággyal ette a tyúkhúslevest, most rossz ránézni. Az arca béesett, az idegeire kezelteti magát. — Mi ment az idegeire? — Hát ez a lányszöktetés... A komiszárról meg jobb nem is beszélni. Nem ismered? Lászkának hívják. — Honnan ismerném? — Az a szóbeszéd járja, hogy a deportálást el lehet kerülni. — Hogyan? — Pénz kell hozzá, semmi más. Nyolcvan-, vagy százezer korona. Barnabás bácsi már le is guberálta az összeget a rossz nyelvek szerint. Boros Géza is Ikövette a példáját. Hogy aztán mennyit vág zsebre az összegből a komiszár, azt én is szeretném tudni. — Bolondokat beszélsz! — haragudott a mester. — így van. Akinek sok a pénze, megússza a kitelepítést. Akinek kevés, arra ráhúzzák a vizes lepedőt. De kinek kevés a pénze? A szegénységnek, a kommunistáknak! — A kommunistákat nem viszik. Gottwald elvtársunk abba nem megy bele. — Ügy legyen, azt kívánom — dőlt az ágyára Háncs Gyula. Én nem avatkozom a beszélgetésükbe. Háncs Gyula elvitte haza a hírét, mit mondott Horkay, a mester. A kommunistákat nem viszik sehová. Széldömöki bácsi kihúzta magát. Nemrégen találkoztam vele a kocsmában, a feljáró lépcsőjénél. Esett az eső, tépett, viharvert «sőkabátot tartott a fején. — No, Bálint, gyorsan elpártoltál tőlünk. Pedig most jó lenne a párt. A kommunistákat nem viszik. Szükség lesz ránk. Ha elkövetkezik a döntő összecsapás órája. Csak már itt lenne — dörzsölte össze kérges tenyerét. Nem tudtam mit válaszolni, nem akartam szemében ugrabugráló fiatalembernek mutatkozni, szánom-bánom Jankónak, aki megbánta, hogy be akart lépni a pártba, most meg azért siránkozik, hogy nem tartott ki Széldömökiék- ľkel. Eloldalogtam az öregtől, mintha ott sem lettem volna. A Széldömöki háza is látogatott lett Háncs Gyula híre után. Méhes sógor azonnal ott termett, és bizonyíttatta az öreggel, hogy kommunista, a városban is volt. Háncs Gyula szintén megkérte Széldömökit, szóljon érdekében, ha szükséges lenne. Boros Géza letakart kosárban vitte a tejet az öregnek, meg a tejfelt és a túrót, hátha a nyolcvanezer korona nem minden, a Széldömöki szava annál is többet ér! — Gondolkozz csak, Péter — mesélték másnap mosolyogva az emberek, a tragédiába is becsúsznak derűsebb percek — nem voltam én kommunista? — mondta Boros Géza, és bandzsított a szemével. — Én tudjam? — Te számon tartottad az elvtársakat. Kérdezd meg csak Háncs Gyulát, mit mondtam egyszer falugyűlésen, mikor szóba jött, hogy lopják az erdőt. — Mit mondtál? — Azt mondtam, hogy a szegény ember is ember. Nem fagyhat meg. Nem viszi el az erdőt. Ügy lop, hogy maradják is! Barnabás szomszéd azt mondta aztán, amikor hazafelé mentünk, hogy ha annyi földed nem lenne, ellenségemnek tartanálak. A kommunisták beszélnek így! — Ezt nem is tudtam — vallotta be szerényen Széldömöki bácsi. — Most már tudod — rakta ki kosarából ajándékát Boros Géza. — A sző-
