Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)

6. Az amerikai társadalom fejlődése két alap­vető probléma elé állította a 35. elnököt: a fajüldözés és a nyomasztó, idült munkanél­küliség kérdése elé. A nyilatkozatok és beszédek ezreiben ezt a két fogalmat egy lélegzetvétellel ejtik ki, de történelmi szempontból egy. évszázad vá­lasztja el őket egymástól. A néger néptömegek polgári jogaiért folyó harcnak azokat a fel­adatokat kell végleg megoldania, amelyek elől az 1776-os amerikai forradalom is kitért, és amiket az 1861—63-as polgárháború sem tu­dott megoldani: a rendellenes munkanélküli­ségnek viszont (a kapitalizmus feltételei kö­zött) a technológiai forradalom az oka, amely a huszadik század ötvenes éveiben kezdődött, és kizárólagosan csak ennek a századnak a sajátja. így találkoznak egy és ugyanazon gazdaságpolitikai síkon két olyan hihetetlenül távoli és eltérő jelenség társadalmi következ­ményei, mint az első rabszolgaszállító hajó kikötése a virginiai Jamestownban (1619) és az első önműködő elektronikus számológép megépítése (1946). Mindezek ellenére napjaink politikai életében ez a két probléma szorosan összefügg egy­mással, sőt, a megoldást tekintve, egyetlen feladattá fonódik össze. A néger munkások tömegénél, amit legerősebben sújt a munka- nélküliség, mindez napnál világosabb. De széle­sebb értelemben érvényes ez az amerikai pol­gári demokrácia sorsára általában. „A jobboldal egy kétszakaszos stratégiára határozta el magát: először egy „lelkiismere­tes konzervatívot“ választani a Fehér Házba; másodszor úgy írni át az amerikai alkotmányt, hogy egy liberális kormány lehetősége az Egyesült Államokban gyakorlatilag ki legyen zárva. A konzervatív koalíció az egyes tag­államok (az USA tagállamai — D. P.) jogainak jelszava körül tömörülnek: azok az államok, ahol a konzervatív köztársaságiak vagy a faj­üldöző demokraták vannak uralmon, követelik a „jogot“, hogy kiszabaduljanak a modern elnökök gazdasági és szociális liberalizmusa alól... A konzervatívok „referendumot“ akar­nak kikényszeríteni a faji kérdésről.“ (Más szóval: a választókat 1964-ben egyetlen kérdés elé akarják állítani: a fehérek vagy a feketék pártján állsz-e? — D. P.) „így akarnak Észa­kon és Délen „fehér“ szavazatokat szerezni, amelyekkel a múltban soha nem számolhattak volna — és jobboldali elnököt választani ma­guknak. Távlati céljuk, hogy kiegészítéseket iktassanak az alkotmányhoz, amelyek szente­sítenék a „különféleséget“, és áttolnák a ha­talom központját Washingtonból... az egyes tagállamok konzervatív kisebbsége által egy­ségesen irányított törvényhozói testületekbe.“ Ezzel a tervvel szembeállítja a szakszerve­zeti folyóirat vezércikkírója a liberálisok stratégiáját, amelynek szintén két szakasza van: „Győzni a legközelebbi választásokon és megszerezni a többséget az egyes államok törvényhozói szerveiben, valamint a szövetségi Kongresszusban is. Ehhez a másodikhoz szük­séges lesz... a bíróságok döntése, valószínű­leg a Legfelsőbb Bíróság döntése, amely a szavazó többségnek megadná azt a befolyást, amely ót joggal megilleti.“ (A Legfelsőbb Bí­róság közben már eldöntötte, hogy a szava­zókörzetek addigi felosztását, amely nagyon előnyös volt a lakosság konzervatív rétegeinek, például a farmereknek, és végképp nem felelt meg a nagyvárosoknak, tehát a munkásságnak, meg kell változtatni: egyenlő nagy körzeteket kell létesíteni, tehát e tekintetben mindenhol érvényesülnie kell annak az alapelvnek, hogy „egy választó, egy szavazat" — D. P.). De a választásokat csak ... egy hatékony liberális koalíció nyerheti meg." Felhívás tehát a haladó erők mozgósítására? Nem, hanem kiindulópont az „új" baloldal ellen folyó vitához, amely elmarasztalja a munkásokat, hogy megmentse a „saját lelkét“, „a szabadelvű értelmiség ellen, amely azzal foglalkozik, hogy ellentéteket szít a nagy libe­rális mozgalmakban“. A cikk szerzője ugyanis Gus Tyler, a női ruhagyárak munkásait egye­sítő szakszervezet alelnöke (Intenational Union of the Ladies’Garment Workers). Ezt a szak­szervezetet az AFL-CIO V. kongresszusán is annyira megbírálták a négerek követeléseivel szemben elfoglalt hűvös magatartása, sőt, már-már fajüldöző elvei miatt, hogy maga az AFL-CIÖ elnöke volt kénytelen segítségére sietni. Névszerint George Meany, aki egyúttal főszerkeáztője a „The American Federalist“ című szakszervezeti folyóiratnak, amelyben közvetlenül a kongresszus előtt Tyler cikke megjelent. Tyler felfogását a liberalizmusról tehát alig­ha oszthatnák a haladó amerikaiak, de rend­kívül tanulságos az, ahogy ő a szélső jobbol­dal stratégiáját szemléli. Annál inkább, mivel a vezércikk épp 1963. novemberében jelent meg. Tehát nemcsak hogy a kongresszus előtt, amelyben Kennedy november 15-én pénteken még beszédet mondott, hanem kevéssel a dal­lasi merénylet előtt, amelyre mindjárt a kö­vetkező pénteken került sor. A polgári jogok A törekvés, hogy a mai amerikai viszonyok között azonnal és teljesen felszámolják a faji

Next

/
Oldalképek
Tartalom