Irodalmi Szemle, 1965

1965/8 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: A csehszlovákiai magyar irodalomról

sajátos vágyaival és problémáival. Győri volt és maradt a legjelentősebb „kisebbségi költő“, és ez adta meg értékét, de hiányait is. Hiány is volt éppen elég: formaművészete nem volt megfelelő, horizontja szűk, problémái kissé felfújtak. Azonban életművének lírai légköre és dokumentáris értéke sokat pótol.

Kik voltak tehát a „sarlósok“ — az újarcú magyarok? Nos, bármennyire is érdekes volna megvizsgálni ezt a csodálatosan összetákolt gondolatvilágot, amelyet a sarlósok csoportja kialakított — volt ebben Ady, Szabó, Móricz, népiesség és szocializmus éppúgy, mint a mindenre jó recept, nemzetiségi, paraszti, ifjúmunkás kérdésektől egészen a kelet-európai koncepcióig (lásd „A Sarló jegyében“) — de nem ez a lényeges. E mozgalom lényege fris- sesége, lírai fellángolása és az a bátor gesztus, amely helyet követel a maga és gondolatai számára. Megunva az „öregek“ politikai és művelődési egyeduralmát és a negativizmus kongó ürességét, a sarlósok mint tavaszi vihar törtek az újjal a magyar térségbe. A kisebbségi valóság és a népi alkotó erő feltárása ismeretének ezen úttörői nemcsak a csehszlovákiai magyarságot termékenyítették meg, de hatást gyakoroltak az egész magyarságra.

Minden eklektikus mozgalom magával hordozza a hanyatlás és a felbomlás csíráját is. Néhány élettel teli esztendő után megindult a Sarlóban a bomlás. A fiatalságot kimerítette az „igazi élet“, többségüknél az álmok megvalósulása egyéni érdekeik megvalósulását is jelentette: a célba érést, a pozíciót. A sarlósok legjobbjait (Keszler Balogh Edgár, dr. Ferencz László és másokat) haladó örökségükkel együtt átvette a baloldal, bár hiba volna elhallgatni azt, hogy például a szélső jobbnak is jutott néhány e gárdából.

De ezzel már eljutunk a harmincas évek történelméhez. A világgazdasági válság és az ebből fakadó válságpolitika nyújtanak ehhez hátteret. A csehszlovákiai válság visszatükröződik a magyar táborban is. A mozgalmak gyorsabban fejlődnek, beérnek és tagozódnak. Kulturális szempontból a Magyarországhoz való szellemi viszony változása a döntő. A regionalizmus sajátos, haladó értéke volt mindaddig, míg ott a másik oldalon a szellemi élet a reakció szörnyű nyomása alatt halódott A reakció ugyan később sem szűnt meg, de a különleges körülmények lehetővé tették, hogy hatalmas újjáélesztő erők keresztül fúrják magukat a felszínre. A falukutatások, a márciusi ifjúság, az óriási irodalmi fejlődés és lázas viták Magyarországa ismét fontos központtá vált, amelyet az idegenbe szakadt magyaroknak is látniuk kellett. A kisebbségi

irodalom egyszerre a háttérbe szorult. Ettől az időtől kezdve szellemi létünk egyik alapvető kérdésévé vált és maradt is az a probléma, hogy mint a magyar haladásnak a szó szoros értelmében vett szerves része berendezkedhetünk-e vagy sem. Felvetették a demokratikus magyar egység gondolatát, amely fontos probléma maradt mindmáig, otthon éppúgy, mint külföldön.

A harmincas években felülvizsgálták az egyes csoportok szerepét és kölcsönös viszonyát is. A fontos a jobboldal terjeszkedése. Magyarország külpolitikai orientációja a „nemzeti“ pártokat hanyatlásra ítélte. A vezetők politikája néhány arra irányuló kísérlet után, hogy a magyar értelmiségieket szárnyai alá vegye (találkozás Szentiványinál, „Új Munka“ stb.), mindinkább szemmelláthatóan a reakció vizére evezett, és követte a szudétanémet nácik példáját. Az értelmesebb emberek erre tömegesen elhagyják a P. M. H.-át (Prágai Magyar Hírlap), amelyben Szvatkó már oltárt épít a Dúcénak, Führernek és Salazáréknak. Többen a közép felé csoportosulnak, amely megerősödött. A mértéktartó türelmi politika az anyagi és szellemi boldogulás lehetősége egyaránt vonzzák a magyar értelmiséget a „Magyar Újság“ és a Masaryk-Akadémia, valamint annak magas színvonalú folyóirata, a Figyelő köré. Az aktivizmus jó oldala nyilvánult meg ezekben az években, és a kölcsönösség sok szép eredményt hozott. A „Hídon“ nőtt a forgalom, szép antológiát adnak ki a cseh és szlovák költők terméséből magyar fordításban — és viszont. Nő a kölcsönös megismerés iránti vágy. Pl. emlékezzünk Móricz Zsigmond prágai látogatására, amely annyi izgalmat keltett, továbbá a „Szép Szó“ gárdájának látogatásaira a köztársaságban!

A válság elmélyülése és a figyelmeztető jelek sokszorosodása a horizonton a logika törvényei szerint előtérbe vonta azt a csoportot, amely legszélesebben és legkövetkezetesebben vetette fel a problémát, és kereste annak megoldását. Ezekben az években politikai és kulturális téren is a legjelentősebb a baloldal mozgalma volt. Erejét és küldetését a „Magyar Nap“ kiadása és gyors fejlődése bizonyította. A „Magyar Nap“ (főszerkesztő: Kálmán Miklós) a magyar problematikát újszerű módon és egész összefüggésében állította fel. Összefüggésbe hozta a csehszlovákiai magyarságot a magyarországi történésekkel, és rámutatott az ottani haladás legjobbjaira. A magyar sorskérdést a világproblémákhoz kapcsolta, és oldalain a napi kérdések között szerepeltek a spanyol és kínai harcok, a francia népfront problémái éppúgy, mint a fasizmus minden