Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Bohumil Hrabal: Tánctanfolyam
magasabb billenytűkön nyugodott, leharapott egy falatot, és belekezdett a Császárkering őbe. Bloudek úr, a bolondokházának ápolója, leült Hroudová kisasszony mellé. Hroudová kisasszony sírt. — Mi a baj ? — kérdezte Bloudek úr. — Elment a kedvem az élettől — felelte a kisasszony. — Miért? — A, megtudtam... ugyanis az Állatvédő Egyesület elnökhelyetesnője vagyok, hogy Sadskában egy dakatosinas megnyúzott egy élő kis kecskét! Hogy lehetnek ilyen kegyetlenek az emberek! — és Hroudová kisasszony a hatalmas zsebkendőbe temette az arcát. — Ne tessék sírni — mondta az ápoló —, tessék megnézni ezt a sebhelyet a homlokomon! Egy házmesterné egy élő kismacskát dobott a vécébe és meghúzta a vizet, és a kismacska, mielőtt a víz lesodorta volna a csatornába, olyan szomorúan nézett a házmesternére, hogy az bedilizett tőle. — Ügy kellett neki! Az Isten nem ver bottal! — nevetett Hroudová kisasszony a könnyein keresztül. — De ez még nem minden — mondta az ápoló és előrehajolt, —, a házmes- temét végleg a kismacska anyja csinálta ki, mert folyton bejárt a klozetba és lábacskájával belenyúlkált a vízbe, és egyszer aztán úgy ránézett, hogy a spinét be kellett hozni hozzánk a bolondokházába. Nálunk szétrugdalta a klozetkagylót, és a cserepeivel el akarta vágni a torkát, én nem engedtem..„ és most tessék megnézni ezt a sebhelyet a homlokomon! — mondta Bloudek úr, és odanyújtotta a homlokát. — Hát mégiscsak van isteni igazságszolgáltatás — nevetett Hroudová kisasz- szony a könnyein keresztül, és kissé kimeresztett szemmel belenézett az isteni gondviselés szívébe. — A Császár kér ing őt játsszák, szabad kérnem? — állt fel az ápoló, és összevágta bokáját. — Majt legközelebb — mondta Hroudová kisasszony —, van itt most elég hölgy... — és kezével olyan mozdulatot tett, mintha a nedrágzsebébe akarna nyúlni —, ah, nincs rajtam a nadrágom, annak a zsebében van egy jelentés két hentesről, akik kiszúrták egy bikának a szemét, hogy a vágóhídra vezethessék! — De viszont hány bika tapossa agyon a hentest?! — jegyezte meg; Bloudek úr. — Komolyan? — kérdezte Hroudová kisasszony, elvette a zsebkendőt köny- nyes arcáról, és miután belefújta az orrát, folytatta: — ezt nem is tudtam,, mondjon el valami szép esetet! — Hát kérem a holešovicei vágóhídon egy bika hidegre tett két hajcsárt. Az egyiket a fejével rákente a falra, aztán úgy viselkedett, mintha mindennel megbékült volna, mire afmásik hajcsár, az én sógorom volt, már nem vigyázott,, ezt a bika megsejtette, hirtelen visszafordult és úgy a korláthoz dörgölte' a sógoromat, hogy öt darabra tört a gerince __ — Hát ez pompás, pompás! — kiáltotta az Állatvédő Egyesület elnökhelyettesnője. — Jöjjön táncolni! Maga egy aranyember! ifin úgy szeretem a bikákat,, de úgy! Ha elég erőm lenne, mindjárt a karomba vennék egy olyan tízmázsás bikát, és úgy becézném, mint egy kismacskát, csókolnám a nyakacskáját és. a hasacskáját... — ábrándozott Hroudová kisasszony, és a fejét rázta, mintha az arcával és a szájával máris simogatná egy tízmázsás bika hasát. — Kisasszony — mondta az ápoló —, csukja csak be a szemét, és az ujja- hagyével nyúljon az orrához. Az elnökhelyettesnő ujjahegyével a csukott szeméhez nyúlt. — Köszönöm — mondta az ápoló. — És most nyújtsa előre a kezét, és jöjjön: egyenesen felém... de húnyja be a szemét. Az elnökhelyettesnő teljesítette a parancsot, de legalább negyven fokkal! eltévesztette az irányt.
