Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Duba Gyula: Rohanó felhőrongyok a gép körül
szülni? Te felkészültél? — A kezét is megfogta és még egyszer megkérdezte. — Te felkészültél? Nyugtass meg, hogy felkészültél ... ! — írok — mondta dacosan a férfi —, -egy népcsoport kultúrája ... félmillió ember vall magáénak. A felesége csodálkozó mosollyal simította végig az arcát, mint ahogy egy gyereket becéznek. — Félmillió ember vall magáénak, azt mondod ... ? Szegény kis naív hősöm. — Az újságíró nem tudta, mi több a hangjában, az irónia, vagy a szomorú sajnálkozás. — Te vallód őket magadénak, édesem ... tizedrészük sem ismeri a nevedet és a könyveidet. — Kicsit várt és a hangja még szomorúbb lett. — Félmillió ember... mennyi az, mondd ... ! Sok, vagy kevés... ? — így nem lehet beszélni — ellenkezett rekedten —, öngyilkosság lenne így beszélni, érted? — Kemény lett a hangja, de az asszony bizonytalanságot érzett a kemény- jség mögött. — Számomra öngyilkosság lenne így beszélni... Percekig ültek egymás mellett hallgatagon. Az asszony hátrahajtotta fejét és lehúnyta a szemét. A figyelmeztető vörös felirat, hogy erősítsék magukat az üléshez, váratlanul újra kigyulladt, de még nem láthatta. Az újságíró halkan szitkozódott. — A fene egye meg ... egyre zúdul ránk ez az átkozott vihar. Talán elalszik — nézte áz asszonyt —, bárcsak elaludna ... ! Ekkor kezdtek zuhanni. A gép szárnyai alatt egyszerre elfogyott a levegő, magatehetetlen, soktonnás fémtömeggé változott és csúszni kezdett meredek szögben lefelé. Motorjai vadul bőgtek, de a légcsavarok ellenállás nélkül pörögtek a megritkult légtömegben. Az utasok koponyájuk tetején érezték a zuhanást, melynek belső falára ólomsúllyal nehezedett megrettent agyuk. Az alvók is felébredtek, mert a gép egészen előrebukott. Néhányan felálltak és valaki a gép elejében érthetetlenül elkiáltotta magát. Ők ketten mereven ültek, csak az asszony szorította görcsösen a férfi kezét. A pilóták jól ismerik ezeket a ritka levegőjű légtölcséreket, ahol a szárnyak nem bírják fenntartani a gépet, mert a levegő ritkasága miatt kevés a felhajtóerő. Kisebb magasságokban gyakoriak az ilyen légrétegek, a mezőgazdasági repülők sokszor erre fizetnek rá, de kétezer méteren felül ritka dolog. Hosszú másodpercekig tartott a zuhanás, végtelennek tűnő másodpercek ... tíz ... húsz másodpercig... ki méri ilyenkor a végzet felé rohanó időt ? ... már azt hitték, sosem lesz vége ennek az őrjítő, ferde csúszásnak. S ha egyszer mégis vége lenne, azután már nincs többé semmi, nincs hova csúszni tovább, azután teljesen közömbösek lesznek a viharok és rohanó felhőrongyok farkascsordái iránt... Aztán egyszerre fokozatosan érződött, hogy a gép zuhanása útjába ellenerők feszülnek, kezdetben gyenge, de egyre növekvő erők, melyek úgy működnek, mint a gumiszál, amikor nyúlik, először könnyedén, aztán egyre nehezebben és lassabban. Tudatuk nem is fogta fel azonnal ezeknek a másodperceknek a jelentőségét és nem értették, hogy éppen most jutattak ki a ritkalevegőjű lég tölcsérből, valahogy oldalt kicsúsztak belőle és a föld még nem találkozott velük, alattuk maradt. — Istenem — suttogta az asszony —, miért megyek én veled ... ? Öh, istenem, miért megyek én mindig veled ... ? Átölelte és simogatta a haját, arcát, hogy megnyugodjon és az asszony engedte. Hálásan, szinte önkénytelenül bújt hozzá és kapaszkodott belé remegve. A gép belseje egyszerre hangos lett, a zuhanás szinte meghozta az utasok szavát. Élénken vitatták az elmúlt félperc eseményeit. A másodpilóta is kijött a vezetőfülkéből és megnyugtatta őket, hogy bár csúsztak ugyan néhány száz métert, nincs ok a félelemre, mert a gép már kijutott a ritka légrétegekből és emelkedik. Valóban, egyre inkább érezték az ülés nyomásán, hogy jelentős gyorsasággal emelkednek, a pilóta igazat mondott. Megnyugodtak. Egyedül az asszony nem tudott megnyugodni és tudta, hogy még nagyon sokáig nem fog megnyugodni. Ha majd földet értek és megállapítják, hogy kimerítően és veszélyek között utaztak ugyan, de minden komolyabb baj nélkül földet értek, még akkor is sokáig nem tud majd megnyugodni. Talán nem mutatja a nyugtalanságot, de így lesz. A félelemmel együtt a nyugtalanság is ott él benne, megbújva, kitörésre készen. Egészen nyugodtan, eseménytelenül repültek tovább. Fél óra múlva Pozsony fölé kellett érniük, de hiába néztek le a földre, a mélyben nem láttak fényeket. Találgatták, merre járhatnak. Néhányszor érezték, hogy a gép fordult, aztán újra egyenesen repültek. Tanácstalanul néztek egymásra és valaki megjegyezte, hogy talán nem fogad
