Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Duba Gyula: Rohanó felhőrongyok a gép körül
— Semmi sem történhet... én hiszek abban, hogy soha semmi sem történhet velem ... — mondta az újságíró. Az asszony tettetett meglepetéssel felhúzta a szemöldökét. — Te hiszel... ? — és jól megnézte. — Nem tudtam... ez új... Kék ingben, mellükön CSISZ jelvénnyel mentek egy teherkocsin a falu felé, hogy a beadások teljesítésére szólítsák fel a gazdákat. Egymás vállába kapaszkodva álltak az autóban és énekeltek. Az autó két oldalán zászlókat lobogtatott a szél. Meleg koraőszi nap volt amikor végigjárták a falut. A parasztok egykedvűen hallgatták őket, sok ház gazdája kiment a kerten, amikor látta, hogy jönnek be az udvarba. Egy szélestornácú, palatetős háznál fehér - bajuszú, idős ember fogadta. Emberhez méltóan fogadta, bevezette a konyhába és asztalhoz ültette. Meghallgatta figyelmesen, amikor az állammal szembeni kötelességtudásról, a munkások és parasztok testvéri szövetségéről és a nép kenyeréről beszélt. Az öregember nem vette le róla a szemét és három markos legényfia ott állt a háta mögött. Álltak és várakoztak. Egyszerre azt kérdezte tőle az öregember: elvtárs, tudja maga, hogy mi kulákok vagyunk? Mi a nép ellenségei vagyunk ... Nem kell ezzel kérkedni, mondta ő, és a kötelességeit még a nép ellenségeinek is teljesítenie kell... Hogyan, ha nem termett, kérdezte a gazda... Ügy kellett volna dolgozni, hogy teremjen! ... Marha vagyok, gondolta akkor, az öregnek igaza van. Paraszt vagy te is, te marha, szidta önmagát, megtanultad, hogyan terem a föld ... Kék ingben vagyok, gondolta utána, jelvény van a mellemen és felsőbb érdekeket képviselek... Tovább beszélt, határozottan és keményen. A gazda három legényfia némán és mereven figyelte a vitát, s nem mozdult el az apja háta mögül. Űgyis kulák vagyok, nem adok be többet, csak amennyit lehet, mondta búcsúzóul az öreg paraszt __ Ez az utolsó s zava ?... Ez, mondta határozottan... A kapuig kísérték, a három legény zsebretett kézzel, mogorván ment az apja nyomán. Az egyik azt mondta: lump szájhősök ezek, ki kellene őket kergetni a faluból... A gyülekezőnél este valaki hiányzott közülük. Sokáig várták eltűnt társukat, de csak kilenc óra felé hozta őt két falusi ember saroglyára fektetve. Szaggatottan lélegzett, lihegett és a jobb mellén levő nyitott sebből, minden lélegzetvételnél bőven bugyo- gott elő a vér. Az emberek azt mondták, hogy valami falusi legény a vita hevében mellébe vágta a kést... A pilótafülke falán egyre világított a felirat: „Tessék az üléshez kötni magukat!“ A felhők között néhány másodpercre világos rés támadt. Szétszórt, magas épületek csoportját pillantották meg maguk alatt, a hegyoldalakat borító erdők gyűrűjében. — Nézd — mondta a férfi —, ott van Szliács! Öt perc múlva leszállunk. A zöld mezőn egy keskeny, szürke csíkot fogott közre két világító lámpasor, a repülőtér betonkifutóját. Gyomrukban enyhe nyomást éreztek, a gép szabálytalan esésekkel ereszkedett lefelé. — Húsz perc időnk lesz Szliácson — megfogta az asszony kezét —, bemegyünk a büfébe és megiszunk egy konyakot. Az asszony hallgatott. Arca kissé sáppadt és megviselt volt. Felfelé nézett, ki az ablakon, ferdén fel a messzi égboltra, a felhőfarkasok csapata már felettük szállt északkelet felé. Aztán a földet nézte, a rohamosan közelgő lámpasort, a hirtelen növekvő fákat és a napszállat szürkületébe burkolózó épületeket. Amikor megérezte, hogy az ülés visszaadja a földet érő kerekek első döccenéseit, élénk pír ült orcájára. Merevsége eltűnt, mintegy magának suttogta határtalan megkönnyebbüléssel. — A földön vagyunk ... ó, istenem... — Negyven kilométeres sebességgel gurulunk a büfé felé — nevetett a férfi —, megiszunk két konyakot és minden jó lesz. Vagy inkább gint akarsz... ? A felesége nem felelt. Amikor a gép leállt és motorjai robaja két utolsó robbanásba fulladt, a csomagtartó hálójába nyúlt a táskája után és kijelentette, hogy nem utazik tovább a repülőgépen. Vonattal megy haza. Nem mer még egyszer a gépbe ülni, mert nagyon fél. Azok az alaktalan és gonosz felhőrongyok még mindég a szeme előtt rohannak. Számára a bizonytalanság érzése, a kockázat rettenetes, élni csak biztonságban tud. A repülés is bizonytalanság, mert nem érzi maga alatt a szilárd talajt. Biztonságot akar, nem tud gondolkozni azon, hogy mi lesz, mi lenne ... Tudom, gondolta az újságíró, már akkor is tudtam, amikor még nem voltál a feleségem, hogy csak biztonságban tudsz élni.
