Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz: Adattár (Tőzsér Árpád fordítása)
KAR: A naplopó rajtaveszt így van rendjén a világ üdvözlégy ki a hazádnak rózsát oltasz, s almafát. APA (Az ágy fölé hajol, két ujjal megfogja a Hős fülét, s meghúzza): Ne csinálj úgy, mintha aludnál. Állj fel, ha apád szól hozzád! A HŐS: Állj! Állj! Ki az?“ Állj, vagy lövök! Halt! ANYA: Álmában beszél. Aj, az a szörnyű háború! APA: Beszélni akarok veled, semmirekelő! A HŐS (felül az ágyban): Tessék, apukám! APA: Miért etted meg az összes cukrot a cukortartóból. A HŐS: Laci volt. APA: Ne hazudj, mondd el pontosan, hogy történt. A HŐS: Valami sarkalt. Az ördög súgta, apukám. APA: „Ha mondtad volna, hogy apu, adj egy kis cukrot...“ A HŐS: Éppen az orrod piszkáltad apukám, s azt gondoltam, hogy ... APA: Elvetemült fráter! Mi lesz belőled?! Isten a tanúm, hogy ... ANYA: Hogy beszélhetsz így apáddal... Nem ismerek rád, gyermekem. HANG A POKRŐC ALÓL: Igazgató úr, öt perc múlva kezdődik a gyűlés. A HŐS: Kedveseim, konferenciára kell mennem. Halljátok? (A szülők eltávoznak.) HANG A POKRŐC ALÓL: A konferencia csak két óra múlva kezdődik, de jól elő kell készíteni. Én mindjárt előkészítem az igazgató urat mindenre. A VÉNEK KARA: Egyedem begyedem tengertánc Hajdú sógor mit kívánsz Nem kívánok egyebet Csak egy rakás gyereket (A hős elalszik. Ágyúlövés ébreszti fel. A robbanás nagyon erős.) A HŐS: Hülyék! Megint háború? HANG A POKRŐC ALŐL: Nem, igazgató úr, a monakói hercegnő nyolcas ikreket hozott a világra. Ezért az egész országban ünnepségeket, gyereknapokat s hasonlókat rendeznek. A Tátra csúcsától egészen a Sínai tengerig. A HŐS: De miért? Hisz a hercegnő Monakóban él! HANG A POKRŐC ALŐL: Az nem számít. A HŐS (a plafont nézi): Hülyék. (Egy pillanatig csend van.) Idióták. (Pillanatig csend.) Kretének, páviánok, piszokzsákok, zsivá- nyok, latrok, pederaszták, asztronauták, sportolók, onanisták, fejtonisták, moralisták, kritikusok, bigámisták. (Pilanatig csend.) A HŐS (cigarettára gyújt, s nézi a plafont): Fekszem. Fekszem. A kormányfők és vezérkari főnökök megengedték, hogy feküd_ jem, s bámuljam a plafont. Plafon. Gyönyörű, tiszta, fehér plafon. Nagyon kedvesek ezek a főnökök. így lehet nyugalomban eltölteni a vasárnapot. (A szobába belép Olga, középkorú nő. Megáll az ágy lábánál. Leveti köpenyét. Köpenyét, táskáját, sálját, stb. az ágyra rakja.) OLGA: Erre jártam s egyszercsak hallom, hogy hívsz... A HŐS: Én téged? OLGA: Tizenöt éve, hogy elmentél itthonról s nem adtál hírt magadról. A HŐS: Igen. OLGA: Nem adtad meg a címed. A HŐS: Semmiféle címem nem volt. OLGA: S azt mondtad, hogy cigarettáért mégy. A HŐS: Cigarettát vettem is. OLGA: Tizenöt éve nem voltál itt! Mi újság? Mi van veled? Mondj valamit a védelmedre, szólj valamit! A HŐS: Mondok neked egy viccet. OLGA: Viccet. Ezekben a percekben. Szörnyű. Méghogy viccet mond! Tizenöt év után ő viccet mond nekem! ... A HŐS: Teát innék. OLGA: Ezekben a percekben teát, amikor azt várom, hogy elszámolsz nekem az egész életeddel... Csalódtam benned, Henrik! A HŐS: Viktor a nevem. OLGA: Viktor, csalódtam benned. Semmirekelő vagy és gazember. A HŐS (ásít): Már semmi kedvem tovább beszélgetni. A VÉNEK KARA (mindegyik maga elé): Nincs kedve beszélgetni... De hisz ő a főhős ... Ki beszéljen, ha ő nem ,.. OLGA (toppant a lábával a Vének kara felé): Csend legyen ott... Ha legalább egy szót szólnál... Semmit! A HŐS: Ilyen feltételek között semmire sem vagyok képes. OLGA: Simogattad a mellemet, kedves voltál hozzám, szép szavakkal elcsábítottál. A HŐS: Szép szavakkal? OLGA: Azt mondtad, hogy kertes házunk lesz, s kisfiúnk, s kislányunk, egy pár ... A világ vége közeledett s te hazudtál! Tönkretetted ... A HŐS: Nem lett világvége. Túléltük. Fogalmad sincs, Olgi mennyire örülök, hogy
