Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Dénes György: Nincs menekvés
Dénes György nincs menekvés Mint sűrű vásznat az olaj, engem is átitat a jaj, megalvad a testem rostjain, kőcseppekbe dermeszt a kín. Kit húsból épített a lét: vagyok nehéz agyagcserép, porhüvelyt őrző kőedény az isten fáradt tenyerén. Nem külön-émber ezután, csak por a létezés falán, az örök Idő fényjele, egy fényszárnyú bogár szeme ki azt sem tudja, mért remeg benne a sajgó szerkezet, a félelem igézete, fölébe hajló végzete. Egyszer csak eljön az a pillanat, mikor egyedül maradsz magaddal s szembenézel a megcsalt gondolattal, mely fölédbe nő és megtagad. Mert nincs menekvés többé, külön béke, csak a valóság rideg számvetése, nincs Hekaté, ki vezetne szépen az elvarázsolt világ sűrűjében. A lelkeden majd átzuhog a múltad, a perc ívén az évek átvonulnak, és átkozódva mind elédbe állnak a messziségből felmerülő árnyak. Tenyered az arcod elé kapva menekülnél riadtan, szűkölve, de nem lehet, mert oda vagy kötözve a szégyenfához — örök kárhozatra. Bohumil Stépán: Kolázs
