Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - Gál Sándor: Nem voltam szent

igazodom. Az első táncos mulató elnyelt, mint a nagy hal a kicsit.

Legelőször is vacsorát kértem. Valami Bankafélét hozott a pincér; tudtam, hogy az ára borsos, de legalább alaposan jóllakom. A mulató tömve volt. Táncoltak és ittak. Egy ismerősöm három lány társaságában ült a másik oldalon. Mikor észrevett, integetett, hogy üljek hozzájuk. Jó, intettem vissza, megyek, csak még lenyelem ezt a pár falatot.

A pincér elvitte a tányért, s kérdezte, mit akarok inni. Mondtam neki, hogy átülök egy ismerősöm asztalához, majd ott rendelek. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy jobb volna haza menni, de aztán hirtelen megsajnáltam Ferkót. Egymaga három lánnyal, na, ez túlzás. Felálltam, rendbeszedtem magam, mert tudtam, hogy már a hölgyeknek bezengte, miféle szerzet vagyok és nem akartam rossz benyomást kelteni.

Ferkó bemutatott a lányoknak. Azt hiszem, kölcsönösen nem jegyeztük meg egymás nevét. Csak az derengett halványan a fejemben, hogy az egyik lányt Han- kának hívják. A másik kettő nevét nem is hallottam rendesen. De az nem jelentett semmit.

A társalgás nehezen indult, mert — bár aránylag jól beszélek szlovákul — mégiscsak meg-megbotlik a nyel vem, s ahelyett, hogy azt mondanám, amit akartam, egészen más értelmet nyernek a szavak. A visszaható igékkel van a legtöbb bajom. Mindegy. Végül is itt nem nyelvtanórán vagyok, hanem mulatóban, ahol ilyesmire nem sokat adnak. Táncolni viszont tudok, s ez lényegesen fontosabb a jelen pillanatban, mint a beszéd.

Rendeltem egy üveg bort, ha már így adódott, nehogy azt mondják, zsugori pasas vagyok. A pincér nagy előzékenységében egy decire valót a kabátomra öntött, de nem kezdtem kiabálni. Minek? Legalább készségesebben kiszolgál majd. Ki tudja, merre fajul még a mai est? Ez a Hanka aránylag helyes lány. Még az itteni csaló világítás ellenére se több huszonegy évesnél. Semmi esetre se. No, mondjuk huszonkettő, de ez a legfelső határ. Az arcán van ugyan némi púder, de csak éppenhogy.

Ittunk és felkértem Han'kát táncolni. Előbb messzire húzódott tőlem. Jól van, kedves. Ismerem én ezt a beszédet. Jösz te még közelebb is. Nem is próbáltam magamhoz húzni. Minek? Ha rájön, hogy egy kicsit is érdekel, mindjárt magasra veri az árfolyamot. Viszont, ha azt érzi, hogy nem

nagyon pezsdítette meg a véremet, s közönnyel, mintegy kötelességből táncolok vele, igyekszik majd feloldani azt az állapotot, s erre csak egyféle fegyvere van: ha hozzám bújik.

— Gyakran jár ide? — kérdezte.

— Nem olyan gyakran, mint gondolja.

— S mindig egyedül?

— Néha igen, néha nem.

— Mondja maga mindig ilyen rövideket válaszol?

— Az attól függ, milyenek a kérdések, s hogy ki kérdez.

Egy kicsit megsértődött. Sebaj. Ez is a játékhoz tartozik.

— Mi a foglalkozása?

— Amit akar. Ha úgy tetszik, csavargó vagyok.

Ezen nevetett. Csak azt nem tudom, miért kérdezte. Mérget mertem volna venni rá, hogy Ferkó már dióhéjban mindent elmondott.

Eszembe jutott Lali. Milyen képet vágna, ha felvinném ezt a Hankát? Hu! Biztosan szétrobbanna vagy összetörne valamit.

Twistet játszottak. Nem nagyon élvezem a bokarúgásokat, sokat futballoztam, tudom, mi az, ezért otthagytuk a parkettet. Hankának valószínűleg meg volt a véleménye rólam. Annyi baj legyen. Csak igyon meg még két pohár bort! Olyan kezes báránnyá szelídül, hogy csak!

A következő táncra megint felkértem. Fanyalogva bár, de jött. Mi egyebet tehetett volna? Elvégre Ferkó egyszerre mindegyikükkel nem táncolhat. Nem is tudom, mi jutott eszébe, hogy három nőt cipelt ide magának. Furcsákat csinál ez a Ferkó néha, de azért rendes gyerek. Valószínű, hogy csak az egyik lányt ismerte, a másik kettő a barátnő jogán akaszkodott a nyakukba.

Hanka hallgatott. Azt hiszem, kifogyott miinaen kérdésből. Vagy tényleg nem tart érdemesnek arra, hogy szellemességeit rám pazarolja? Annyi azonban az én gyakorlatomat igazolta, hogy már közelebb jött, s néha-néha egészen hozzám simult. Nem erőltettem. Belementem a játékba. Hagytam magamat meghódítani.

— Miért hallgat? — kérdezte.

— Jobb szeretem, ha tegeznek — válaszoltam — tegezz te is. Ügy sokkal érdekesebb. Tudod, kicsi, a magázás nálam három lépés távolságot jelent... Mi pedig már jóval közelebb vagyunk egymáshoz ...

Nem sértődött meg. Inkább úgy vettem észre, jól esett neki, amit mondtam. Pedig nem szántam sem hízelgésnek, sem bók