Irodalmi Szemle, 1965
1965/4 - Fábry Zoltán: József Attila születésének 60. évfordulójára
Magyarországon születésének napja jelenti a „költészet napját“?! Ő a költészet telítettsége, teljessége. De mit szenvedett életében! Micsoda törpeségek alázták! Milyen senki, semmi, idegen volt: pária! Nyomorban, pokolban élt: „Bolondot játszottak velem, s már halálom is hasztalan“... De dudás sorsa pokolban más nem lehet. „Az élet poklába csak az élet nemesei jutnak el — jegyezte naplójába Hebbel — a többiek csak állnak előtte és melegednek a — tüzénél.“ Minden költő máglyán ég. Emésztő tűz nélkül nincsen szó, hit, küldetés. Csak így lehet a költő vállalás, állásfoglalás, hűség. „Mert énvelem a hűség van jelen az üres térben tántorgó világban.“ József Attila az emberség állócsillaga! A hűség a humánum elseje. József Attila „az emberhez méltó gond“ óriása. És ez az óriás „tiszta szívvel“ gyermek maradt végig: „Mintha eltévedt gyermek volnék, ki sokat sírdogált magában, de nagyot dobbant a szíve hirtelen: eszébe jut, hogy hol lakik.“ Ma már mi is tudjuk helyét, otthonát. Otthona, mely egykor szegények hazája volt — kitágult és nagyvilág lett. A mag, az indíték azonban a külvárosi éj volt: „ez a hazám“. És ennek a hazának a világ ellensége volt. „Tejfoggal kőbe miért haraptál?“ így, ilyen elveszetten, ilyen paradox kapcsolással költő még nem tárta fel titkát, csodáját. De épp ez a teljes reménytelenség, a teljes lehetetlenség tette lehetővé azt, amit ma bizonyossággá tudatosítunk: óriás voltát. Mózes is vizet fakasztott a sziklából. József Attila tejfogharapása vétót, bélyeget mart és életet fakasztott a világ merevedett rendjéből, hazug törvénytábláiból, konok tilalmaiból. Tejfogú Dávid a szikla-Góliátba kötött és a tejfog harapása erősebbnek bizonyult: a költészet ereje minden szembenálló valósággal megbirkózik. Mert igaz költészet a mélyen, lényegében mindig realitás. Mert szűzi, úgy, ahogy Victor Hugo meglátta: „Az igaz haragja az igaztalan ellen szűzies.“ Mert gyermek. Tejfoggal kőbe harap! A tejfog: a gyermek. A Mama és a Költő csak e tiszta szívű, szűzi viszonylatban válhattak óriásokká. A közvetlen előd — Ady — bizonyítja a gyermekség férficsodáját; és költői igazát a Petőfi — Ady — József Attila triász első tagjával hitelesíti: „Gyermek, sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az arany- gyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek... A gyermek... a jövőbe ható Ígéret, a bilincsbe nem vert ember... Ezért olyan nagyon-nagyon nagy a tudós, a művész, a költő. Ők a hatványozott gyerekek.“ József Attila csak tejfoggal haraphatott a kőbe. Belepusztult? Még a valóságban sem lehet elhinni. A test, amit széttépett a vonat: kemény, bronzerős. Nem hiszitek? Ott áll a halálállomás előtt a szobor. Az „utókor“ bizonyossága. És a szobor képe levelezőlapon itt fekszik előttem. Áldozó főhajtás és az együvétartozás jelképeként Ctibor Štitnický, a szlovák költő küldte tavaly Balatonszárszóról. Szlovák költő — akárcsak József Attila konzseniális
