Irodalmi Szemle, 1965

1965/3 - FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 III. Ruby (befejező rész)

hozzájuk a merénylet hírével. Ruby itt észrevétlenül azonosítja a viadukt előtti lövöldözés pillanatát (12,30) azzal a pillanattal, amikor a gyilkosság hírét meghallotta, ami a legjobb esetben is csak két-három perccel később történhetett meg (mondjuk 12 33-kor). Ennek a pontatlanságnak kell lepleznie, hogy arról, mit csinált Ruby 12,30-kor, nem tudunk meg valójában semmit. „Gyónását“ tehát úgy fogalmazta meg, hogy azt a benyomást keltse, mintha az egész időt John Noonannal töltötte volna el — csakhogy ez megint álcázás. Don Campbell a Dallas Morning News reklám osztályának munkatársa úgy vallott a bíróságon, hogy 1963. november 22-én beszélt Rubyval a kabarét illető hirdetésről. A beszélgetés „közvetlenül dél után“ kezdődött és „körülbelül 12,25-kor fejeződött be. (New York Times, 1964. március 5.) Ruby tehát nem csupán a titkárnőkkel és Noonannal beszélgetett — ez különben még tőle sem venne el két órányi időt. Olyan emberekkel is beszélt, akikről első . önvédelmében“ nem tett említést — és az egyik ilyen beszélgetés körülbelül öt perccel a merénylet előtt fejeződött be. (Térjünk még vissza egy percre a földrajzhoz. A Dallas Morning News épületét csak a Haustoni út és egy keskeny rakodótérség választja el a viadukthoz vezető vasútvonaltól, amelyről valószínűleg a másik merénylő adta le a lövéseket. A nyomda és a viadukt között tehát egy viszonylag elhagyott térség fekszik, amin két-három perc alatt keresztül lehet futni. (Nyilván ezért írta a Spiegel mindjárt

1963. december 4-én, hogy „Rubynak sincs alibije arra az időpontra, amikor az elnököt meggyilkolták“. Thomas Buchanan pedig mindezt csak megerősíti: „Ruby a Kennedy ellen elkövetett merénylet előtt és után az épületben (A Dallas Morning News épületében) volt.“ Mit csinált közben? Ez a törvényszéket csodálatosképpen nem érdekelte.

Persze, Wade mintha egy pillanatra kiesett volna a szerepéből: Cambell kihallgatása során a törvényszék elé terjesztett „egy fényképet, amely szerint... a Daily Morning News hirdetési osztályának ablakából látható a tankönyvraktár, ahonnan a gyilkos a lövéseket leadta“. (New York Times, 1964. március 5.) De aztán az ügyész észbekapott és Ruby tettének szélesebb összefüggéseit nem kutatta tovább — bár a soknál is több oka lett volna rá, hogy folytassa „útját az éjszaka rejtelmeibe“.

„Rubinstein alkalmazottainak egyike kijelentette, hogy látta Oswaldot Ruby mulatójában,“ közölte Dallasból 1963. november 25-én az AFP francia sajtóiroda; a később megjelent hírek a tanú nevét is közölték: Bili Demer. A Spiegel 1963. december 4-i száma igazolta: léteznek „tanúk, akik bevallják, hogy látták Oswaldot néhány nappal a merénylet előtt Ruby egyik éjjeli mulatójában“. (Nem érdektelen az az utalás sem, amely Tom Howard kapcsolataira vet fényt, aki tanúja volt Ruby lövésének és a merénylő első védője lett. Howard kijelentette: „Johsonékat nagyon jól ismertem.“ S ezeké a Johnsonoké az a Panzió is, a Beckley Avenue-n, ahol Oswald lakott.) Legtöbb figyelmet azonban Mark Lane ügyvéd információi érdemlik. Szerinte Ruby strip-tease kabaréjában nyolc nappal a merénylet előtt három személy találkozott: Tippit, a rendőr, Bemard Weissmann, aki a fenyegetőző hirdetést írta a Dallas Morning News-ba, amelyről már szóltam, és egy harmadik, akinek Lane tudja a nevét, de jogi bonyodalmak miatt nem nevezheti meg. Az összejövetel több mint két órán át tartott. (Beszélgetés Karéi Kyncl-lel, 1964. március 19.) De ezt a közlést, ha jól tudom, mindeddig nem támasztották alá annak a személynek a tanúvallomásával, aki az összejövetelt látta. Csak annyit tudunk biztosan, amit Thomas Buchanan örökített meg: Eva Grant asszony kijelentette a tudósítóknak, hogy bátyja, Jack Ruby és Tippit, a dallasi rendőr „testvéries viszonyban“ volt egymással.

Brown és Wade tehát tudta, hogy Oswald, Tippit és Ruby csupán néhány tömbnyire lakott egymástól. Ez még ugyan önmagában véve nem sokat jelentene, mert nagyvárosokban áz emberek gyakran éveken át is élnek szomszédos házakban anélkül, hogy egy szót is váltanának egymással — de a bíró és az ügyész még többet is tudtak ennél, hírek érkeztek arról, hogy a három személy között kapcsolatok lehettek. Lehettek ezek csak híresztelések is, tegyük fel azt is, hogy az ügyész, az FBI egykori tagja, valamint az, aki azért választatta magát bíróvá, mert „politikai pályára akart lépni“ (New York Herald Tribune, 1963. december 9.), szubjektíve meg voltak győződve ezek alaptalanságáról. De a törvényszéki eljárás mindkettőjüknek megadta az alkalmat, hogy ezeket a híreszteléseket felülvizsgálják és alaptalanságukat egyszer s mindenkorra bebizonyítsák. S ez nem csupán alkalom volt számukra, hanem kötelesség