Irodalmi Szemle, 1965

1965/3 - FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 III. Ruby (befejező rész)

a modern művészet kiállításának rendezői kénytelenek voltak Dallas város könyvtárából sürgősen eltávolítani a város határain túlra. A dallasi képtár panaszkodik, hogy egyre- másra érkeznek a tiltakozások „a közerkölcs önkéntes védelmezői részéről, akik felháborodott kampányokat vezetnek a modem művészet és a meztelen női testrészek ellen.“ (Ismét John Bainbridge.) A képtárak igazgatói nem árulják el, kiktől származnak ezek a tiltakozások, de leggyakrabban valószínűleg attól a vakbuzgó jobboldaltól, amely különben nem vet meg egy-két titkos látogatást, mondjuk, Ruby Karusel-jában.

A város fölött a Dallasi Polgárok Tanácsa uralkodik, amely kizárólag nagyvállalkozókból tevődik össze. „Dallasnak van egy polgármestere és egy kilenc tagú városi tanácsa,“ írta a New York Times 1964. január 28-án, „de a Dallasi Polgárok Tanácsának hatalma legalább olyan nagy... A Polgárok Tanácsát a texasi függetlenség századik évfordulójának ünnepségei után alakították, 1963-ban... A tagok megválasztásának három alapelve van: a pályázó legyen vállalat tulajdonosa vagy igazgatója, őszinte érdek fűzze a város boldogulásához, és a tisztségbe hívják meg ... Earle Cabell-nek, a jelenlegi polgármesternek, joga van a Tanácsba belépni, de nem azért, mert nyilvános tisztséget visel, amelybe megválasztották, hanem azért, mert ő a tejcsarnokok vezérigazgatója... A Tanácsnak szemére vetik, hogy összetételében nincs ellensúlyozva a vállalkozók hatalma — sem a szabadfoglalkozásúak képviselői, sem professzorok, sem papok nem lehetnek tagjai; hogy a vállalkozók túlságosan konzervatívok; hogy már a Tanács puszta léte is ellentmond a demokrációnak.“ A New York Herald Tribune is megerősíti (1964. április 29.), hogy Dallas „a konzervatív vállalkozók kezében van“, miközben a „konzervatív“ szó, ahogy azt már Reece McGee- től tudjuk, annyit jelent, hogy jobboldali.

A vakbuzgóságnak és a hirtelen meggazdagodott elemeknek, a rancherek hagyománytisztelő mentalitásának és az olajmágnások falánkságának, a sznobizmusnak és a fajgyűlöletnek, a tömegek politikai elmaradottságának és a vezető réteg diktatúrájának az a keveréke eszményi termőtalaj minden maradi előítélet és szélsőreakciós mozgalom számára, amelynek hihetetlen hatalma van az emberek gondolkodása és cselekedetei fölött. Ügy látszik, még az a mély megrázkódtatás sem rendítette meg ezt a hatalmat, mint a merénylet, amit az ifjú elnök ellen elkövettek. Dallas továbbra is a régi maradt:

„Az egyik lelkészt, aki maga is látta és hallotta, hogy a gyerekek ujjongtak az elnök

halálán, elkergették az egyházközségből; egy tanítónőt, aki levelet írt a Time című hetilapba és bírálta benne Dallast, a járási tan- felügyelő elbocsátotta állásából; az összes dallasi folyóirat elutasította a cikk közlését, amelyben a teológiai fakultás felhívta a közvéleményt, gondolkodjon el a város erkölcsei fölött; a dallasi olajtársaság igazgatója, aki a Look című kéthetenként megjelenő folyóiratban írt egy cikket, s abban megpendítette, hogy Dallas és Texas polgárai talán mégis viselik a felelősség egy részét a helyi politikai légkörért, hirtelen otthagyta a helyét...“ (Nation, 1964. május 25.)

Ezek után nem csodálkozhatunk azok fölött a torz jelenségek fölött sem, amik a legsötétebb középkort idézik:

„Dallasban és Houstonban“, közölte a Nation 1964. február 3-án, „néhány protestáns lelkész azt hirdette a szószékből, hogy bár Kennedy meggyilkolása sajnálatos tény, mégis egy felsőbb hatalom műve: az elnököt, mert katolikus volt, az isten villáma sújtotta agyon.“

A népi kapitalizmus témájára

Texas, mint a gyarmatok általában, gyűlöli urát, a Wall-Street-et. Ezekben az érzésekben a New York-on kívül eső pénztőke más csoportjai is osztoznak a texasi olajmágnásokkal, mint például a clevelandi nagy Eaton- Young konszern. Politikai vonalon úgy nyilvánítják ki a texasiak a maguk oppozí- cióját, hogy a szélső jobboldalt támogatják, amíg a clevelandiek (hisz Cyrus Eatont 1960- ban Lenin-békedíjjal tüntették ki) balfelöl bírálják a Wall Street-et. Young mindezek ellenére is összefogott annakidején a dallasi Murchisonok fiatalabb nemzedékével egy nagy pénzügyi operációra, amelynek végén ott állhatna az ismert szólásnak ez a változata: az operáció sikerült — de a sebész belehalt.

De kezdjük az elején.

1937-ben — írta 1961 áprilisában a Fortune című havilap — megvette Robert ii. Young és Allan P. Kirby (vagyonát pillanatnyilag mintegy 150—300 millió dollárra becsülik) 3,7 millió dollárért az Alleghany Corporation részvényeinek ellenőrző „csomagját“ — ez a vállalat abban az időben hét vasúti rendszert uralt, és még egy nagy szénbánya volt a birtokában. (Ennek a nyolc vállalatnak akkor mintegy 2 milliárd értékű tényleges vagyona volt.) Young, aki az Alleghany-konszern vezetője volt, 1949-iben közel két milliót használt fel a konszern eszközeiből, hogy számára (értsd: a maga számára) megszerezze a döntő befolyást az Investors Diversified Services nevű