Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Angyal Endre: Nezval fordításának néhány problémájáról
Mentünk kéz a kézben megmentetten együtt, köröttünk ábrándok szétnyílt képe zsendült, túl a városon, hol Košíŕe látszott, alkohol kioszkok feje fölött táncolt, s messziről intett csak fények legyezője, ballagtunk szótlanul az éjben előre, volt valami gyötrő, ami fojtva áradt, bánata és félsze Életnek Halálnak. Ajtómat kitártam lámpám fénye gyűlt, árnyam vezetve fekhelyhez vitt az út, szóltam hozzá, uram, elég e hely nekünk, ám szétfoszlott az árny, addigra tovatűnt. Öncsalás lett volna, kába látomás? Üresen állt az ágy, előttem semmi más. Volt valami gyötrő, ami fojtva áradt, bánata és félsze Életnek Halálnak. Már a három szöveg futólagos összevetése is arról győz meg: nagyon nehéz feladat a nezvali „poetizmus“ nyelvét egy más idiómába átültetni. Szürrealista látomások és racionális szerkesztés, a nagyváros élete és fantasztikus káprázatok folynak itt össze, s ha csehiből magyarra, vagy bármilyen más nyelvre fordítjuk ezt a szöveget, a nezvali nyelv óhatatlanul veszít sajátos varázsából. Egyes külsőségekben — például az initerpunkció elhagyásában — Garai hűségesen ragaszkodik a cseh szöveghez, egészében véve Monoszlóy tolmácsolását mégis „nezvalibbnak“ érzem. A csehül nem értő Garai néha eléggé önkényesen bánik Nezval sajátos „poétizmusának“ nyelvével. Semmi sem igazolja például a „mondá“ archaikus igealakját vagy a betoldott „elmerengett“ igét. Henye toldalék a „rámlesett“, az „ajha“ és a szinte elképesztő „maga hallja“ is ... A vers- szakolk tagolásában. Monoszlóy sokkal pontosabban követi az eredetit. Garai nemcsak a metrumot, hanem a strófaszerkezetet is fölöslegesen megváltoztatta. Toldásainak-változta- tásainak számlájára kell írnunk a „szegény“, a „vén“, a „derűs révületben“ kifejezéseket, s egyes, az eredetire csak nagyon messziről hasonlító sorokat. Garai gyakran enged a bőbeszédűség csábításainak, s ezt a csábítást még fokozza a jamibusi forma. Igaz, Monoszlóy szövege sem teljesen egyenletes. A „Šli jsme ruku“ kezdetű részlet, vagy a refrénszerű két sor (foylo tu však néco ...) szerintünk eddig legjobban Petneházynak sikerült: Kéz a kézben mentünk egymást így megmentve kéz a kézben mentünk álmokon derengve hol már Košíŕe jő a város megett s messzi legyezőkkel az éj integet kínok kioszkján át táncot szeszt felejtve kéz a kézben mentünk többé szót nem ejtve de még más is volt mi sorsunkat igázta az élet s a halál súlyos zord varázsa Nem hallgathatjuk el, hogy az Edison-poé- ma atmoszféráját Garai is jól megradta, de azért furcsám hat, ha ez a sor: „Tomáši tys nebyl mužem métié“ így szólal meg nála: „Thomas, te szakbarbár sohase voltál“, vagy a „kolík jalsných zvonű“-ból „Ö harang zsong“ lesz ... Kedveli Garai a jelzők henye betoldását is, és „Nagy-Prága cirpelő telefonhangjait“ említi, amikor Nezvalnál egészen tömören csak ennyi áll: „telefonni rozhovory z Veiké Prahy.“ Van aztán Nezval „poétizmusának“ két nagyon jellemző sajátossága, amelynek adekvát magyar megoldásával Monoszlóy is, Garai is sokat küszködik. Ez egyfelől a speciálisan nezvali gondolatritmus, -amely néha ötször- hatSiZor is ugyanazzal a főnévvel, igével, esetleg prepozícióval kezdi a sorokat, másfelől az idegen szavak kedvelése a költői mondanivaló szolgálatában. Idézzük azt a részletet — az Edison III. szakaszaiból — ahol Nezval a villanykörte saját „apoteózisát“ adja: Nezval: uhnétl jste mané z vláken uhlíku ptáka našich nocí s kterým dlouho bdíme metlu príšer stínú jiz je zaháníme žhavé poletuchy snivých promenád andéla nad štíty nároží a vrat rúže restaurantú kaváren a baru vodotrysky noci ve tmách na bulváru ružence nad mosty velkoméstských ŕek sureolu pouličnich nevéstek vence nad komíny velkých parolodí slzy které kaňou s výšin nad poschodí nad katafalk mesta které tlumí je nad budovy chrámu staré múmie nad kavárny v nichž jsou plytké duše v dýmu nad zrcátka vín nad jejich večnou zimu nad katafalk mesta malobných výparú nad nou duširozladénou kytaru na níž jako žebrák svétel snu a lásky vyhrávám. a pláči proméňuje masky s vášní truvéra ja princ a bludný král mesta orgií jež sluje Balmoral jehož slávnou branou vcházím vždycky ve snu černým kordonem svých poddaných a vézňú knížat vrážd a hysterických karmaňol drožek šílenství a opentlených kol kfečovitých vášní pri nichž znéjí zvony chimér vzlétajících z ložnic nad balkóny piják krutých hazardních a krásnych žen
