Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Angyal Endre: Nezval fordításának néhány problémájáról
piják rozkoše a zkrvavélých pén pijak všeho krutého so štve a drtí piják hrüz a smutku z života i smrti Garai: s a szénelem szálaiból kigyúrta éjeink madarát mely fennvirraszt velünk az árny-ostort mivel rémeket elverünk méla sétányok izzó denevérét sarkok és kapu-ormok angyal-őrét rózsát mely kocsma bár s lokál falán virít sötét bulváron az éj szökőkútjait rózsafüzért mely hidakon cikáz át örömlányok útszéli glóriáját virág-girlandokat nagy gőzhajók felett könny-árt mely házfalak mentén alápereg a város csitító ravatalára vén múmiák templom-vakolat ára kávéházakra hol lelkünk füstben libeg bokrok tükreire hol örök a hideg ájult izzadt város ravatalodra lelkem elhagyott gitárján lefolyva hol álom s szerelem fényét esengve én más-más maszkban sírok s mókázom könnyedén vándorzenészként én bolygó királya Balmorálnak mely orgiák tanyája hová nagy kapun át álmaimban megyek sorfalat áll a rab s a hűbéres-sereg gyilkos-király s visongó karmanyóla a téboly hintái fölszalagozva görcsös vágyak miket harang-kongás fogad s hálótól balkonig szálló khiméra-had ott ittam én nőt hány könnyelmű szépet ittam s habja vert a vérnek s a kéjnek és ittam hajszoló gyötrelmesen nehéz lét s halál szülte száz fortéimét s rettegést Monoszlóy: s szellemed ama szénfonálra gyulladt, mely éjünk madara, virrasztón ha lessük árnyak rémhadára fényből ő fog seprűt, promenádékon ő az égő fáklya, éji szökőkút körutak zugába, nagy folyók hídjának rózsafüzér lánca, sarkoknak kapuknak őrző angyal társa, aureolája a kis utcanőnek, hajók kéményén koszorúja gőznek, könny, mely emeletre hullik a magasból, tőle fényesedik a sötét barakksor, templom-múmiákra hullanak e könnyek, s kávéházak főié, hol dús füstben görnyed léha ficsúrhad — s a boros pohárra, elalélt város ében kriptájára, és lelkem elhangolt gitárja fölé is, amelyen én játszom, síró komor fétis, maszkokat cserélő szerelem koldusa, orgia-város hercege és ura. Balmorál ez ország neve s nincs határa, hozzá vezet mindig álmaim batára szolgáim komor kordonán keresztül téboly konflisán vágtatok veszettül pántatlan kerekén a szadista vágynak, veszett trubadúrja életnek halálnak, a hisztériáknak csengetyűit rázva ágyamból figyelve szálló kimérákra ki részege vagyok szép kegyetlen nőknek bevérzett haboknak illanó gyönyörnek, részege annak, mi kegyetlen árad, élet és halál szőtte borzadálynak. íme: az edisoni mű magasztalásának ürügyén Nezval költői önarcképe hívebb annál, miint az a kissé biedermeieres hangulatú, sétáló öregurat ábrázoló szobor, amely Prágában, a Petrín alján volna hivatva őrizni az író emlékét. De amint Nezval emberi profilját nehéz megragadni, épp úgy nehéz az ő nyelvét más nyelven tolmácsolni. A gondolatritmus közvetítése sem Garainak, sem Monoszlóynak nem sikerült tökéletesen. Figyeljük meg az eredetit: Nezval hat egymásután következő sort a nad prepozícióval kezd, az idézet négy utolsó sorát pedig a piják főnévvel. Persze, a magyarban, mint nem-indoeurópai nyelvben, nem lehetségesek az ilyesféle nad-os konstrukciók: mi ilyenkor névutót használunk. Valami egyenértékű megoldásit mégis keresni kellett volna. A piják esetében ez még könnyebb lett volna. Monoszlóy egyszer — nagyon helyesen — a „részege“ szóval !kezdi a sort (kár, hogy csak egyszer, pedig mind a négy sor elejére ez a szó illett volna!), viszont Garai teljesen Indokolatlanul az „ittam“ igével helyettesíti a nezvali főnevet. Ezt a részletet — de az egész nezvali lírát — nagyon jellemzi az idegen szavak hangulatteremtő varázsa. A hangulatot — úgy érzem — Monoszlóynaik sikerült jobban megközelítenie. A Nezvalnál kétszer is szereplő „katafalk“ ugyan elsikkadt, de megmaradt a „promenád“, az „aureola“, a „kordon“ és a „hisztériák“. Az idegen szavak használatát Garai sem mellőzhette: a „múmiák“, az „orgiák“, a „khimérák“ több társukkal együtt megmaradtak, néha azonban indokolatlan purizmust figyelhetünk meg, amely éppen Nezval tolmácsolásánál nem helyénvaló. Érdekes viszont, hogy legsikerültebb soraiban Garai maga is — trocheusi lejtésbe csap át! Mennyivel közelebb érezzük ilyenkor Nezval géniuszát, mint az erőltetett jambusi sorokban! Az Irodalmi Szemle nem filológiai folyóirat, ezért nem folytathatjuk tovább az elemzést,
