Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - Dávid Teréz: Kádervallomás (regényrészlet)
letérői hároméves korom óta egy pillanatra sem távoztam sehova. Állampolgárságom másodszori elnyerése hasonló diplomáciai sakkhúzás volt. Másodszor Lajos húzott ki a csávából, a felszabadulás után, amikor új és idevonatkozó határozatok szerint csakis az nyerhetett jogot e fontos okirat birtoklására, aki megfelelő időben, megfelelő előrelátással olyan nemzetiségűnek vallotta magát, aminek kellett. Ismervén azonban jóapám nézeteit és emlékezve arra is, hogy kiskorúságom miatt sorsom egy ideig szorosan összefüggött családom sorsával, józan eszemre hallgattam inkább, mely azt parancsolta, hogy ne firtassam ezt a kérdést, és ne tolakodjak oda, ahová nem hívnak, ne kérjek olyasmit, amit úgy sem kapok meg. Kövesse minkább a bevált utat, ha kerülővel jár is és semmiesetre se komplikáljam az igazságot. így mentem férjhez másodszor is állampolgársági érdekből és így kerültem össze Lajossal, aki akkoriban tért haza „nemzetfelszabadító“ kirándulásáról és a hazatalálás első örömében hajlandónak mutatkozott összekötni velem életét. Ezzel a friggyel nyertem el bizalmát másodszor is annak a hazának, melynek területéről három éves korom óta ... hja, igaz, ezt már mondtam... Mert voltak idők, amikor egy grammnyi papirosnak több súlya volt, mint egy egész emberélet ténybeli bizonyítékának. 8. Lakása 1938 óta (Pontos címeket megjelölni) Ahogy mondani szokás, most ugrik a majom a vízbe. Honnan a fenéből emlékezzem arra, hol mindenütt laktam 1938 óta. Méghozzá pontosan. Mikor az élet olyan kúsza és zavaros ... különösen 1938 óta... De rajtam ne múljon. 1938-ban bejelentett lakásom a Blau Piroska fodrászműhelye mögött lapuló kis kamra volt. Nem volt nagyon kényelmes lakás, különösen Pista odaköltözése után. Ugyanis Pista egy este, igen szokatlan időben, kezében aktatáskával és egy kisebbforma bőrönddel beállított hozzám és azt mondta — tetszik, nem tetszik, eljöttem! És itt maradok ... Elhatároztam. — Csakhogy végre eszedbe jutott, — ugrottam a nyakába. — De akkor el kell készülnünk arra is, hogy ha Blau Piroska megtudja, felmond mindkettőnknek, mert ilyesmi nem volt belefoglalva a segédi szerződésbe. Azután kicsomagoltuk a bőröndöt, tartalmát elhelyeztük a szekrényemben, így megtörtént a „honfoglalás“ is. Csak az aktatáska nem akart kiürülni. Azt mondta Pista, hogy annak az az oka, mivelhogy abban vannak az ő „titkai“. Jót mulattunk ezen is, és én megígértem neki, hogy halála után akár a feje alá helyezem a viharvert, duzzadt tasakot, ha úgy kívánja. Mintha ekkor egy pillanatra elkomolyodott volna és azt felelte, hogy — arra éppen nem tart igényt, meg nem is valószínű, hogy jelen leszek eme aktusnál. De ha elégetném a táska tartalmát, azzal nagy szívességet tennék neki, meg nekem magamnak sem ártana — mondta. így bolondoztunk egy ideig saját halálunkon, miközben kiforrt a teavíz és meg- szenesedett a piritós kenyér. Nem is kezdtük el élőről a vacsorakészítést, hanem megtartottuk a nászéjszakát. Blau Piroska nem mondott fel, azon egyszerű oknál fogva, mert a következő napon kitették őt is az új határra és én egyedül maradtam Pistával, az üzlettel meg a nagy felelősséggel. Mindhármat vállaltam. Pistát, mert szerettem, az üzletet, hogy megőrizzem Piroskának, a felelősséget azért, mert anélkül az első kettőt sem lehetett volna elvállalni. Szerencsémre, vagy talán éppen szerencsétlenségemre, nem tartott soká ez a megterhelés. Eljött a nap, amikor Pista bejelentette — mennie kell. — Kérdeztem, hová? Azt mondta, jobb, ha nem érdeklődöm. — Megjegyzem, ezt már akkor is mondta, amikor összekerültünk. — Anita, sohase kérdezz tőlem semmit. Amit tudnod kell, azt úgy is megtudod. A többi pedig nem a te dolgod ... Nem voltam nagyravágyó természet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegy volt nekem a Pista bizalmatlansága. Mikor ismét kijelentette, hogy megy, dacosan vállat vontam és azt feleltem: — Mind a vízig szárazon ... Most már bánom, hogy ezt mondtam. Valami szépet kellett volna útravalóul ad^ jak neki. Dehát én bizony csak megismételtem az előbbit, mivel több nem telt tőlem: — Mind a vízig szárazon ... Fátyolos volt a tekintetem, mikor utánanéztem, de ezt már nem láthatta, mert az utcán két ember várt rá ... Azt a két embert később én is megismertem. Ők faggattak villanylámpával Farkas és Kelemen felől, és ők győztek meg végül arról is, hogy Pista mennyire szeretett. Mert ha beavat a titkaiba, soha nem jutok haza, a Blau Piroska fodrászkamrájába ... Haza! Apámékhoz a kis városba, akiknek már akkor hült helyüket leltem. Ott ült 20
