Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - Dávid Teréz: Kádervallomás (regényrészlet)

hogy a Farkas meg a Kelemen idejárnak hozzánk. Nem is mondtam el. Igaz, hogy keréke se törtek, csak éppen két pofont adtak. Meg éppen csak egy nagy villanykörtébe bámultattak egész.éjszakán át. De hát ki lehetett bírni, legfeljebb most szemüveget viselek ... De kerékbetörésről szó sem volt. Pista szokott néha túlozni. Nem is szedtek ki belőlem semmit. Igaz, akkor nem volt béke, hanem fasizmus volt, én meg olyan fiatal voltam, éppen mint azok, akik miatt most letagadok kilenc esztendőt. Talán ép­pen a legszebbeket. Az ember a korral elkényelmesedik. Meg a reuma is gyötri. A lelke pedig megöreg­szik ... sokkal hamarabb, mint a teste. Végeredményben mindez nem is fontos. Fontos most már csak az, hogy a munkám jól végezzem a H. A. T. T.-nál, ha odakerü­lök és lelkiismeretesen terjesszem a han­gulatot. 6. Állampolgársága (Esetleges változást is megjelölni). Hm. Ez vajon mit jelent? Meg kell jelölnöm, hogy amikor születtem, apám az Osztrák-Magyar Monarchia polgára volt? És Trianon után sokáig sehova se tarto­zott? Szinte hihetetlen, hogy ezek a mai fiata­lok, akik minket kritizálnak, beleszületnek egy kész állampolgárságba és benne marad­hatnak életük végéig. Nekem az állampol­gárságot többször kellett felvennem. Fel is vettem. Jól is érzem magam abban, amit viselek, mintha csak rám szabták volna. Nem úgy, mint harmincnyolcban, amikor Pistával összekerültem. Ugyanis „München“ után úgy maradtam Itt, mint a szárazra dobott hal. Amikor harminc -kilós batyuval vittek az új határra. Én bevallom őszintén, Horthy Magyar- országára nem kívánkoztam... Kívüle éltem húsz esztendőt, kibírtam volna kívüle to­vább is. Idehaza ha bántottak, védekeztem. És itt legalább tudtam követni az észjárást. Amazokét — nem tudtam ... Ezért kértem meg azután Pistát, aki egy időben sokat járkált apámhoz — mesteré­nek emlegette — hogy a régi barátságra való tekintettel tegye meg nekem azt a szívességet és vegyen feleségül. Ahogy mondani szokták „pro forma“. Pista azt válaszolta, hogy ö nem a legmegfelelőbb káder erre a célra. Nem így mondta. Akkor még nem használtak ilyesféle kifejezéseket, hanem úgy mondta, hogy ő „megbízhatat­lan elem“... Valami tévedés lesz a dologban — vá­laszoltam — mert én igen biztonságosan érzem magam a közelében, és ha minden megbízhatatlan elem ugyanilyen, mint ó, akkor életemben többé nem kívánkozom másfélékkel érintkezni. Nem igen sejtettem pontosan, mi rejtőzik a megnevezés alatt, csak azt éreztem,, hogy Pista a legbecsüle­tesebb, legkedvesebb ember a földön. De azért még gondolkodnom kellett kis ideig, míg ráeszméltem arra, hogy ha Pista „pro forma“ megbízhatatlan elem, akkor iga­zában annál biztonságosabban megfelel ne­kem. Közöltem is vele rögtön elhatározáso­mat. Azt mondtam, hogy a pokolba is kö­vetem, ha elfogad feleségnek és hogy olyan látszat-házasságnak igazán nincs sok értel­me, amikor az embernek van is férje, meg nincs is. De ha igazán megelégszik velem, sírig hű hitvese leszek. Pista szó nélkül a karjaiba szorított és megcsókolt. Ebben maradtunk. Persze, akkor még egyikünk sem tudta, hogy a sírig vezető út olyan rövid és viszontagságos. Lakás hiány miatt az esküvőnél egyelőre nem jutottunk to­vább. Én ott laktam a Blau Piroska fod­rászüzletében, hátul a kis kamrában, ahol a fölösleges lomot tartottuk, meg az olyan szükséges holmikat, melyek a kuncsaft szeme elé nem kívánkoztak, azért kényte­len kelletlen, úgy éltünk eleinte, mint akik csak titokban szerethetik egymást. Házas­ságlevelünkkel zsebünkben, sétaterek ár­nyékában, elsötétített mozipáholyok mé­lyén, rosszul világított mellékutcákban vál­tottunk forró csókokat és biztosítottuk egymást múlhatatlan nagy szerelmünkről. Lakóhelyünk maradt, mint volt. Pistának egy tömeglakás, nekem a lomtárkamra, de azért boldogok voltunk és gazdagok, abban a reménységben, hogy a súlyos problémánk egyszer mégis csak megoldódik. Ki merte volna gondolni, hogy a mi dol­gunkkal egyben a világ dolgának is meg kell oldódnia. S hogy a mi dolgunk tulaj­donképpen nem is a mi dolgunk, hanem a történelemé ... Bár, ha eszünkbe is jutott volna, akkor se hiszünk el ilyen nagy mar­haságot. Azután meg a jövőt akkor még egymás tekintetéből olvastuk ki, és azon keresztül semmi sem volt olyan fekete, mint a valóságban. Mindenesetre ezzel a házassággal meg­oldódott állampolgársági hovatartózandó- ságom és én ismét megbízható, hű leánya lettem annak az országnak, melynek terű­

Next

/
Oldalképek
Tartalom