Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - Dávid Teréz: Kádervallomás (regényrészlet)
— Én tiszta helyzetet akarok — mondtam Lajosnak. Nem bírom elviselni, hogy még mindig okiratot hamisítok, holott már régen itt a béke s hogy mindenhova azt jegyezzük: férjezett... meg neje, mikor nem is igaz. Lajos egy pillanatra mintha mérlegelte volna a helyzetet, de aztán döntött. Meg- esküdtünk. Illetve még sem ment az ilyen egyszerűen. Előbb tanúkat kellett szereznünk, akik bizonyságot tesznek Pista halála mellett. Szerencsémre megtaláltuk a fogházőrt, aki utoljára nyitotta ki előtte a börtönajtót. Kelemen Józsi — Pista régi cimborája — hívta fel rá a figyelmemet, amikor képvi- selőjelölti beszédét tartotta a demokrácia kimutatható eredményeiről. Mármint a fogházőr. Bizonyos Kulincsák nevezetű. De azt is hozzátette Kelemen, hogy holttányil- vánítási ügyben azért ne fordulja Kulin- csákhoz, aki időközben súlyos betegségen mehetett keresztül, mert elromlott az emlékezete. — Akkor maga tanúskodjék igazam mellett — kértem Kelement. — Vagy magának is elromlott az emlékezete? Amiatt ne aggódjak — felelte Kelemen, mert azt azért elintézi. El is intézte. Harmadnapra hozott egy hivatalos papírt, melyen két tanú aláírásával igazolta, hogy Karikás Istvánt sajátkezűleg fektették be egy mauthauseni tömegsírba. Az egyik aláírás Kelemené volt, és én a mai napig azon töröm a fejem, hogy Kelemen Józsi, aki olyan bátor és becsületes harcos volt mindig és aki olyan megértéssel karolta fel ügyemet ... miért tanúskodott Pistám halála mellett, amit nem látott saját szemével és miért nem vállalkozott a Kulincsák leleplezésére. Házasságának pontos ideje: Bejelentőlapomon előbbi okok miatt — úgy szerepel ez a dátum, hogy 1919. június 16. De már igazán sok volt életemben a hazugság, aminek egyébként nemén vagyok az oka, hanem az Idő, az Élet. Ilyenfajta kérdőívekről meg egyáltalán nem volt fogalmam, melynek rubrikái között úgy kanyarog az ember viselt dolga, mint vezetőjét vesztett gépkocsi. 5. Vallása: Nem értem, hogy ennek a kérdésnek mi köze a demokráciához? De ha ide írták, akkor biztosan van. S akkor az se mindegy, mit válaszol rá az ember. Annyi eszem nekem is van, hogy feleslegesen nem kérdezősködnek. (Jó lenne tudni, mit írt ebbe a rubrikába Csermalek!) No mindegy. Legjobb lesz, ha azt írom ide, hogy Felekezet - nélküli. — Micsoda demagógia — mondaná Lajos, — akit nem tudok leszoktatni az idegen szavak használatáról. Ezekután persze, hogy nem. tudhatja, mit tegyen a magamfajta jóérzésű szegény ember. Vallja be vallását, amit nem hisz és nem tart... vagy tagadja le és várja be nyugodtan, amíg az illetékesek rábizonyítják az ellenkezőjét. Mindenesetre holnap hivatalosan is kilépek az egyházból. Ide pedig rajzolok egy szép, rövid és szabályos vízszintes vonatocskát — így ni! Higyjen mindenki, amit akar. Fontos, hogy én legyek önma- gammal tisztában. Valamikor bizony megvetettem volna magam ilyen vívódásokért. Pista miatt is, apám miatt is ... sőt, Lajos miatt is, aki azt kívánta tőlem, hogy én is karakter legyek. De mikor egyáltalán nem fizetődik ki az olyasmi. Apám negyvenöt évig karakter volt, -már 1911-ben bunyót kapott a lovasrendőröktől, május elsején, mert nyolc órás munkaidőt és általános titkos választójogot követelt a népnek. És kapott... mit kapott... másfél évet kapott... Negyvenötben mégsem fogadták maguk közé az elvtársai. Azt mondták, menjen oda, ahová való ... Meg azt is mondták, szívesebben látnak maguk között egy megtért bűnöst, mint valakit, akiből úgy sem lesz soha szalonna. Hiába mondogatta apám, hogy hova mehetne onnan, ahol született és ahol dolgozott? No, de becsületére szóljon mindenkinek, azért elhurcolni nem engedték. A táborból is kihozták három hónap múltán, a hitét se tudták megingatni, csak éppen nem lehetett emberszámba venni többé. Ült, ült a kályha mellett, vagy a ligeti pádon és nézett a semmibe, mintha oda lett volna írva a felelet mindarra, amit ő nem tudott megfejteni. Dehát mindez engem nem érint. Én tudom, hogy apámnak nem volt igaza. Túlkapások voltak azok bizony, melyek minden időben előfordulnak. Csak éppen másként reagál arra, aki csinálja és másként, aki szenvedi. Menetközben jön meg az ember esze, a kedve meg elmegy a hősködéstől. Pista is mondta mindig, Karikás Pista, aki a meggyőződéséért halt meg — Te, Anita — Pista így formázta kedvére az Antónia nevet — Te, Anita! Tudom, hogy nem vagy hős, tudom, hogy csak gyenge nő vagy ... de ha kerékbe törnek, akkor sem szabad elárulnod soha senkinek,
