Irodalmi Szemle, 1965
1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)
készíttettem tíz szendvicset és felmentem a rendőrparancsnokságra: ott most biztosan mindnyájukat megtalálom. Megállított egy őr. Kérdeztem, bent van-e a barátom, Gordon McLendon a KLIF televízióállomásról, erre az őr beengedett. A termekben találkoztam egy csomó jó baráttal. „Szervusz, Jack“. „Mit csinálsz, Jack?“ Nem voltam már olyan elhagyott. Mindjárt jobban éreztem magamat. Éppen egy rendőrtisztviselővel beszélgettem, amikor a folyosóra befordult Curry rendőrigazgató és Will Fritz, a gyilkosságok ügyosztályának vezetője — és velük együtt Oswald. Elfelejtettem, miért is jöttem ide tulajdonképpen, és hagytam, hogy a tudósítók hulláma magával sodorjon ... Szombat, reggel 1,00 óra Curry rendőrigazgató a fogollyal és az újságírókkal együtt a tárgyalóterembe vonult. Egy sarki asztalra álltam, hogy ne legyek útjában senkinek, és mégis ott legyek. Fritz százados és Henry Wade ügyész a kamerák elé tuszkolta Oswaldot. Oswald dünnyögve felelt a tudósítók kérdéseire. Amikor mindnyájan kielégítették a kíváncsiságukat, a rendőrök elvezették Oswaldot. A pisztoly aznap éjjel a zsebemben volt. De arra, hogy megöljem, végképp nem gondoltam. Különben sem bizonyították rá még a bűnösséget. — „Van elegendő bizonyítékunk, hogy sarokba szorítsuk“, mondta éppen a tudósítóknak a barátom, Henry Wade. Aztán még Henry hozzátette, hogy Oswald nem volt hajlandó odajárulni a készülékhez, amely a hazugságot kimutatja. Henry Wade kijelentette, hogy halálbüntetést kér rá. Valaki feltette az ügyésznek a kérdést, hányszor kért már villamosszéket. Henry így válaszolt: „Huszonnégyszer. Huszonhárom ítéletet végre is hajtottak.“ Gondoltam: „Henry, te kitűnő vádló leszel.“ És szerfölött büszke voltam a barátomra. Megegyeztem néhány tudósítóval, hogy összehozom őket Wade-del, és figyelmesen hallgattam ... Szombat, 11 óra 30 perc Felöltöztem és felkerestem a helyet, ahol Kennedy elnököt meggyilkolták. Találkoztam egy Chaney nevű őrszemmel, és kértem mutassa meg az ablakot, ahonnan a lövéseket leadták. Kezével jelezte az irányt. Odamentem. Aztán még visszatértem a helyre, ahol a koszorúk és virágcsokrok hevertek. Szombat, dél összefutottam Wes Weiss-sel a KLIF tévé-állomásból. Elmeséltem, hogy tegnap este közvetítettem a kollégáinak néhány interjút Wade-del. Utána beültem a volánhoz és el akartam hajtani. Ekkor észrevettem, hogy Curry rendőrfőnök és Fritz kapitány érkezik a tetthelyre. Felhívtam rá Weiss figyelmét és távoztam ... Szombat, 16,00 óra A délutánt a nővéremnél töltöttem. Mindketten ugyanarra a dologra gondoltunk. Ma Éva azt állítja, hogy előttem akkor kijelentette: „Valakinek meg kell őt ölnie.“ De ha mondta is — én nem hallottam. Akkor még igazán nem gondoltam rá. Szombat, 22,00 óra Bementem a klubba és elintéztem néhány telefonbeszélgetést. Évával is szót váltottam, megkérdeztem, mi újság. „Holnap reggel tízkor szállítják Oswaldot a börtönbe“, mondta ... Vasárnap, 10,00 óra Karen Linn Bennet megint felhívott. Kért tőlem 25 dollárt, mert nincs pénze lakbérre. Amióta ismerem, nem igen fordult még elő, hogy ne lett volna szüksége pénzre. Megígértem neki, hogy táviratilag elküldöm a 25 dollárt a Fort Worthh-be.
