Irodalmi Szemle, 1965
1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Pillantás a komáromi híd mellől a brooklyni hídra
pillantás e komáromi híd mellől a brooklyni hídra A csehszlovákiai magyar néző, kritikus, író számára távolról sem idegen a híd szimbólum, annyit hallott már róla, annyit hangoztatta, hogy hajlamosabb absztrakciókban, mint konkrét hidakban gondolkozni. Ám Arthur Miller brooklini hídja, mely egyesek szerint az antik drámától napjaink egyidejűségéig és „belső idejéig“ ível, valahol a szerző gyerekori lépteit és emlékeit is hordozó valóság, s közelebb fekszik hozzá a Red Hook perifériája, mint Euripides isteni mennytköveket ismétlő kórusa. S bármennyire is érvelnénk a determináltság Millernél is kimutatható elemeivel, ezek mégsem valami mitikus vis majorig nyúlnak visz- sza, Eddie Carbone a modern amerikai élet reális teremtménye, valóságos híd mellől, valóságos perifériából transplantálódott a művészet eszközeivel a modern világirodalom egyik jelentős drámájába. Nos a komáromi híd légvonalban, szociális társadalmi körülményeivel is messze esik az említett brooklyni hídtól. A dráma népszerűségét bizonyítja, hogy e távolságot az évek során már több bemutató igyekezett áthidalni, sőt S. Lumet (A tizenkét dühös ember rendezőjének rendezésében) Raf Valloné, Jean Soréi, Raymond Pellegrin és mások közreműködésével a film vásznáról is megszaporodott a számos inscenációban megelevenített milleri figurák vizuális sora. így aztán óhatatlanul számos Eddie Carbone, Marco, Rodolpho ül le a nézővel a nézőtérre és zavarja azt a konfrontációt, amelynek az irodalmi anyag és annak jelenlegi színpadi konkrétizációjából kellene kiindulnia. Ezt az elvonatkozást a rendező (Lukáč) munkája is némileg nehezíti, ő ugyanis több ponton az 1959-es bratislavai bemutató (Rakovský rendezői koncepciójából) indul ki, s így még csak növeli a tudatalatti párhuzamvonások sokaságát. Egy pontban azonban Eddie halálának a módjában és a színpadkép segítségével (a színpadkép további egyszerűsítésével) eltér a korábbi felfogástól, s talán a rendezői munkának ezt az eredeti részét vizsgálva juthatunk el az alapfontosságú összehasonlításhoz, vagyis az irodalmi anyaggal való szembesítéshez. Amíg a Rakovský-féle telefonbódék kerülnek a színre, s az ő lelkiismeret-hangszóróit hallom, addig a híd két íve nem Komárom és Brooklyn, hanem Bratislava és Komárom közé szűkül. Kitágulni ott tágul ki, ahol az új s zínházi figyelő befejezés az egész dráma új elemzésére kényszerít. A záróakkord értékelése a kiinduló ponthoz vezet vissza, ahhoz a brooklyni hídhoz, amelynek közelébe Eddie Carbone kikötő munkás él feleségével, Beatricével és nevelt leányával, Katherimával. A kapitalizmus fogaskerekei közé került kis ember menthetetlen elidege- nülési folyamatában a nővé serdült nevelt lány kedvessége és bájossága az egyéni vágyak kiteljesedésével vígasztal. Persze csak tudat alatt, mert Eddie érzi, hogy Katherina nem lehet az övé, de lemondani se tud róla. S amikor a két illegálisan érkező munkásrokon, Mareo és Rodolpho otthonába és életébe toppan, s Rodolpho és Katherina egymásba szeret, Eddie kétségbeesett lépésre szánja el magát, a bevándorlási hivatalnál feljelenti őket. Tette helyrehozhatatlan. Marcot visszatoloncolják a nyomorúságba és a reménytelenségbe, Rodolp- hot is csak a Katherinával megkötendő házasság mentheti meg. A munkásszolidaritás ellen elkövetett bűn megbocsáthatatlan. A becsület elvesztésével egyenlő. Eddie pedig nem tud becsület nélkül élni. A becsületét követeli vissza, az igazságot szemébe mondó Marcotól. S mert Marco nem is akarja, nem is adhatja vissza ezt, késsel támad rá. Marco leszereli a támadást, ennyivel be is érné, nem akarja megölni Eddieit, de látva, 'hogy a tehetetlenség és a kétségbeesés, mintegy a halál óhaja néz szembe vele, a támadó kezét, a támadó mellének szegezi, s Eddie szívébe döfi a kést. A dráma eddigi fináléja Eddie öngyilkosságában csúcsosodott ki. Igaz, a Karhermáról lemondani kényszerülő, becsületét vesztett Eddiet, elég motívum sújtja ahhoz, hogy ön- kezével vessen véget életének, mégis Marco kegyelemdöfését poétikusabbnak, pszichológiailag is árnyaltabbnak érezzük. Eddie vak hite szerintem makacsabb a halálnál, Katherimáig nyúl és a becsületét is vissza akarja szerezni, ugyanakkor mind ennek a feloldhatatlanságát is érzi, de a megoldást az önmaga által nem determinált sorstól, Marco elháríthatatlan vaskezétől várja. Ez a finom árnyalatra döbbenés jelentős rendezői tett és Lukáč Viktornak az irodalmi anyagba való mély elmélyüléséről tanúskodik. A másik újítás a már említett leegyszerűsített színpadkép, amelynek szintén többrétű küldetése van. Elsősorban praktikus szempontot képvisel (a tájoló színházaknak nehéz
