Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Stószi jegyzetek 1964 közepéig

gálja ... jövedelme a legalacsonyabb keresetnek felső határán mozog". Ezek az írók hamar felemésztett előlegből élnek: „Amikor könyvem megjelenik, az újságok közzéteszik arcképemet, nagy cikkeket írnak rólam, nyilatkozatokat kérnek tőlem, és amikor a sajtókonferenciáról hazamegyek, feleségem azzal fogad, hogy kikapcsolták a gázt, mert nincs pénzünk kifizetni a számlát“, panaszkodik a közben megszűnt Die Kultur egyik munkatársa. Ha ilyet olvasunk, elégtétellel gondolunk íróink biztosabban alapozott szociális helyzetére, míg fel nem ébreszt egy hirtelen gikszer: hogy mégsincsen minden a rendjén.

Mács József a Hét-ben Gyurcsónál tett látogatásáról számol be: „egyszerre lépünk szobába, konyhába“ (Az egyetlen szobában a család lakik). A könyvespolc 1500 könyve „nagy helyet foglal el a kétszer másfélméteres konyhában. Forogni tudunk csak a szűk helyen. Gyurcsó mégis szereti a könyvekkel megrakott konyhát. Az asztalos, a szabó is szereti a műhelyét“. Ennyi az egész, de ez a minden panasz-célzat nélkül leírt néhány sor éppen elég arra, hogy felfigyeljünk: így ikell élni, lakni, dolgozni ma egy írónak? Gondoljunk csak a könyvekre. Ma már mindenki nevében — és nemcsaik a tegnapi könyvszerelmes jogán — lehetünk olyan fínyások, hogy felszisszemjünk, ha a könyvekbe beveszi magát a rántás, hagyma és káposzta kiszellőzhetetlensége, az odakoz- mált tej szaga és a kifutott zsír bűze. De itt az leimberről van elsősorban szó, az íróról, akinek ez, ennyi a „műhelye“. Konyha! És az egész családnak egy szoba a szálláshelye... Jól van ez így? Nem juthatott volna az évek hosszú során ez a most ünnepelt Gyurcsó egy neki és munkájának megfelelő lakáshoz, műhelyhez?! Két szobához? Amikor Mács helyzetjelentését olvastam, az én könyvzsúfoltan is tágas műhelyem és a másik szoba: a nagy könyvtár, meg a könyvespolcokkal körülkerített előszoba hirtelen zsugorodni kezdett: légszomjba kerültem. Gyurcsó konyhaketorec-műhelye fojtogatott, fel kellett kiáltanom.

A sor azonban még nem teljes. A Kultúrny Život is megemlékezett Gyurcsó István ötvenedik születésnapjáról. Leközölte az írószövetség üdvözlő levelét a lap utolsó oldalának utolsó helyén. Inkább semmit, mint ilyen kényszeredett, sarokbaszorult sablon- és rutinköszöntést. Kissé több megbecsülést kérünk és várunk, azt, ami egy szocialista társadalomban a legtermészetesebb: közösségi érzést, testvérhangot, meleget, keményszorítású parolát elvtárs módon. Ha ez hiányzik, akkor a Dobos László által az Irószövetségi közgyűlésen aposztrofált sötét sarokból sose kerülünk ki világosságra, napfényre.

A MADÄCH-CENTENÄRIUM legszebb kincsengése maga Sztregova volt: Madách szálláshelyének, kúriájának, műhelyének állami igenléssel és segéllyel való muzeális restaurálása, ha úgy tetszik — realizálása. Hosszú évek botfülűsége, megnemértése, nemtörődömsége után a rehabilitáció itt is jóvá tett sok mindent. A Madách-centenárium a Béke-Világtanács által sugallt világünnep volt, de az „Igaz Szó“ — a romániai írószövetség Marosvásárhelyt megjelenő folyóirata — mely az utóbbi hónapokban Kemény Zsigmond megtalált naplójának közzétételével és kommentálásával páratlan ajándékhoz juttatta a magyar irodalom egyetemességét (csak el kell olvasni Illés Endrének a Nép- szabadságban közölt rögzítőn nyugtázó írását) — ez az ,.Igaz Szó“ szinte érthetetlen módon nem vette tudomásul, hogy az egész világon egy Madách-cente- nárium is volt. Lehet ez véletlen? Ez az érthetetlen ütemkihagyás egy következetes irodalmi gyakorlat természetes folyománya. Az Élet és Irodalomnak adott minapi nyilatkozatomban a nemzetiségi, a kisebbségi irodalmakról szólva, felemlítettem, hogy azok a velük együtt élő többségi kultúrák és az anyaországi irodalmak kereszttüzében edződnek. „De el is éghetnek, ha az arányok felbomlanak“, tettem hozzá. Évek óta figyelem: az erdélyi magyar lapokban a román irodalmi művészeti évfordulók, centenáruimok és a jelenkori román irodalom eseményei összehasonlíthatatlanul nagyobb téret foglalnak él, mint a hasonló magyar vonatkozásúak. Csak így, ebből a túlexponált lojalitásból adódhatott a fenti Madách-negatívum.

És az akkor történik, amikor az ifjabb nemzedék magyar hagyományi és élő irodalmi tudata egyre halványodik. Az egyik stószfürdői vendég — csallóközi,