Irodalmi Szemle, 1965
1965/2 - Vega Gábor: Amikor J. úgy érezte magát, mint parton a hal
Vega Gábor Egészében véve -különleges és kellemetlen érzés volt... ő ezt az érzést már ismerte, ■éppen ezért az álombéli zuhanás után kívánta, hogy ne ébredjen fel. A tudatra ébredés számára kellemetlen pillanatát akarta mindjobban elodázni, de ez nem sikerült. A zuhanás előidézte védekező reflex mellé, amely a hirtelen felébredésben nyilvánult meg, odaszegődött a természetéből fakadó kíváncsisága is, amelyek így együttvéve ellenszegültek mindennemű mesterséges gátlásnak. Egyébként itt nagyban közrejátszott az a tény is, hogy a saját lelkiállapotáról volt szó, s ilyen esetben sohasem ismert fáradságot. Mindig nagy örömét lelte saját maga és lelkivilága vizs- gálásában, s ha valami újat fedezett fel, akkor azt úgy vette, mint olyait, ami kizárólagosan csak az övé. Sokszor talán csak azért is cselekedte a logikátlan dolgokat, hogy saját magán próbálja ki hatásukat. A feje iszonyúan kezdett fájni: ez a fejfájás a lelki depresszió fizikai megnyilvánulása. Azt tehetne mondani, hogy szinte kárörvendő érzésssel vette ezt tudomásul. Valamilyen tablettát kellene bevenni, de eszébe jutott, hogy éjjel, ahogy kinyitotta pénztárcáját, valahogy kiesett az a kis doboz, ott a beton erkélyen, egészen a szélén a vaskorlát mellett: kis, fehér bogyók gurultak szét és elterültek. Persze fel kellett volna szedni őket, akkor most nem érezné hiányukat, de nyomban el is vetette ezt a gondolatot. Ez megalázó lett volna ránézve abban a gyülekezetben és bárki kicsinyességgel vádolhatta volna meg érte és ő a legkevésbé sem akart kicsinyesnek látszani, ellenkezőleg, mindenben nagyvonalúnak és tökéletesinek. Akkor ösztönösen cselekedett és most egy kis jóérzése támadt, hogy nem szedegette fel őket. Cipője orrával szépen egy rakásra terelte a tablettákat, amelyek kis fehér pontocskáikat hagytak fénylő cipője orrán, és egy lökéssel lerúgta őket a mély sötétségbe. Ebben a mozdulatban benne volt minden nagyvilági nemtörődömsége, mintha az egész életét lökte volna el magától. Iszonyattal gondolt vissza arra a mámoros pillanatra, amikor egy puszta, képtelen ötlet nyomán kész lett volna levetni magát a mélybe, hogy csodálatot és iszonyatot keltsen vakmerő cselekedete árán. Akkor nem tudta ezt, most döbbent rá. Ahogy így fekszik az ágyban, érzi ennek a jelenetnek a fonákságát, a képtelenségét, és emlékszik a felkelő vörös napra, a barna lányra, aki mellette állt. Egy dallamot keresett, ami talán megmaradt benne, de nem találta. Csak valamiféle meghatározhatatlan zúgás, zsibongás. Egyébként az egész jelenet ott feküdt előtte — habár süketen is —, ám plasztikusan, mintha egy filmből lett volna kivágva. Valamiről beszélgettek... Hirtelen nem tudott visszagondolni a szövegre, azitán 'eszébe jutott egy mondat, amelynek biztos voltak elődei és utódai is, csalk azok úgy hajnaltájiban belefulladtak az Alkohol mámorba . .. A barna lánynak az arra tövén kicsike szeplői voltaik és apró, de nagyon apró, vékonyka ráncai a szeim-e alatt, mintha valaki tussal rajzolta volna oda őket, mintha szabályos művészi munka lett volna. Csak teljes testközelből lehetett észrevenni. Most visszagondolva erre, ideges 'hangulat vett erőt rajta, és újra elfogta az 'erotikus láz, mely akkor irányította további cselekedeteit. . ' A lány azt mondta: — Honnét szeded te ezeket a vackokat? — Az ő hangját is érdessé tette a belső feszültség, amely piros színiben ült ki az arcára. Bizonyára felelt erre valamit, de erre már nem emlékszik. Itt megint homály borult mindenre és akárhogy erőltette magát, amíg J. úgy érezte magát mint parton a ha!
